Kérdések: Éva levele

Éva levele "Ő egy olyan személy volt, aki menedék és vigasz volt valaki másért. Mégis kialakult egy szép dolog, egy szép játszma. Felvállalt! Ez nekem sokat jelentett. Problémái lettek, családi, ott voltam neki. Így kezdtünk el távolodni:,,most szarul vagyok az otthoniak miatt, holnap beszélünk.” Az volt bennem:,,légy türelmes vele, biztos nem könnyű ez neki.” Aztán jött egy üzenet, hogy hirtelen lett barátnője. Kizártam az életemből teljesen, írva egy üzenetet, hogy köszönöm a játszmát ismét. Ismét, mert ezt már egyszer eljátszottuk, csak nem ilyen szintén. Akkor csak kizárólag ismerkedés volt, aztán mondta van valakije. Oké, persze. Búcsút mondtunk. Most közelebbi dolog volt ez az egész. Szóval megtudtam, elköszöntem, úgy hogy ne adjon neki semmi választ. Gyakran találkoztunk, ahol a barátnője is jelen volt, nem tudták kezelni a szitut: kacagások, összesuttogások. Nem bántott. Haragot éreztem iránta. Gyorsan elmúlt, nagyon. De egy idő után kezdett a fejembe motoszkálni. Olvastam valamiről, amit hozzá asszociáltam. Láttam róla egy képet, megálmodtam. Mai napig ez van. Pedig tényleg könnyen elmúlt minden. Konkrétan nem is nagyon emlékszem milyen is volt vele, pedig egy éves a dolog. Miért jelenik meg? Miért motoszkál bennem, a fejembe, ha tényleg nem érzem fontosnak? A kérdésem felé: miért? Miért nem lehetett őszinte, miért nem mondta el hogy valaki közben lett? Mit nem adhattam meg? Hiányolt valamit? Ezeket sokszor megkérdem magamtól. Vele is megbeszélnék, de félek, meg mi van ha megint csak hazugság? Ezt úgy nagyon lerendezném magamba, csak nem tudom az az egyedüli megoldás, hogy beszéljek vele? Van értelme? Vagy magamba rendezzem le?" Kedves Éva! Először is köszönöm a türelmedet, mivel sok idő telt el a leveled óta, és valahogy nekem nem volt időm válaszolni. Sok részletet kiragadhatnék a rövid leveledből, amire rákérdezhetnék, körbejárhatnánk, de csak forognék a saját gondolataim körül minden kérdés újabb kérdést szülne bennem. Arra gondoltam, mindegy is, hogy mi történt konkrétan ebben a kapcsolatban, inkább azt nézném meg, hogy mi van ebben a levélben, és az mit vált ki belőlem, mint olvasójából és innen tudunk visszakapcsolódni arra, hogy hogyan működsz a kapcsolataidban. Lehet, hogy nem lesz válasz a kérdésedre, de tartok neked egy tükröt, amibe belenézve jobban megértheted a kapcsolataid működését. Elsőként azt nézném meg, hogy mi az a levélben ami belőlem is kiváltotta azt, hogy ne válaszoljak. Hiába értem, hogy mit mondasz, látom a működési módot, egyébként lelkesen körbejárom a problémát, most valahogy nem jön, hogy írjak. Nem tudom mihez kapcsolódjak, ahhoz, hogy: Gyorsan elmúlt, nagyon. vagy ahhoz, hogy: Miért jelenik meg? Miért motoszkál bennem, a fejembe, ha tényleg nem érzem fontosnak? Akkor most elmúlt, vagy ott motoszkál? Tényleg szeretnél tisztábban látni? Ez a kettő természetesen jól megfér együtt, és lehet rajta dolgozni, csak nem ebben a formában. Ebből akkor lesz igazi kérés, ha átfogalmazom, elfogadom, hogy ha ott motoszkál folyamatosan akkor fontosnak érezném ha megengedném magamnak, hogy érezzem. Feltehetem úgy a kérdést, hogy miért fontos nekem még mindig? Tényleg nem bántott? Ha, ő mint személy eleve a számodra menedék és vigasz volt valaki másért, akkor érthető, hogy részben gyorsan elmúlt, mert nem is érdekelt soha igazából, és ami motoszkál benned annak nem sok köze van hozzá, hanem más sérelmekről szól, de akkor le kell róla választani és megnézni mik azok. Mindaddig amíg ezt írod le, Gyorsan elmúlt, nagyon... tényleg nem érzem fontosnak... addig nincs értelme annak, hogy