2018. november 24., szombat

Sík mezőben hármas út, jobbra, balra szertefut, a középső célra jut

Sík mezőben hármas út, jobbra, balra szertefut, a középső célra jut

HATÁROZATLANSÁG/ HALOGATÁS/ DÖNTÉSKÉPTELENSÉG






            Mivel mindig szeretne tökéletes döntést hozni, ezért előfordul, hogy élete végéig áll az útelágazásnál...

...így zártam egy két évvel ezelőtti bejegyzésemet,

 Első lépés az úton - Áthelyezni a fókuszt ,

újraolvasva jöttem rá, hogy elfelejtettem folytatni... lehet épp az útelágazásnál ácsorogtam :)
Most folytatom...
"Sík mezőben hármas út,
 Jobbra, balra szertefut,
A középső célra jut."

...na, de egy hármas útnál, melyik a középső? 

Vicc nélkül, egy Pissz, ezen élete végéig el tud töprengeni. 
Hogy miért? Mert maximalista. 

     Vannak nyilvánvalóan maximalista emberek, akik az utolsó szusszt is kihajtják magukból, esetleg másokból is, hogy tökéletes eredményt érjenek el, ez egy élhetőbb változata a maximalizmusnak.
     Vannak olyan maximalista emberek, akik annyira a tökéletességre törekszenek, hogy ha nem biztosak a tökéletes eredményben, inkább nem tesznek semmit.
Első látásra, nehéz elhinni, hogy nem lusta dögök, mivel kívülről nem látszik, hogy mennyi erőfeszítésük van ebben a semmittevésben.

     Mindkét típus a tökéletességre törekszik, és soha nem lesz elégedett az eredménnyel, csak az egyik élete élhetőbb, pontosan azért mert állandóan tevékenykedik, és legalább amíg el van foglalva, nem érzi a nem vagyok elég jó érzést.
A megfeszített munkának vannak még más hozadékai is, a társadalmi elismerés, az anyagi jóllét, a vagyok valaki, és ez rendben is van, ha nem egy lyukas edényt kell feltölteniük, mert azt csak fényezni tudják időlegesen.

     A másik annyira szeretne megfelelni, tökéletes teljesítményt nyújtani, annyira fél a kudarctól, hogy teljesen lebénul és képtelen cselekedni.

     Mindkét hozzáállás gyökerei korábbi, gyerekkori tapasztalatokban keresendőek.

Pisszben egyszerre jelenik meg ez a kétfajta hozzáállás.

     Aktívan tesz azért, hogy tökéletesen alakítsa azt a személyt, akire az ő elképzelése szerint Lépnek szüksége van, azonnal és tökéletesen, teljes erőből reagál a környezete elvárásaira, miközben azt gondolja, hogy ő egy nagyon őszinte ember, igazából csak jól alakít egy szerepet, igazi énjével nincs kapcsolatban, mivel annyira fél attól, hogy az nem tökéletes, hogy teljesen cselekvésképtelen a saját vágyaival kapcsolatban.

     Ha leveszi a fókuszt a Lépről, nem lesz akinek megfelelni, akinek az elvárásait teljesíteni, elkerülhetetlen, hogy megtapasztalja a bénultságot.

     Ha már nincs külső erő aminek hatására mozduljon, nem mondja meg senki hogy mikor merre fusson, ott találja magát a hármas útnál, ahol a középső célra visz.

     Mivel Pissz minden kapcsolatába, élethelyzetébe, úgy szokott belépni, hogy mit várnak el tőle, hogyan kell viselkednie, hogy elfogadja őt a másik, és soha eszébe nem jut, hogy azt a kérdést tegye fel magának, mit várok el én a másiktól, mit kell tennie a másiknak azért, hogy érdemes legyen az időmet rá áldozni, ezért ha leveszi a fókuszt arról, hogy mit akar más, mit tesz más, és arra próbál koncentrálni, hogy melyik a célra vezető út, akkor nagy bajban van. 




     Több okból is. 
- Hosszú kitérők után eljut oda, hogy de mi a cél? az én célom?
- Erre nincs válasza.

     Természetesen nem tudatosan, de minden lehetőséget megragad, hogy ezzel ne kelljen szembenézni.
     Erre tökéletes egy Lép. 
A Lép mellett nincs szükség saját célokra, minden napra van elég tennivaló, hogy megtartsa a Pissz pozícióját, tehát mindaddig amíg arra koncentrál, hogy miért nem elégedett vele a Lép, addig megmenekül az üresség és céltalanság érzésétől.

