Tanultam pszichológiát, V.
osztályos koromban olvastam az első olyan könyvet, ami egy pszichoanalitikus
esetleírásait tartalmazta, annak már több mint 35 éve. Tanultam
gyógyszerészetet, a növények gyógyhatását.
Fontos a tudás, a szaktudás, de az élet ennél több.
Vannak helyzetek, amiket tudományosan nem lehet megoldani, szerintem sokszor a
megoldás legfőbb akadálya pontosan az, hogy azt gondoljuk mindent meg tudunk
magyarázni, és annyira elmerülünk a miértek boncolgatásában, hogy nem marad
energiánk a megoldásra.
Van ami túlmutat rajtunk, van amit nem fogunk soha megfejteni. A változás
az ami állandó, mi meg gyakran minden erőnket latba vetve, épp a változásnak
szeretnénk ellenállni.
Azt érezzük jónak, biztonságosnak amit ismerünk, még akkor is, ha az épp
gátolja a fejlődésünket.
Próbálunk megérteni, megoldani olyan egyéni szinten jelentkező problémákat, amik
megoldása lehetetlen, ha csak a kézzel foghatót vesszük figyelembe, mivel nem a
saját problémánk, a kollektív tudattalanból jövő évszázados minták
manifesztálódása.
Csak holisztikus gondolkodással orvosolható, csak az egységtudat szintjén
kezelhető.
Bizalom terén sok a tanulni valónk, nem merjük magunkat az istenre,
univerzumra, saját isteni énünkre bízni.
Mindig kell egy biztosíték, egy egérút ahol meglóghatunk a fejlődési feladatok
elől, ezért mindig nyitva hagyunk egy menekülési kiskaput, nem zárunk le
elavult kapcsolatokat, hogy vissza tudjunk lépni. Mindig szeretnénk jól járni,
biztosra menni. Elveszítettük kapcsolatunkat istengyermekségünkkel.
Mivel alapvetően bizalmatlanok vagyunk a tudományt éltetjük, mindenre
bizonyítékot keresünk, meg akarjuk érteni.
Félre értés ne essék, jó dolog a tudomány, kell lenni egy alapos tárgyi
tudásnak, de nem elég. Nagyon fontos a saját tapasztalat, kíváncsiság,
nyitottság, amivel nap mint nap rácsodálkozunk magunkra és a világra.
Amíg ezt nem akarjuk elfogadni, a legképzettebb pszichológussal, filozófussal
boncolgathatjuk a múltunkat, nem tudunk továbblépni.
Tanulni kell, és kemény munka elérni
valamit, elsajátítani képességeket, de több pöcsétes papír, diploma lobogtatása
még nem garancia semmire.
Van nekem is pár, nem azért írom, mert nincs, hanem azért mert számomra az a
fontos, hogy amit olvasok, látok, hallok mint mond nekem, nem az, hogy aki írta
milyen papírokkal rendelkezik, vagy éppen mit mondanak mások arról, hogy mit
kellene nekem látni, hallani abban az írásban vagy épp festményen, zeneszámban.
Az, hogy nyilvánosság elé tárom a
gondolataimat, azért van, mert arra gondolok, csak egy ember legyen, akinek
pont most kellett ez a hiányzó darabka, és már megérte.
Ehhez nincs nekem semmi olyan tudásom,
hogy irodalmár szemmel, hogy néz ki egy ilyen iromány, minek nevezhető, stb, de
nyilván menet közben tanulok ez ügyben is.
Csak azt tudom hitelesen elmondani,
ami bennem lecsapódik abból amit megéltem, tanultam, olvastam.
Nem állítom, hogy örök érvényű igazságok, ezek az én pillanatnyi igazságaim.
Többet megtudtam, Istenről, emberről,
szépirodalmi művek által, emberekkel beszélve, mint szakkönyvekből.
A következő 9 napban egy Szentlélek
kilencedet osztok meg. Minden nap, megosztom, az aznapi elmélkedést.
Bármikor el lehet végezni, de így
Pünkösd előtt, még aktuálisabb.
A 2016 elmélkedések szövege, Szénégető István, Bíró László elmélkedéseire épül.