Ezt úgy nagyon lerendezném magamba... mivel ami tényleg elmúlt, nem fontos, azon nincs amit lerendezni. Ha ismét szétválasztom Gyorsan elmúlt, nagyon... tényleg nem érzem fontosnak... ezt a konkrét személyre értve, könnyen lehet igaz, mivel lehet nem is volt fontos. De akkor mi a fontos? Mi az amit Ezt úgy nagyon lerendezném magamba... ? Nem tudom, de ha megszüntetem az ellentmondást a mondataid között, ahogy pár sorral előbb tettem, akkor az derül ki, hogy felesleges vele beszélni, nem róla szól, abban segíthetne a beszélgetés, hogy esetleg rávilágít arra, hogy mi az az ez, amit lerendeznél. Ami róla szólt az elmúlt, de maradt valami ami motoszkál, az viszont már nem róla szól.
Egy rövid levéllel elérted, hogy úgy viselkedjek ahogyan a volt barátod, ott hagyjalak a levegőben a kérdéseiddel, és te ne tudd, hogy akkor mi van, miért nem válaszolok. Nem érzem a levélből azt, hogy hozzám szólsz, hogy tényleg szeretnél te egy választ kapni, hogy érdekel és meghallod bármit is mondok. Mire válaszoljak? - arra, hogy már második mondatodban leírod, világosan látod Mégis kialakult egy szép dolog, egy szép játszma, tehát nézzük te mit játszol benne, vagy
- arra ahogyan elzárkózol az érzéseidtől. Pedig tényleg könnyen elmúlt minden. Konkrétan nem is nagyon emlékszem milyen is volt vele, pedig egy éves a dolog. Amikor olvastam a levelet olyan érzésem volt, mintha beleolvastam volna valaki naplójába, kiragadva valahol a közepén néhány mondatot, nem tudom sem az előzményeket sem a folytatást... Azt éreztem, hogy illetéktelenül beleolvastam valamibe, amit valaki csak úgy leírt magának, semmiképp nem azt, hogy nekem erre valamit kellene reagálni... Önéletrajzi írás, vagy fikció? Bármelyik is legyen, nem az a műfaj amihez hozzászólást vár az alkotója, elvégre vagy őszintén leírja magának a gyötrődéseit, vagy már eleve az utókornak szánva manipulál mindenkit magát is beleértve, bármelyik legyen nem kíváncsi mások álláspontjára Mindenképp az volt a reakcióm, hogy nincs amire válaszolni.
Ismerős érzés, hogy azt érzed kérdezel valamit, és nem válaszolnak, vagy nem arra válaszolnak amit te kérdeztél? Azt érzem mástól várod a választ, de tulajdonképpen bármit válaszol az nem érdekel téged, legyen az az én válaszom, a volt partner válasza, nem változtatja meg a te tépelődésedet, pontosan ezért az ellentmondásért, hogy úgy tűnik mondja meg valaki kívülről, érdekel a véleménye de közben te már magyarázod is, hogy úgy van ahogy te mondod. Röviden a válaszom az lenne, hogy meg kell próbálni beszélni vele. Lehet, hogy nem válaszol a kérdéseidre. Talán nem akar, talán ő sem tudja, talán ha akarna sem tudna, talán te sem akarod hallani a válaszát. Van-e olyan válasz ami megnyugtat téged? Elhiszed amit mond? Mit szeretnél hallani, hogy megnyugtasson? Mi a hazugság? Az ami ellentmond annak amit te gondolsz? Lehet, hogy tényleg tudja mit miért tett és akkor jó ha beszélsz vele, elmondja és te megnyugszol elméletileg, gyakorlatilag ez egy újabb fejezet kezdete lehet. Kezdheted elemezni, hogy de vajon igazat mond-e? - de miért mondta, jön benned az újabb kérdés és elindul egy soha véget nem érő történet.
Tehát első lépés, beszélsz vele, elmondja mi volt benne, miért tette ezt veled, tudomásul veszed, hogy számára az ő igaza az igazság, még akkor is ha hazudik magának is, neked ezen nem áll módodban változtatni, és még ha az egyértelműen pirosra is azt mondja, hogy fekete, akkor is az az ő igazsága, te annyit tehetsz, hogy tudomásul veszed, ő ilyen és kár az idődet rá pazarolni. Nyilvánvaló hazugság esetén, nem állsz le vitatkozni, győzködni, bizonyítgatni.

Szeretnéd megtudni valaki miért viselkedett bántóan, megkérdezheted: A- attól a személytől aki így viselkedett veled
B- egy barát véleményét, hogyan látja ő C- egy szakembertől D- egy terápiában E- magadtól A- attól a személytől aki így viselkedett veled - a legrövidebb út, de sok az útelágazás ami tévútra visz, ezért ezt a végén kifejtem bővebben B- Megkérded egy baráttól, ezt már biztosan meg is tetted, válaszol amit tud, elsősorban a válasza arról szól ami benne van, tehát nem válasz a kérdésedre, de lehet egy hasznos nézőpont.
C- megkérdezheted egy szakembertől, amit szintén megtettél, akár ebben a levélben is, gondolván egy szakember biztosan többet tud. Válaszolhatnék röviden neked valamit, de az csak az én nézőpontom lenne, annyi előnyöm van egy baráttal szemben, hogy jobban le tudom magamról választani, viszont hátrány, hogy a baráttal ellentétben semmit nem tudok rólad. A kérdésre a válasz benned van. Ilyen keretek között egy szakember mivel semmit nem tud rólad, csak megmutathat lehetséges forgatókönyveket, te eldöntheted melyik illik jobban a te helyzetedre. Mint mindig, most is hangsúlyozom, ez itt nem terápia, ez egy nézőpont, egy térkép, amikor azzal a pár információval dolgozunk ami a levélben van. D- megkérdezed egy szakembertől, de nem levélben, terápiában, ott lehetőség van hónapok alatt együtt körbejárni, megkeresni a miértekre a választ magadban. Itt a térkép mellé már kerül egy iránytű is. Itt könnyebben eljutsz az E- pontig, ahol magadnak teszed fel a kérdéseket és magadnak adod a választ Visszatérve az A ponthoz, attól a személytől szeretnél választ kapni, aki így viselkedett veled. Bármi elképzelhető a beszélgetés eredményeként, ennyi infó után nem tudhatom. Néhány forgatókönyvet vázolhatok.
1- Világosan, önközlésként elmondod mit tett veled, te hogyan élted meg és ő világosan szintén önközlés formájában elmondja ő hogyan látja a helyzetet. Lehet nem vette észre, hogy fájt neked, most, hogy elmondod megérti, és bocsánatot kér, vagy továbbra sem látja, hogy az ami történt miért volt számodra kellemetlen, de helyet ad a te érzéseidnek, elfogadja, hogy az téged bántott és bocsánatot kér.
Te elfogadod, tiszteletben tartod az ő álláspontját is, akkor is, ha te másképp látod.
Megkaptad amit szerettél volna, el tudod engedni és ezzel ügy lezárva.
Ez a forgatókönyv két felnőtt, kiegyensúlyozott ember esetében. Ebben az első változatban amikor mindként félnél világos önközlés van, nagyon építő lehet a beszélgetés. Tehát igen, meg kell kérdezni. Hasznos lehet. Viszont egy játszmákkal teli kapcsolatban nem sok erre az esély. Nehéz tudomásul venni, hogy soha nem lesz a részéről őszinte válasz a kérdésekre, vagy mert szándékosan hazudik, vagy mert ő sem tudja, hogy mi mozgatja és mit tesz mással. Ilyenkor egy lehetőség van, elgyászolni és tudomásul venni, hogy a miérteket neked kell megválaszolni. Játszmázós kapcsolatok végén nem sok esély van ilyen beszélgetésre.
Talán évek múltán, ha már mindkét fél fejlődött annyit, hogy túl legyen a játszmákon, de akkor már nem is fontos. Érti már az ember, hogy kinek mi volt a része, nem érzi szükségét a sok miért-nek.. Mindaddig amíg szükségét érzed a miérteknek, amire a választ kívülről várod, nincs vége a játszmának. Tulajdonképpen aki túl van a játszmákon az már nem vár magyarázatokat kívülről, hogy a másik miért, a kérdései arra irányulnak, hogy én miért? teszek vagy nem teszek valamit.
Pl. Miért használok egy személyt " aki menedék és vigasz volt valaki másért"? Miért "jelent sokat", hogy valaki felvállal? valaki, aki nem is fontos? Érdekelt téged egyáltalán az ő személye, vagy egy pótlék, eszköz volt a vigasztalódásra? Valóban elfogadtad, hogy ,,légy türelmes vele, biztos nem könnyű ez neki.” vagy ezt tudtad ésszel, de megjelent egy félelem, hogy távolodik és a viselkedésedből nem az elfogadás, hanem a kapaszkodás ment át? Miért nem kérdezted meg tőle akkor, hogy miért tette azt veled? Miért akartad azt hinni, hogy könnyen túl voltál rajta, ha még most is fáj? Mi az ami fáj? Mi a te 5o% abban, hogy így történt?
Ha egyszer már becsapott, miért adtál neki második esélyt, ha azt érezted, hogy nincs megbeszélve, az előző csalódásod amit neked okozott? Meg tudtál bízni benne akár egy percig is? Ha ennyire világos, ahogy többször is leírod, hogy ez egy játszma, akkor miért van neked erre szükséged? Ha ő egy olyan ember akiben nem tudsz megbízni, miért nem kerestél egy olyat akiben bízni tudsz?

2- Világosan, önközlésként elmondod mit tett veled, ő nem érti mi a bajod, szerinte ő semmiért nem felelős, hibáztat, minden miattad volt. Ha a részedről valóban minden rendben, akkor tudomásul veszed, hogy nem kényszerítheted ki belőle, hogy lássa mit tett veled, ha ő nem akarja, nem tudja látni és lezárod magadban is a kapcsolatot. Ha nem tudod lezárni, továbbra is a miérteket kutatod, kívülről várva a választ, akkor magadba kell nézned. Hogy voltál te partner abban, hogy ez megtörtént?
A válaszaim úgy is értelmezhetőek, hogy mindig a levélírót hibáztatom, benne keresem a hibát, míg a partner egy angyal. Nem ez a cél, viszont abból, hogy a partnert szidjuk, nem lesz előre lépés. Szerintem a felelősség 5o-5o%, akkor is, ha a partner tényleg egy nagyon problémás személy. Azért 5o%, mert kiegyensúlyozott ember, ha belebotlik egy beteg emberbe aki bántja őt, akkor elmondja mi bántotta, ad egy második esélyt, viszont ha továbbra is bántja, akkor magyarázatokat már nem vár tőle, kilép a kapcsolatból és magának teszi fel a kérdéseket. Ha benne marad, akkor az már az ő döntése, az ő 5o%-a. Tehát, ha kérdéssel fordul hozzám, én ismeretlenül annyit tehetek, hogy felvázolom mi lehet az ő 5o%-ban, ami nem ítélkezés, nem örök igazság, csak gondolatébresztő. A partnerrel azért nem foglalkozom, mivel mindig csak magunkon tudunk dolgozni, senki nem változik meg azért mert én azt szeretném, vagy nem fog rálátása lenni arra amit nem akar látni attól, hogy én egyedüli igazság birtokosaként megmondom neki, hogy szerintem ő ilyen meg olyan. Lehet, hogy valóban olyan, de neki kell eljutni erre a felismerésre, ahhoz, hogy változni tudjon, egyébként tiltakozik, vagy megjátssza ideig-óráig a kedvemért, hogy megváltozott, attól függően, hogy mennyire fontos neki, hogy a kapcsolat és a látszat megmaradjon.
Ha meggyőződésem valakiről, hogy hazudik, akkor nem pazarlom az energiámat arra, hogy beismerő vallomást csikarjak ki belőle, hanem magamnak teszem fel a kérdést, miért olyan fontos nekem, hogy ő ismerje be, miért nem hiszek magamnak. Mindig magamon kell dolgoznom, és ha én jól vagyok, akkor mindegy milyen a másik. Ha bánt akkor könnyen kilépek. Fontos, hogy - az ő miért tette kérdést!!!????? felváltsa az a kérdés, hogy - amit tett az mit vált ki belőlem, és miért van nekem erre szükségem, ha nem tudom elengedni????? Az elsőben átadom a kontrollt az életem fölött kívülálló személynek, aki esetleg még akár bánt is engem. A második esetben felelősséget vállalok saját magamért, kezembe veszem az életem irányítását. Tehát ezért mondom, hogy végső soron mindegy a partner milyen választ adna a kérdéseimre. Természetesen egyszer meg kell kérdezni, kérdés még az is, hogy tudom-e fogadni az ő verziójából azokat az infókat amik arról szólnak, én hol bántottam őt, a tükröt ami megmutatja, hogy én sem vagyok angyal.
Egy terápia segíthet megerősödni annyira, hogy felismerd a te játszmáidat, és még hosszabb távon ki is lépjél ezekből a játszmákból.
3- Amikor nem játszma van akkor a megbeszéljük valóban működik, játszma esetén a megbeszélés vége, mindig egy újabb megbeszélés kezdete.