     Ha sikerült levenni a fókuszt lépről, akkor jön a hármas út dilemmája.

Ugyanis itt csak annyi ugrik be Pissznek, hogy a középső célra visz, ezt úgy valahonnan tudja, ebben semmi kétsége.

     Nem azt a kérdést teszi, fel, hogy mi a cél, erre még nincs felkészülve, ismét tudattalanul, időnyerés céljából, az ő dilemmája az lesz, hogy de melyik a középső, és ez egy hármas útnál jó kis patthelyzet...

     Mivel perfekcionista, ezért neki elsőre meg kell találni a célra vezető utat.
Biztosra akar menni, a kudarcot nem bírja elviselni. 
Kiölték belőle, és nem lép ölte ki, a természetes kockázatvállalást, kalandvágyat, az örömteli várakozást.
Azért biztos, hogy nem lép ölte ki, mivel ha mindezek meglettek volna, akkor nem is kerül kapcsolatba léppel, vagy rövid idő után továbbáll.

     Az eszébe sem jut, hogy bármelyik úton, bármi is várna rá, ott lesz ő is, aki egy erős ember és neki is van beleszólása a saját útjába, ő is alakítja a saját sorsát. Vagy az, hogy dönt egy út mellett, elköteleződik, és megtesz minden tőle telhetőt, hogy kihozza a legjobbat belőle.

     Nagyon fontos, hogy úgy teszi fel a kérdést, hogy melyik úton ér el a célba, melyik a jó út, mivel ezzel már át is adta a kontrollt, tőle független személyeknek és eseményeknek. 
     Pissz csupa ellentmondás, miközben mindent kézben akar tartani, mindent kontrollálni szeretne, mindenre kell egy garancia, kapaszkodik életveszélyes dolgokba, ugyanakkor ahol tényleg neki kellene kontrollálni, felelősséget vállalni, ott csak sodródik akarat nélkül. Egy bábu.



Buddha azt kérdi: „Ki az, aki az úton megállt?” Válasza: „Az, aki megbánja, amit nem kellene megbánnia, és nem bánja meg, amit meg kellene bánnia.” Fordítva lát." 
Ezt már írtam, hogy nála valahogy össze van mosva az önkontroll az önpusztítással. 

Szigorú magához, de nem abban amiben kellene. Szidja magát, bünteti magát, lemond a saját öröméről mások javára, de képtelen arra, hogy egy adott saját cél érdekében összpontosítson, és erőfeszítéseket tegyen. 
Már persze tudjuk, hogy a gond itt a saját céllal van.
Tehát nem tudja mi a célja, de elszántan áll a hármas útnál és szilárd elhatározása, hogy rájön, melyik a célravezető út, és ha rájött elindul rajta.




     Ilyenkor szokott belépni a képbe egy újabb lép, az rögtön ad egy újabb célt, és indul is Pissz, idő kérdése, hogy mikor jön rá, ez ismét zsákutca.
Mivel nem bízik magában, fontos neki a mielőbbi visszaigazolás, siker. Hajlamos arra, hogy ha végre elindul, akkor azért induljon, mert meglátott valamit, valakit az egyik úton, ami az azonnali boldogság, siker illúziójával kecsegteti. Ilyenkor rögtön indul.
     Ha nem lát egyik úton sem délibábot, akkor mutatkozik meg a
HATÁROZATLANSÁG/ HALOGATÁS/ DÖNTÉSKÉPTELENSÉG, amik fontos tulajdonságai Pissznek, és a maximalizmus általa megtestesített formájának természetes velejárói.

     Feldmár András mondja, hogy ha felébredsz és egy börtönben találod magad, ne azon tökölj, hogyan kerültél oda, hanem menj ki.




Ez így igaz, mert lehet, hogy a nyitott ajtó mellett még tíz év múlva is azon elmélkedsz, hogy, hogyan kerültél oda.

Nagyon fontos, hogy menj ki a börtönből, indulj el a hármas út bármelyikén. 

     Fontos a döntés, hogy ki akar menni, akkor is ha még képtelen, akkor is ha sokszor a cselekedetei, vagy azok hiánya azt mutatja nem tartja magát a döntéséhez.
A döntésnek végig ott kell lenni a fejében, önfegyelemmel megtenni amire már képes, értékelni az apró lépéseket, viszont a visszaesések miatt nem jó ha az önostorozásba menekül. 

     Nincs jó, vagy rossz út. Lehet tévedni, lehet újra kezdeni. Fontos dönteni, vállalni azt a felelősséget, hogy lehet téved. 
A gond csak az, hogy egy Pissznek, ez nem motiváció, hanem épp bénító. 
Pissz, sajnos nem tud kimenni. 
Előbb-utóbb csak ez lesz a megoldás, de még ebben az állapotban nem tud kimenni, csak ha délibábok mutatkoznak valahol.


            Ha már épp eleget ücsörgött az elágazásnál, vagy a nyitott ajtónál, és reális fejlődésen ment át, eljut néhány felismeréshez. 
Elég világosan kezdi érezni, hogy itt tényleg neki kell lépni. 
Még mindig inkább bénító, mint motiváló számára ez a gondolat, de már legalább nem utasítja el, nincs mások hibáztatása, nincs az, hogy azért indul mert ezt várják el tőle, mert már ezer jó barát, terapeuta megkérdezte, hogy ha rossz, akkor miért csinálod. 

     Hatalmas frusztrációt okoz Pissznek az ilyen kérdés, és amikor megmondják neki, hogy ilyen egyszerű, lépni kell. 
     Sajnos, van, amikor tényleg nem tud lépni. 
     Mondják, hogy ha ott marad, akkor az neki is jó, másképp nem maradna. Ettől még szarabbul érzi magát. 
     Próbálkozik, mivel már látja a motivációi egy részét, nagyon nehezen egyet mozdul, vagy kívülről megmozdítják.

     Aztán rájön, hogy tényleg jó neki valamire, hogy ott van, és ez az a pont, ahol reális lehetősége van továbblépni. 

     Az a Pissz aki dolgozott magán, eljut oda, hogy megtalálja, mi okoz neki örömet, nem olyan illuzórikusat, nem olyat ami mástól függ, hanem azt ahol nem kívülről, hanem belülről jön a béke, öröm.
Valahogy oda is eljut, hogy kipróbálja, megtesz mindent, hogy elérje a nagy nehezen megtalálni vélt célját. 
Itt jön a legdurvább próbatétel...
     Egy karnyújtásnyira a cél, és Pisszben olyan erős félelmek aktiválódnak, hogy lehet mégsem ez az ő célja, lehet nem méltó, nem elég jó, ahhoz, hogy ezt elérje, hogy sokan a cél előtt lebetegednek, balesetet szenvednek, vagy mindenképp valami olyan jön közbe, hogy meghiúsul a cél elérése.

     Sokan ezt egy figyelmeztető jelnek veszik és feladják.





     Pedig ez csak a régi beidegződések utolsó játéka.
Tudat alatt még mindig meg akarja kímélni magát attól, ami ez után jön, ugyanis könnyebb elviselni, hogy valami közbejött és nem érte el a célját, mintha ott egy kudarccal kellett volna szembenéznie...kudarc alatt értendő ez esetben, hogy nem tökéletes, nem ő az első, 
... de van a kudarcnál elviselhetetlenebb is...
...eléri a célját, teljesül a kívánsága...
...és arra kell rájönnie, hogy képtelen átélni az örömet, na azért erre sem azonnal jön rá, hanem előbb csak azt érzi, hogy ott van, azt teszi amiről szívből érzi, hogy örömet okozna neki, hogy ez most nem egy illúzió, nem egy délibáb, nem ugródeszka, ez a lelkében mindig is dédelgetett, nehezen előkotrott kép, itt van benne, nem egy kívülről jövő, mástól függő boldogság, és csak azt érzi, hogy fél, nagyon fél, vissza szeretne futni léphez, délibábhoz, bármihez, szolgálni míg él, mondják már meg neki mit tegyen, hogy hasznos legyen, hogy legyen értelme... 
... így hogy örülhetne, senki, semmi nem akadályozza, minden adva van, de mégsem tud örülni egyszerűen elviselhetetlen, elviselhetetlenebb minden megalázásnál...
...és nincs kit okolni, itt van, és ő az aki képtelen, aki azért hajtott mindig, hogy egy egy morzsa neki is jusson a boldogságból, ész veszejtő félelmet érez, hogy ami a morzsánál több, az a torkán akad..
....megérti mire volt jó Lép, miért nem oldotta meg évekig a számára elviselhetetlen helyzetet, miért nem számolt soha azzal, hogy ott van ő is, és hogy mik az igényei...

            Kinek van kedve több év, akár évtizednyi szenvedés, maga és mások okolása után, ereje fogytán, azzal szembesülni, hogy csak arra vannak eszközei, hogyan kell az árral szemben úszni, kapálózni, túlélni.

     Arra nincs eszköze, hogyan kell a lágyan folyó vízre ráfeküdni, és hagyni, hadd vigyen...
- ha nem küzd, ha csak élvezni kell az örömet, a jóllétet, elindul a pánik, ismeretlen, mi lesz ebből, mikor jön a büntetés, meddig tart? -

           Itt kell egy utolsó döntés, önfegyelem, hogy ne kezdjen kapálózni, akcióba lendülni, hogy kontrollálja, kézben tartsa, ugyanis Pissznek nehéz nem pánikolni, ha valamiről nem lehet tudni előre meddig tart. 
Rögtön vissza lehetne váltani a már ismert küzdelembe, lehet, hogy ezt néhányszor meg is teszi, amíg egyszer lesz bátorsága fenékig inni a rettenet poharát, amikor lesz bátorsága elengedni azt amiben addig kapaszkodott, és új kapaszkodó után nézni.




     Az új kapaszkodó a bizalom...
ezt még soha nem tapasztalta, és sokan inkább belehalnak az életbe, mint hogy a fentiekkel szembesüljenek.

     Aki nem élt át hasonlót, ne próbáljon meg egy Pissznek bölcs tanácsot adni, mivel fogalma sincs mi az a rettenet, amit akkor él át, amikor megtapasztalja saját belső ürességét, és képtelenségét az örömre, és hogy milyen erőket képes mozgósítani, azért hogy megúszhassa ezt a szembenézést. 

            Egyébként ugyanez érvényes a Lépre is, azzal a különbséggel, hogy Pissz önsanyargatással, szolgálattal, mártírkodással, bénultsággal, míg Lép újabb és nagyobb adrenalin löketekkel próbál menekülni ettől a szembesüléstől.

Bár azt mondtam, hogy a Lép lényegtelen, róla nem fogok írni, azt gondolom, legközelebb mégis róla fogok írni. Megszerettem mindkettőjüket, Pisszt is Lépet is, ugyanakkor el is fog időnként egy tehetetlen düh velük kapcsolatban, hogy forduljanak már önmaguk fele, de sajnos ezt siettetni nem lehet, mindenki maga dönti el, meddig áll a hármas útnál, mikor dönt és vállal felelősséget önmagáért, és ez a döntés is még csak a lehetősége annak, hogy elinduljon...
... idő, sok munka szükséges, hogy legyen ereje arra, hogy szembenézzen, kibírja az ürességet, túlélje, bízzon, tanulja lassan az örömteli várakozást, tudja fogadni az élet ajándékait.



Osho szerint: Annyira megszoktad a gyötrelmeidet, annyira ismerős, testhezálló, hogy még akkor is, ha az ajtó nyitva van, nem mész ki belőle: én csak az ajtót tudom kinyitni. Szeretném, ha egyedül lépnél ki,  nem azt, hogy kihurcoljon valaki, mert nem lehet erőszakkal szabaddá tenni. Lehet rabságba hurcolni, de szabadságba nem. Senki sem teheti meg. A saját lábadon kell kimenned.

     Amikor valaki rájött, hogy börtönben van, nyitva az ajtó, neki kell kimenni, nem tud kimenni, fontos, hogy találjon valakit aki azzal együtt, hogy nem ítélkezik felette amiért nem tud még kimenni, nem akar helyette kimenni, csak ott van, támogatja, hogy előbb utóbb legyen ereje lépni, és segít tudatosítani, hogy azt a bizonyos lépést, neki kell megtenni, azt a kétségbeesést neki kell kibírni, nem lesz senki ember akivel ebben osztozhatna. 
Itt segíthet a hit. 
A blogon lévő Szentlélek kilenced valahogy ezeket a fázisokat veszi sorra, onnan, hogy tudatosan keresi a megoldást, addig, hogy megtalálja.