A 2017 kilencedet Farmati Anna és Homa
Ildikó könyvét felhasználva szerkesztettem. Idéző jelben szerepelnek a tőlük
átvett részletek.
A kilenced arról szól, hogy 9 napon
át, naponta elvégzünk egy szertartást, aminek van egy stabil gerince, ami
naponta ismétlődik, majd minden napra van egy elmélkedés, amelyben a Szentélek
ajándékairól elmélkedünk, illetve imádkozunk, kérve, hogy mi is megkapjuk
ezeket az ajándékokat.
Aki katolikus, mint én, annak ismerős
lesz az ismétlődő rész, ami új lesz, az a meditáció, minden nap az adott
témával kapcsolatban.
Lesznek olyan napok, amikor
értelmezni fogok néhány kifejezést.
Az értelmezéseket azért tartottam szükségesnek, mivel úgy látom, hogy nagyon
szépen, jól meg vannak fogalmazva a régi imák, de nekem például, amikor először
olvastam a kilencedet, folyamatos ellenérzésem volt sok helyen, például egy
kérésnél, azt mondtam, hogy én ilyesmit biztosan nem kérek magamnak.
Aztán elővettem azoknál a szavaknál az értelmező szótárt, és rájöttem, hogy mi
tulajdonítunk tévesen más jelentést bizonyos szavaknak, ezért ilyen esetekben,
értelmezem is ezeket a szavakat.
Lehet, hogy merev szabályokhoz ragaszkodó katolikusoknak nem tetszik a
megközelítésem, de tiszta szívvel mondhatom, hogy érdemes odafigyelni arra,
hogy az ember ha imádkozik, akkor a helyett, hogy ne legyen semmi baj, inkább
azt ismételje, hogy köszönöm, hogy mindig oltalmazol.
Az ilyen részeket átírtam, mivel számomra fontos, hogy ne a hiányra
fókuszáljunk, hanem arra amit szeretnénk.
Szóval, bármelyik írásomnál szívesen
vitatkozom, sőt buzdítalak a vitára, de, ebben a 9 részes írásban, nem
szeretnék vitatkozni. Nagyon sok mindenről lehetne vitatkozni, de ez most nem
arról szól, hogy vallásról, egyházról vitatkozzunk. Akit érdekel, és tetszik
neki, használja, a javára válik, akit nem érdekel, vagy hülyeségnek tartja,
lapozzon tovább.
A rózsafűzér, a litánia nagyon jó meditatív eszköz arra, hogy közelebb
kerüljünk isteni önvalónkhoz, hogy gondolatainkat elengedve, hagyjuk az istenit
megnyilvánulni rajtunk keresztül, a nélkül, hogy mindent is irányítani
akarnánk.
Ebbe a kultúrába születtünk, ha alaposan megnézzük az intézményes kereteken túl
minden vallás alapja, hogy kapcsolatba kerüljünk az igazi önvalónkkal, hogy tudjuk
többek vagyunk mint a testünk, többek vagyunk mint a gondolataink.
Megtalálva életünk célját, küldetésünket, igazi alázattal, szeretetben
szolgáljuk a béke, szeretet megvalósulását itt a földön.
Én most épp itt tartok, és tisztelem azokat is akik más úton, épp máshol
tartanak.
Alapvetően boldogságra születtünk, ezt elfeledtük, a meditatív imákban
összekapcsolódunk azon részünkkel, amelyik még emlékszik erre.
Érdemes Szent
Ignác szavaival kezdeni az elmélkedést:
„Uram, add, hogy ezt az imaidőt egészen Neked tudjam adni mindazzal,
amim van, és ami vagyok. Legyen ez a Te dicsőségedre,
tiszteletedre és szolgálatodra.”
Szentlélek Isten, áraszd rám kegyelmedet, szabadíts meg az elhagyatottság,
reménytelenség, elveszettség illúziójától. Szítsd fel bennem az egységtudatot
és azt a tudást, hogy isten szeretett gyermeke vagyok.
Szent lelkeddel eltelve lássak túl a kollektív tudattalan visszahúzó mintáin,
és folyamatosan azon munkálkodjam, hogy isteni küldetésemet megtaláljam, és
aktívan tegyek azért, hogy a szeretet és béke győzedelmeskedjen az egész
Földön.
