Megcsaláshoz vezethet a „külön idő” margójára
Hallgattam BEDŐ IMRE, a Férfiak Klubja
alapítójának előadásrészletét
Épp ez a téma egy ideje egyik páciensem
életében.
A mai írás kivételesen nem több történetből
áll össze, hanem egy konkrét párról szól, akiknek ezúton is köszönöm, hogy név nélkül leírhattam az esetüket, szemléltetve ezt a
gyakori párkapcsolati problémát.
Annak ellenére, hogy az ők történetük, itt is
sokan magukra ismerhetnek, mivel mint mindig, ha csak nagy vonalakban vázolunk egy
párkapcsolati problémát, akkor a különböző párok problémái nagyon hasonlóak.
A köztudatban, az van, hogy ezek a férfiak...,
és hajlamosak vagyunk általánosítani, hogy a férfiak ilyenek…, a nők meg
olyanok…
Ez nem igaz, férfiak és nők is emberek,
bármelyik lehet bármilyen, sőt különböző kapcsolatokban, vagy akár egy hosszabb
kapcsolaton belül, ugyanaz az ember váltogathatja
szerepeit. Ebben az esetben a nő az, aki az általában férfiasnak tulajdonított
szerepet játssza.
Engem a nő keresett meg, párkapcsolati
problémákkal.
A pár problémái közül azt emelném ki, amit a meghallgatott
előadásrészlet felelevenített bennem:
A közös idő és a külön idő.
A pár életében egy komoly probléma, hogy a nő
úgy érzi, a férfi fojtogatja, bezárja, kontrollálja, nem adja meg a saját
külön idejét, mindig ott van, mindig kérdez, pedig a nő semmi okot nem ad erre,
nem akar más férfitól semmit, csak szeretné jól érezni magát a barátaival,
barátnőivel.
Megnézzük, hogy ez egy konkrét esetben, hogyan
játszódik le:
“Például, a tegnap éjjel, el szerettem volna
menni táncolni a barátaimmal, amire azt mondta, hogy ő is akar jönni.
Nem
értem, hogy mit akar, nem lehet megérteni?? - hogy én a barátaimmal akarok menni,
nem *ugni akarok, táncolni!
Megmondtam neki, hogy egész héten vele voltam,
mi a gond abban, hogy egy nap végre én is szeretném jól érezni magamat!,
szeretnék szórakozni!, és a helyett, hogy megértette volna, még jobban nyomult!,
hát így el fog veszíteni!, én nem bírom ha kontrollálnak!, ha meg kell
erőszakolnom magamat, és olyanokat kell tennem, amihez nincs kedvem!!!”
Tovább beszélve megtudom, hogy mi bántja még a
nőt:
A férfi nehezményezi, hogy mivel a nő munkája
miatt, gyakran van távol, amikor hazajön, és van egy kis szabad ideje, akkor
barátnőkkel, barátokkal megy szórakozni, bulizni, ebédelni, vacsorázni,
kávézni, de ezek mind olyan ártatlan dolgok, és nem érti, miért nem bízik meg
benne a párja.
Azt is megtudom, hogy annak ellenére, hogy
ezek ártatlan szórakozások, előfordult már, hogy megcsalta a férfit.
Mivel a
férfi nagyon figyeli, érzi a nő hangulatváltozásait, rezdüléseit, rájött a megcsalásra, és
rákérdezett.
A megcsalás és Pissznél https://pukkaszto.blogspot.com/2016/06/megcsalas-es-pissz.html leírt módon, tagadta
amikor a férfi telefonon felhívta és megkérte, hogy mondja az igazat, mert
érzi, hogy gond van, és bármi történt, megbeszélhető, csak ne kelljen ezzel a
kétellyel élnie, hogy biztosan lát, érez valamit és válaszként azt kapja, hogy
ő egy beteg ember akinek a fantáziája túl élénk és ha így folytatja, akkor
biztosan el fogja veszíteni a nőt.
Már folyt a terápia, a nő szemtől szemben már
nem akarta letagadni a megcsalást, elmondta, hogy megtörtént, bánja, és a férfi
vállán sírta ki magát, hogy micsoda hülyeség volt.
Az eset után javulni látszott a kapcsolat, csak
az volt a gond, hogy a nő egyszer értékelte, hogy milyen szerencsés, hogy az ő párjával
még ezt is meg lehetett beszélni, ( tényleg nem kapott semmit abból a kalandból) - máskor viszont az zavarta, hogy ennek az
embernek nincs tartása, nincs büszkesége?
Egyik nap azt érzi, hogy meg kellene becsülni
ezt az embert, mivel nem valószinü, hogy talál még egy olyan embert, aki minden
gondolatát kitalálja, másik nap azt érzi, hogy ez nem élet, ha nem teheti
mindig azt amit szeretne, és túl nagy ár ez.
Nem írom le a féléves munkánk alatt felmerült
panaszokat, gondolom eddig már mindenkinek sikerült azonosulni a hozzá közelebb
álló szereplővel.
Nézzük mi van a dolgok mögött.
Kezdjük a nővel, tényleg túlzottak az
elvárásai ?
Igen.
Sajnos dönteni kell, bizonyos helyzetekben a
párkapcsolat és a tinédzseri szabadság nem tud kézen-fogva járni.
Igen, az elköteleződés mint a neve is mutatja
kötelez arra, hogy tiszteljem, figyelembe vegyem a másik ember igényeit is. Szabad akaratomból vállaltam, amikor azt mondtam, hogy akarom ezt a kapcsolatot.
Az is igaz, hogy egy harmonikus kapcsolatban mindkét partner szabad, egyik sem akarja a másikat kontrollálni, kisajátítani. Kérdés, hogy mit jelent az, hogy szabad?
Semmiképp nem azt, hogy folyamatosan külön utakon szereznek örömöket, figyelmen kívül hagyva a partner érzéseit.
Azt jelenti, hogy szabadon, kényszer, erőszak, szolgaság nélkül, odaadással és önfegyelemmel, szabad elhatározásból azt választják, hogy nem teszik azt, ami fáj a párjuknak.
Szabadok arra is, hogy amint Bedő Imre mondja elmenjenek motorozni a kis szabadidőben, míg a feleség egész nap a gyerekkel foglalkozik, de nem mennek, és nem azért mert megerőszakolták magukat, hanem azért mert így döntöttek. Nem elhazudni, egyensúlyban kell tartani a mindenkiben meglévő belső ellentmondásokat.
Döntés kérdése. Minden egyes alkalommal eldöntöm fontosabb-e amit épp szeretnék mint a kapcsolatunk. Van amikor az, és azt választom.
Fontos az egyensúly.
Szabad vagyok arra hogy bántsam a másikat, tudnám bántani, de nem teszem. Feldmár András szerint ez a szeretet.
Vagy lehet egyedül élni, senki nem szab
határokat, de akkor le kell mondani arról, hogy szomorú perceinkben van akinek
a vállára hajtjuk a fejünket és megsimogatja a buksinkat. Ez az anyánk dolga
lett volna, hogy szabadon enged, feltétel nélkül szeret, és bármikor
visszajöhetünk. Felnőtt párkapcsolatban irreális elvárás, hogy sajnos én ilyen
vagyok, ne korlátozz.
A férfi szemével nézve, ha ez a nő, aki hosszú ideig el
volt utazva, most jött haza, és szívesebben van más emberek társaságában, akkor
ki vagyok én neki? Aki támogatom amikor elesett, amikor épp nem akar másokhoz
menni, kényeztetem, úgy ahogy eddig még senki, ahogy még csak nem is álmodta?
Arra vagyok jó, hogy a vállamon kisírhatja
magát, hogy milyen hülye volt, hogy nem érti őt miért mindig a rossz fiuk
vonzzák?
( Itt zárójelben megjegyezném, hogy ez még a
jobbik eset, mert legtöbb ilyen párkapcsolati működést mutató ember, amikor
megcsalja a párját, kitart a mellett, hogy nem történt semmi, a párja
fantáziája nagyon élénk, hogy jó lenne ha elmenne egy ideggyógyászhoz, és hogy
ezt a sok gyanúsítgatást már nem lehet bírni, ne lepődjön meg, ha ő egyszer
csak nem bírja és lelépik.
És itt igaza is van, mivel a párjánál eléri azt,
hogy nincs kapaszkodója, nem tudja kinek, minek higgyen, teljesen átmegy
őrültbe. Mivel érzi, vagy esetleg tudja is, hogy tényleg megcsalták, de a másik
tagadja, marad az az érzés, hogy hazudnak neki és kezd kutatni, kontrollálni,
hogy megtudja az igazat, tényleg megbolondult, vagy tényleg megcsalták.
Mivel
legtöbbször egy függő személyről beszélünk, ezért érzi párja minden rezdülését,
látja, hogy itt valami nincs rendben, de konkrét információk híján lehet hogy
nem ott keres, ahol lenne amit. Így a párja, hiába tudja, hogy tényleg
hazudott, tényleg megcsalta, mégis a gyanúsítgatásokra magas lóról
válaszolhatja, hogy ő ártatlan és nem bírja a kontrollt)
Visszatérve a konkrét esethez, ez a nő őszinte
volt, megkímélte a férfit attól, hogy saját magában is kételkedni kezdjen,
elmondta őszintén, hogy őt vonzzák a rossz-fiúk, és hogy sajnos ennek ő sem örül.
Innen lehet tovább menni, építeni a
kapcsolatot.
Viszont ha ezeket az őszinte vallomásokat, olyan kijelentések
követik, hogy egész héten veled voltam, szeretném végre én is jól érezni
magamat, akkor kérdés, hogy az adott férfi képes-e arra, hogy megadja a
nőnek a joggal elvárható szabadságot, hogy lehessen olyan öröme is, ami
független a párjától.
A férfi fejében ez van:
Gyakran nincs itthon,
hazajön, alig várom hogy együtt lehessünk, erre neki nincs ideje velem lenni,
de arra, hogy a barátokkal kimenjen, arra van.
Valami nincs rendben, már nem
szeret, ha velem van unatkozik, amikor mással van, megtelik élettel, - és ezektől a
gondolatoktól még jobban kezd kontrollálni.
A nő, nem bírja a kontrollt, az esetek 90%
-ban már tényleg ok nélkül van gyanúsítva, és azt mondja, hogy nem bírja, meg
egyébként is tudat alatt elítéli, hogy milyen ez a férfi, akivel mindezt meg
lehet tenni, miért nem adott egy pofont a helyett, hogy még ő vigasztaljon
amikor megcsalom?
Azt mondtam, ha ennyire rossz neki a
kapcsolatban, akkor miért nem hagyja el a férfit?
Azért, mert tudja, hogy akkor nagyon fog
hiányozni, és hogy tényleg mindent megtesz érte ez a férfi, és nem biztos, hogy
talál még egy ilyet, és hogy a rossz-fiúk vonzzák, de tudja, hogy nem éri meg
miattuk feladni ezt a biztonságot, meleget.
Mondom rendben, de akkor valami
kompromisszumot kell kötni, ez így mindenkinek szenvedés.
Nem tud kompromisszumot kötni, az olyan mintha
megerőszakolná magát, miért nem érti meg a másik, hogy lépjen hátrébb?
Ilyenkor az a fél, aki az adott esetben a nő
viselkedés típusát mutatja egy kapcsolatban:
- vagy leszarja, hogy a másik szenved, végzi
tovább a dolgát mint eddig
- vagy elkezdi még durvábban kikérni magának a
külön időt
- vagy közös erővel új alapokra helyezik a
kapcsolatot
Az elsővel itt nem foglalkozom, a partner
nagymértékben függő személy lehet, a Piros-szőnyeges írások Lépjéről és Pissz-éről beszélünk.
A második esetben is ez a felállás.
Itt térnék ki arra, hogy mi a baj a külön
idővel?
Ahogy Bedő Imre is mondja, olyan örömöket
szerzünk, amihez a párunknak nincs köze. Ez önmagában még nem baj.
A
rajtam kívül más örömöd nem lehet, minden vágyadat én akarom kielégíteni! - mentén felépülő kapcsolatok nem a szeretetről szólnak.
Ha rendben a kapcsolat, és van elég idő arra,
hogy közös örömök, élmények is legyenek, akkor rendben van a saját idő.
Sőt, minden embernek szüksége van a külön időre, amit nem oszt meg a párjával, nem lehet egymásban élni.
Viszont, amikor egy hosszabb kapcsolatban az
idő, a gyerekek, napi problémák súrlódások miatt amúgy is vannak buktatók,
akkor a sok külön idő, menthetetlenül a kapcsolat végét jelenti.
Fennáll a veszélye annak, hogy ha a stabil
kapcsolat azzá válik, ahol folyamatosan a mindennapi élet gondjaival szembesülünk,
ahová visszamegyünk amikor nem vagyunk formában, amikor csak úgy el vagyunk
mint a befőtt, ahol nem teszünk semmit azért hogy szép élményekkel
gazdagodjunk, viszont a külön időben beszerezzük a tinédzseres örömeinket,
élményeinket, vagy egyáltalán a jó élményeket, tehát mindent ami a kapcsolatot
építhetné kivisszük belőle, és kesergünk, hogy a partnerünknek semmi nem elég,
úgy fogjuk érezni, hogy joggal lázadunk.
A mindennapi problémák, az együttéléssel járó
súrlódások akkor is okoznak gondot, ha dolgozunk azon, hogy legyenek közös
pozitív élmények, örömök, viszont ha ezeket külön időben akarjuk beszerezni,
semmi esélye a kapcsolatnak túlélni.
Miért?
Mert egy párkapcsolat nem ( csak )
diadalmenet. A fenti kellemetlenségeket leszámítva, az is tény, hogy nincs
olyan ember aki 100%- ban kielégítené minden vágyunkat.
Itt jöhet a kompromisszum, amikor felnőtt
emberként nem azt mondom, hogy megerőszakoltam magam és nem buliztam idegen
pasikkal egész éjjel, hanem azt mondom, hogy fontos nekem ez a kapcsolat,
megtanítom például én táncolni a páromat.
Az elveimet illetően nyilván nem kell
kompromisszumot kötni, olyat ami önmagam feladását jelentené nem kell
bevállalni, ( és bár lehet, hogy az az érzése, hogy önmagát adja fel, ha nem
teheti azt amihez kedve van, attól még ez nem önfeladás) de azt sem lehet egy
partnertől elvárni, hogy most biztonságra van szükségem, legyen itt, - most mit
keres itt? - nem érti, hogy nekem szabadság kell??
Tudat alatt még a szabadságát féltő nő is
érzi, valami nincs rendben ezzel a gondolatmenettel, mivel ha megfelel a
partner az előbbi elvárásoknak, akkor azt mondja, hogy ez milyen ember, velem
ha valaki ezt tenné, nem aláznám ennyire meg magam, lelépnék.
Általában, ha valami hiányzik a partnerből,
annak hiánya az idő múlásával egyre inkább felerősödik.
Beszélni kell róla és megtalálni a mindkét fél
számára elfogadható megoldást.
Amikor a partner azt látja, hogy rá nincs idő,
mert mondjuk munka van, de ugyanaz a munka halaszthatóvá válik ha a barátok
ajánlanak programot, még kétségbeesettebben kezd kapálózni, ami tudjuk, hogy
senki számára nem hoz semmi jót.
Ilyenkor ha a másik fél elmegy és kiveszi a
külön idejét, nagy esélye van a megcsalásnak.
Miért?
Mert előfordulhat, hogy a külön időben
találkozik egy emberrel aki 100%- ban kielégíti vágyainak azt a 10%- át, ami az
aktuális partnere nem .
Például az esetünknél maradva tud táncolni, bulizni, és
nem kontrollál.
Adott a helyzet ami fájt, zavart hosszú ideje,.... semmivé foszlik!
Végre egy ember, akiről ugye azért nem tudjuk, hogy tényleg
nem kontrollálna-e az aktuális pár helyébe téve, de itt és most minden
felhőtlen.
A lényeg az egészben a felelősség nélküli szórakozás.
Nincs ahogy a partner nyerjen ezen a
megmérettetésen, őt láttuk a padlón, kétségbeesetten, követelőzve,
út-vesztetten, csapzottan, állandóan jön a mindennapi élet hozta problémák
megoldásának nyomasztó terhével, fuldoklunk a korlátaitól - ezzel szemben itt
van egy másik élettel teli ember, aki nem jön semmi nyomasztóval, örül az
életnek, örül nekem, tud bulizni, tud élni, nem követel...
Ez olyan felszabadító érzés, hogy szinte lehetetlen
nem elbukni, nem elszédülni, és már meg is történt a megcsalás.
Legtöbb ember másnap tükörbe néz, elmúlik a
mámor, rádöbben, hogy erről az emberről semmit nem tud, és együtt élve, talán
olyan sincs mint az aktuális párja, úgy dönt beéri a meglévő 90% al és véget
vet a kalandnak.
Kisírja a párja vállán magát, vagy hosszú
ideig retteg, hogy ki ne derüljön, vagy még agresszívebb lesz a még jobban
gyanakvó partnerével, és azt hiszi a partnere akadályozza abban, hogy
kiteljesedjen, és magához hű életet éljen..
Van aki másnap a tükörben is csak a mámoros
arcát látja, elkezd egy párhuzamos kapcsolatot, vagy kirúgja az addigi
partnerét, mivel már elég erősnek érzi magát.
Nézzük azt a részt, amikor közös erővel új
alapokra helyezik a kapcsolatot:
Nagyon nehéz, és időigényes folyamat.
Mindkét félnél a vele azonosulni tudó személy
érzi a mélységes szimpátiát és megértést, és világos számára, hogy a partner
egy beteg ember, el kell hagyni.
A gond csak az, hogy nem véletlenül
választották egymást, mindketten nyernek ebből az áldatlan állapotból.
Akik a férfival tudnak azonosulni, látják,
hogy a férfi a kontrollt csak úgy tudja letenni, ha megkapja a nő részéről azt
a szeretetet, törődést, amitől érzi, hogy fontos, és nem az utolsó helyen van .
Helyre kell állítani a bizalmat.
A nő, ha fontos
neki a párja, kénytelen átgondolni, hogy ha valakivel azt érezteti, hogy már
nem kell neki, és csak akkor él igazán ha nem látja, ha ez igaz, hagyja
el, de akkor ne sajnálja magát, hogy szegény én, mikor kapok még egy ilyen
pasit, vagy egy ideig el kell viselnie kirohanások nélkül, hogy a másik
bizonytalan, és megértenie a részét a helyzet kialakulásában.
Aki a nővel tud inkább azonosulni, az
világosan látja, hogy innen futni kell, mert megfojtják, aztán mégsem fut, mert
hát azért van jó is ebben az emberben, de csak nő a partner iránt érzett dühe,
vagy elfut belekapaszkodva egy külön időn szerzett élménybe, aminek a valósághoz
általában semmi köze, de segít lépni.
Nagyon ide kívánkozik Kulka János dala: Ez a
hely
A gond az, hogy hiába lépett ki, rúgott fel
mindent, nagy eséllyel belelépik a következőbe, aztán a következőbe, vagy egy
idő után azt mondja, hogy ez az élet és feladja a próbálkozást, ott ragad
valaki mellett, aki lehet, hogy a vágyainak már csak 20%-át teljesíti, de már
az is valami.
Nem az a lényeg, hogy kilépjen. A menekülés
csak akkor egy olyan út, amin rögtön el kell indulni, amikor a partner egy
pszichopata.
A többi esetben értelmetlen, vagyis lehet értelme, de nem hozza
meg a kívánt eredményt, mivel az előző kapcsolatot két ember tette tönkre,
tehát ha nem érti meg a saját 50%- át, ugyanilyen helyzetekbe fog újra kerülni,
és ugyanígy fog szenvedni, vagy menekülni.
Ezért érdemes az adott kapcsolaton belül venni
a fáradtságot és elkezdeni a keserves szembenézést saját magunkkal. Első
lépésben sajnos talán még romlik is a helyzet, de megéri.
Ha tovább megy, feladott valamit, de akkor sem
kerülheti ki a fájdalmas felismeréseket,
Ha valóban szeretne egy szerető társ
lenni, egy szerető társat találni, az sajnos nem fog összejönni mindaddig, amíg
hiszi, hogy a verekedés úgy kezdődött, hogy a komám visszaütött, és nem azért
csaltalak meg mert akartam, hanem mert te rákényszerítettél.
Amíg csak áldozatként látja magát bármelyik
fél, addig szinte mindegy hogy megy vagy marad, a következő utcasarkon
szembejön vele az újabb lehetőség a problémái megoldására egy még bonyolultabb
párkapcsolat formájában.
Persze el lehet tekinteni a realitástól, ismét tovább
lehet állni, vagy elhitetni magunkkal, hogy Jól van ez így most..., és itt
fordul a szerep, mert mint mondtam minden szerep átjárható,
- aki eddig a
szabadságért harcoló volt, átmegy kontrollálóba.
Ha megpróbálják a partnerek a problémát
megoldani, általában az első látásra mindenki számára egyszerűnek tűnő megoldások kivitelezhetetlennek bizonyulnak.
Érthetetlennek tűnik, mivel ahogy fent leírtam, mindkét
fél egy apróságot kér, egyik nagyobb szabadságot, másik több törődést, csak épp
ezt nem tudja egyik sem nyújtani az adott helyzetben.
Külön beszélve a partnerekkel, mindkettőnek
úgy tűnik igaza van, és tényleg igaza van.
22- es csapdája. Mindkét fél azt érzi, hogy jogos a kérése, de ki kezdje a változást?
Mindketten azt hiszik, ha a másik változik az automatikusan magával hozza az ő változásukat is.
- Ha a férfi kevésbé kontrollálna a nő fellélegezhetne, tehát ha felhagy a fojtogatással, akkor nincs is probléma. Ez sajnos nem igaz, mivel ez a fojtogatás pontosan abban segít a nőnek, hogy legyen akit okolni és ne kelljen beismerni, hogy fél az intimitástól. Ha nem lenne a fojtogatás, keresne a nő valami más ürügyet a vitára, hogy távol tartsa a partnert.
- Ha a nő több törődést mutatna, akkor a férfi nem kontrollálna, gondolja a férfi. Tehát a nő kezében van a megoldás. Sajnos ez sem igaz.
Sajnos, csak akkor működik, ha mindketten tudatosan dolgoznak ezen.
Igaz az, hogy a férfi lassan annyira leköti
magát azzal, hogy szereti – vagy - nem, őt a nő, hogy hanyagolja a saját
feladatait, a saját életét, minden arról szól, hogy kicsikarja azt a bizonyos
törődést, azt az érzést hogy fontos. Egyre inkább besavanyodik, nem koncentrál
a saját munkájára, így tényleg az a partner lesz, akitől legjobb elmenekülni.
Az is igaz, hogy mindezt a partner viselkedése hozta nála felszínre, de ha tudatosan nézi, akkor a kapcsolatnak köszönheti, hogy ezek az elfojtott bizonytalanságok napvilágra kerültek, és ezáltal orvosolhatóvá váltak.
Igaz, hogy a partner szemét volt, de ehhez a szemétséghez kellett az ő bizonytalansága, szeretet koldulása is. Eljutott egy olyan szintre, ahol az addig is benne lévő tanult tehetetlenség fogva tartja, leépül, olyan dolgokat tesz ami megalázza őt is és a partnerét is.
Erőszakosan feltépi a hetedik ajtót, ahogy Popper Péter mondja, vagy ahogy a Kékszakállú Hercegben is jobb lett volna zárva hagyni.
Olyan dolgok után kutat, amiket ha tud, akkor sem lesznek a segítségére, viszont a partnert sérti. Igaz, hogy nem ok nélkül kezdett el kutakodni, de akkor sem vezet sehova ha egyre szörnyűbb dolgokat tud meg, mivel azon kívül, hogy még bizonytalanabbá teszi, nem vezetik ezek az információk őt sehová. Szégyenkezik önmaga előtt is, hogy ide jutott, tudja, hogy nem jó.
Neki is dönteni kell. Megbízik, vagy elmegy.
"Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. A hetedik ajtó csukva maradhat."
"Gondolati háttér: Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni." Popper Péter
A fenti idézet alapján, tehát igaza van a nőnek, amikor kéri a szabadságát, de ugyanígy igaza van a férfinek is, amikor a törődést kéri, egy ugyancsak Popper Pétertől származó gondolat alapján:
"Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét."
"Gondolati háttér: Minden fényforrás és melegség kialszik, kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is joga van mindenkinek ahhoz a gyengédséghez, csábításhoz, törődéshez, azokhoz a hangulatokhoz, amelyek az udvarlás idején természetesek voltak. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem is a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség és a lustaság. Túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is – mint a növény – arrafelé fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá."
A nő abban a tudatban, hogy már semmi nincs
abból meg a másikban ami miatt megszerette, jogosnak érzi, hogy lelépik, mivel
úgy érzi semmi köze ahhoz, hogy a partner már csak önmaga árnyéka.
Itt legtöbbször ketté válik az út, de ha
akarnak tenni a kapcsolatért, bevállalják a munkát, eljuthatnak oda, hogy
megértsék magukat és egymást, és úgy kössenek kompromisszumot, hogy ne érezzék erőszaknak.
Rengeteg akadálya van annak, hogy felismerje
mindkét partner a maga szerepét, mivel nagyon jól álcázzák a saját problémáikat.
Mindkét ember nárcisztikusan sérült, egyiket
sem a szeretet mozgatja.
Ha sikerül felismerniük saját részüket a
kapcsolat alakulásában, saját rejtett mozgatórugóikat, el lehet indulni a közös
jövő építésében. Hosszú folyamat, de mint már írtam, ha csak nem egy
pszichopata partnerről van szó, a partnercsere nem oldja meg egyikük
problémáját sem.
Mindketten kötődési problémákkal küszködnek,
egyik függő, másik elutasító.
Ezeket a problémákat és megoldásukat a
lábtörlős esetek megoldásainál taglalom, és igérem, hogy befejezem a
megoldással kapcsolatos részeket is.
Röviden összegezném, hogy a fent ismertetett
párnál mik azok a rugók amik szépen elbújtatva kikezdték a kapcsolat kárpitját.
Azért nehéz megtalálni mindenkinek a saját
részét, mert nagyon szépen van álcázva.
Az egyik fél, esetünkben a nő, úgy néz ki,
hogy egy élettel teli, vidám, erős nő, aki mindent kézben tart, könnyen
barátkozik, a társaság középpontja, könnyen teremt kapcsolatot, mindenkit, az
egész világot a kebléhez öleli, szeretettel van tele, csak egy bizonytalan
önbizalomhiányos partner akarja korlátok közé szorítani.
Ebben a felállásban nehéz meglátni a nőnek,
hogy tulajdonképpen senkivel nincs igazán kapcsolatban, fél közel engedni
bárkit is magához, fél attól hogy fájni fog ha már nem kell, fél az
elköteleződéstől, ha meghittség fenyegeti, mindig talál egy ürügyet, hogy
kilépjen a helyzetből.
Egy vacogó kisgyerek aki az erős nő álarca
mögé bújva didereg, és gyermek abban is, hogy a partnertől olyan reakciókat,
viselkedést vár el, amit az anyja tud megadni egy csecsemőnek,
valószínű nem kapta meg, de felnőttként ezeket a vágyakat a helyükre kell
tenni, nem a partnert kell helyzetbe hozni, hogy amit az anyám nem adott meg,
azt egy partnertől kérjem, azzal a rejtett szándékkal, hogy annak ellenére hogy
ellehetetlenítem a partneremet, hátha megadja amit anyámnak nem sikerült, és ha
mégsem akkor mondhatom, hogy olyan mint anyám, a gyógyulás reményében
számtalanszor újrajátszani a fájdalmas epizódot.
Önző,
csak magára gondol, de mindig a partnerre hárítja, hogy az nincs rá
tekintettel.
Nem tapasztalta meg soha a feltétel nélküli
szeretetet, elfogadást, és egy felnőtt kapcsolatban már nem lehet elvárni, hogy
lám ha a fejére szarok szeret-e? ( persze ez tudattalan játék, mivel tudatosan nem látja be, hogy mit tesz, hiszen ő csak a szabadságát keresi)
Ha igen, akkor ez milyen ember? - ha nem, akkor
olyan mint az anyám.
A feltétel nélküli szeretet meg nem
tapasztalása a baja a férfi partnernek is, csak nála az önzőség, hogy én legyek
a középpont, a legjobb, sokkal burkoltabban jelentkezik.
Ő látszólag teljesen önzetlen, szolgál, a
partnere mellett aki mindenben csillog, nem nagyon van amiben ő tűnjön ki.
Azt gondolnánk nagyon tud szeretni, pedig nem,
nem tud, nem mer, a mozgatórugója amiért szolgál, az a félelem, hogy nem
szeretik, hogy nem kell senkinek. Magát
elhanyagolva próbál mindent kibírni, megfelelni a partnernek.
Egy idő után egyetlen erőforrása az erkölcsi
fölény a nyilvánvalóan önző partnerrel szemben, hogy ő milyen jó, még ezt is
megérti..., milyen erős még ezt is kibírta...
..... és akkor itt áll tulajdonképpen két különálló piedesztálon két gyerek, akik erősnek mutatják magukat,
- egyikük azt gondolja,
hogy ő a legjobb csak a párja miatt ha nem vigyáz elveszíti önmagát, de mással
majd biztosan megtalálja,
- a másik fél ugyancsak egy piedesztálon áll,
csak ez az önfeláldozó ember piedesztálja, és kapaszkodik az utolsó
szalmaszálba, hogy majd jön egy ember aki értékeli.
Szeretetről szó sincs. Nem is lesz addig amíg
meg nem teszik a fájdalmas lépést, hogy leszállnak a realitás talajára.
A piedesztálok hatalmas talapzata lehetetlenné tesz
minden intim kapcsolódást.
Ha nem foglalkoznak saját maguk megismerésével
mindketten azt hiszik a másik miatt nem megy a kapcsolat, és pontosan azért jön
jól egy ilyen kapcsolat, mivel annyira biztosak vagyunk a saját igazunkban, hogy megvéd attól a szembesüléstől, hogy tulajdonképpen a
partner csak tükör, díszlet, a szomorú valóság az, hogy én félek átadni magam
az igazi közelségnek, mivel fogalmam sincs, sosem tapasztaltam milyen az, hogy
szeretek, szeretnek.
Azt gondolni, hogy ha a másik változna én is más lennék, ördögi kör ez esetben, mert mindig jön a kérdés, ki kezdte? Ki az aki kezdte? a változást Ki kezdje? Mindketten és mindenki a maga változásán dolgozzon, ne a partnerén.
Akit érdekel a téma, lehet jelentkezni az Ébredés workshop-ra a
Ébredés workshop linkre kattintva, bővebb információk.
A jelentkezés nem nyilvános, bátran lehet jelentkezni.