Mivel játszmázni egyedül nem lehet, ezért a megbeszélés is újabb játszmává válik.
Ebbe már szinte minden is belefér, nem írok példákat rá.
A kérdésem felé: miért? Miért nem lehetett őszinte, miért nem mondta el hogy valaki közben lett? Mit nem adhattam meg? Hiányolt valamit? Ezeket sokszor megkérdem magamtól. Vele is megbeszélnék, de félek, meg mi van ha megint csak hazugság? Ezt úgy nagyon lerendezném magamba, csak nem tudom az az egyedüli megoldás, hogy beszéljek vele? Van értelme? Vagy magamba rendezzem le?" Tehát válaszolva a kérdésedre, igen, meg kell előlegezni a bizalmat, hogy megkérded, válaszol, te be tudod fogadni a válaszát, azt is aminek nem örülsz. Ha válaszolt, akkor azokkal az információkkal gazdagabban, vagy ha mégsem sikerült megbeszélni, akkor az eddigi tapasztalataid birtokában lerendezed magadban. Akár beszélsz, akár nem, nem tudod megspórolni azt a munkát amit magadon kell végezned.

A válasza annyiban tud segíteni, hogy jobban rálátsz a te viselkedésedre, abban az esetben ha nyitott vagy, ha be tudod fogadni azt, hogy esetleg te mivel bántasz másokat. Ugyanakkor nem veszed magadra azt, ami nem a tied. Vonzóbb az a változat, hogy megkérdem, megmondja és ezzel megnyugszom és vége. Amikor nem játszma van akkor valóban működik, játszma esetén a megbeszélés vége, mindig egy újabb játszma kezdete. Van ebben a vágyban, hogy beszélni vele, magyarázatokat kérni egy csodavárás, hogy seperc alatt elmúlik az egész. Ő tudna segíteni, csak őszintének kellene lennie. Ez egy illúzió. Először is átadod a te boldogságod fölötti hatalmat az ő kezébe, másodszor hosszútávon a kívülről jövő megerősítés nem visz előre. A felelősséget magadért, a magadon való munkát neked kell vállalni, türelmesen elfogadva, hogy a változás nem üstökösként jelentkezik, hanem egy folyamat, és ami gyorsan elmúlik nagyon, az lehet csak elfojtva van, nem elfogadva. Utána lehet dolgozni vele. Addig amíg nem érzed, addig azon lehet dolgozni, hogy érezzed amit érzel. Ehhez nagy bátorság kell, mert mindaddig amíg elfojtod, addig a kívülállók szemében rendben vagy. Amikor mered érezni, a saját érzéseidet, akkor már lehet, hogy annak ellenére, hogy éppen jó irányban elmozdultál, a kívülállók azt mondják baj van veled, menj pszichológushoz. Ez az ők félelmükről szól, aki nem akar tudni a saját érzéseiről, annak félelmetes egy olyan ember aki érez. Mindenképpen ahol attól van egy látszólagos egyensúly, hogy az a szokás, hogy nem érzünk, ott ha felborítod ezt a szokást, erős ellenállásra számíthatsz, tényleg kell egy szakember segítsége, de nem azért mert most bolondultál meg, hanem azért, hogy kísérjen és segítségével tudd a feltörő indulatokat, a környezet visszahúzó hatását mederben tartani.

Nyilatkozat:

Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a hozzászólásom a kérdésekhez, vagy bármilyen, az oldalon megosztott anyag, kizárólag tájékoztatásul szolgál, nem helyettesíti az orvost, pszichológust, pszichiátriai, vagy bármilyen kezelést vagy előírást.

A benne található információk sem tekinthetők tanácsadásnak, gyógyításnak, terápiának.

Nem helyettesíti a szakszerű terápiát!

A néhány mondatban vázolt helyzetre adott válasz olyan, mintha egy kávé mellett két ember elbeszélgetne.

A terápia, teljesen más.

Egy rövid leírásra adott választ nem lehet terápiának, de még tanácsadásnak sem tekinteni.

Terapeuta vagyok, terápiát is vállalok, ez itt, nem az.

Ahhoz, hogy bárki reálisan rálásson egy adott helyzetre, sokkal több információra, időre és egy biztonságos terápiás kapcsolatra van szükség.

A leveleket olvasva, alkotok egy képet, és kapcsolódom a levélben felvetett témák egy részéhez. Megvilágítom egy másik szemszögből, ami segíthet a levélírónak is abban, hogy jobban rálásson a helyzetre. Ennyi.

Senki nem tudhatja jobban a másik útját, mint ő maga.

Tehát egy kívülálló, főként egy rövid levél alapján, annyit tehet, hogy meghallgat, támogat, új nézőpontokat mutat, amiken el lehet gondolkodni, majd továbbvinni, vagy éppen eldobni.

A szerző nem vállal felelősséget az anyagok helytelen alkalmazásáért, félreértelmezéséért, illetve a megosztott információk felhasználásáért.