MINDENKI
MEGFOGALMAZHATJA MAGÁNAK HOGY MILYEN CÉL ÉRDEKÉBEN SZERETNÉ A KILENCEDET
FELAJÁNLANI
A teljes elmélkedést lehet Ignác-i szemléletben végezni, a szentírási rész
helyett az adott napi elmélkedés szövegéből, vagy a napi ima szövegéből ami
megragadott, azon szemlélődve.
IGNÁC-I
SZEMLÉLŐDÉS
" Elcsendesedem. Isten jelenlétébe helyezkedem. Rövid időt szánok arra,
hogy egész lényemmel megérkezzem az imádságba. (A megérkezésben segíthet, ha
egyszerűen tudatosítom a légzésemet. Anélkül, hogy irányítanám, egyszerűen csak
engedem, hogy a levegő ki-be áramoljon a tüdőmbe. Belégzésem kifejezheti Isten
utáni vágyamat, kilégzésem pedig önátadásomat Istennek.)
Tudatosítom, hogy Isten itt és most jelen van, és szeretettel tekint rám.
Kérem, hogy egész lényemmel Rá figyeljek: „Uram, add, hogy ezt az imaidőt
egészen Neked tudjam adni mindazzal, amim van, és ami vagyok. Legyen ez a Te
dicsőségedre, tiszteletedre és szolgálatodra.”
Elolvasom – akár többször is – az imádságra kiválasztott
szentírási részt, figyelve arra,
hogy mely szavak, mondatok, képek érintenek meg belőle.
Kérem, amire vágyom: a kegyelmet, amely segít Istennel időzni ebben az
imaidőben.
Engedem, hogy Isten Lelke élővé tegye bennem a szentírási történetet,
amelyről imádkozni szeretnék. Látom a leírt történetet, a helyszínt és a
szereplőket... Megkeresem
a helyemet a történetben.
Hallgatom, mit beszélnek a szereplők…
Tapintok,
ízlelek, érzékelek…
Megfigyelem, mit tesznek a jelenlevők…
Magam is a jelenet
résztvevője, szereplője vagyok… Vagy csak távolból szemlélem, ami történik.
Talán Mária vagy Jézus rám néz… Beszél hozzám… Hallgatom hozzám intézett
szavait…
Megszólítom az Urat. Nem kell kegyes vagy udvarias szavakkal szólnom
Hozzá… Arra törekszem, hogy őszinte legyek… Azt mondom, ami valóban a szívemből
jön… Talán kérni szeretnék valamit… Vagy egyszerűen kiöntöm Előtte a szívem…
Odafigyelek a válaszára. Nem csak én szólítom Őt, engedem, hogy Ő is szóljon,
érintsen. Az imaidőt a Dicsőség elimádkozásával zárom le.
Visszatekintek az imámra. Esetleg le is jegyezhetem, mivel ajándékozott
meg Isten ebben az imaidőben. "(forrás: https://www.sjc.hu/imasarok/szemlelodes-szentirasi-tortenettel )
- a
blogon megtalálod a kilencedeket.
Akik már ismerik, valószínű megvan a kedvencük, aki most találkozik először
a kilenceddel annak megosztok két változatot is, két különböző téma a
szemlélődésre.
Mindkettőt elolvasva eldöntheti, hogy a 2o16 vagy 2o17 változat kedvesebb a
lelkének.
Mivel a 9 nap
egymásra épül, ezért amelyiket kiválasztotta, azt a változatot érdemes végig
elmélkedni.
A
Szentlélek hét ajándéka:
bölcsesség
értelem
jó tanács
lelki
erősség
tudomány
jámborság
Istenfélelem
A
Szentlélek kegyelmének gyümölcsei:
szeretet
öröm
békesség
türelem
kedvesség
jóság
hűség
szelídség
szerénység
mértékletesség
béketűrés
önmegtartóztatás
önmegtagadás
lelki
tisztaság
A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség,
szelídség, önmegtartóztatás.
Hit kegyelme, a gyógyítás ajándéka, a csodatevő erőknek munkája, prófétálás képessége, lelkek megítélésének képessége, nyelvek értése, értelmezése, beszéde.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése