.... azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van....

.... azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van....

Aranyalma ághegyen
sorozat 
azonnali megváltás, megdicsőülés, siker csodareceptek vs szenvedéssel járó, időt igénylő megküzdés saját korlátainkkal

Nézem, ahogyan világszerte emberek lazán, másokon átgázolva, egyre magasabbra jutnak, egyre szerencsésebbek és boldogabbak.
Látszólag boldogok csak, vigasztalom magam, lélekben szegények.
Már vigasztalódnék, engedném is el a keserűségemet amit az élet igazságtalansága miatt érzek, amikor megszólal a fejemben:
Boldogok a lélekben szegények: mert övék a mennyeknek országa
Na, basszus, nem elég, hogy nem csap le rájuk a tüzes mennykő, még a mennyek országa is az övék...

(Habár azt mondják ezt a lélekben szegény dolgot nem így kell értelmezni, hanem úgy, hogy azok a lélekben szegények boldogok, akik tudnak az űrről ami a lelkükben sóvárgásra készteti, és nem élvezetek hajszolásával, halmozásával akarják elfojtani.)
Ez a logikusnak tűnő érvelés sem segít, irigységem, dühöm, sóvárgásom egy igazságos élet után egyre nő.
(Igazságos élet, az nyilván az, amikor a rosszak elnyerik méltó büntetésüket, és én a jó, méltó jutalmamat. )
Pedig valahogy csak el kell engedni a dühöt, irigységet, sértődöttséget, mivel nagyon alacsony energiák és megrekesztenek egy adott szinten, ezt mondják a különböző spirituális tanítások.
Lehet futni fűhöz-fához, érdekes módon azok a vallások amelyek az istenfélelemre intenek és a majdani jutalmat ígérik, ezen a ponton megegyeznek más spirituális tanításokkal, amikor azt mondják:
Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék.
Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.

"bűn bűn alól új bűnt vedlik

s nem tudhatjuk vajon meddig

tartatunk ítélet nélkül s mint bűnhődtünk azt is végül nem róják-e vissza vétkül" Kányádi

Na tessék, ha eddig szarul voltál, akkor még egy kanállal.
Há, mé nem teccett jó képet vágni hozzá?

Ha nem volt elég a szenvedés amit érzel, a bűntudat amiért irigy vagy és dühös, a szégyen, hogy csak ennyit tudsz, akkor jőjjön még egy kis félelem, hogy ha záros határidőn belül nem kapod össze magad, ha nem vagy képes értékelni, hogy azért a nap neked is felkel, akkor majd azt is elveszik és lesz nemulass.

A világmindenség összefogott, csak a boldog ember boldogul... Légy boldog, és megkapsz mindent, de előbb előlegezd meg ezt a bizalmat, csak ha pozitív vagy, csak ha magasan rezegsz, akkor eljön hozzád minden földi és mennyei boldogság.    Csak ennyi..., ja, és ha nem tudnád akkor mindez csak rajtad múlik, csak akarni kell, abba kell hagyni az irigykedést, az önsajnálatot és pozitív gondolatokat kell küldeni az univerzumba. ...és érzed ahogy nő a tehetetlenséged, ahogy elérhetetlen távolságba kerül bármilyen megoldásnak még az ábrándja is, ahogy a kötél szorul a nyakadon, és azt érzed nincs menekvés. Lefagytál, attól, hogy csak rajtad múlt és nem voltál képes, elszúrtad, mint annyi mindent. A széket sem kell már kirúgja senki alólad, szorul a kötél magától... Mint ahogy a viccben az afrikai éhező gyerekeknek mondja a télapó: "ettetek?- nem?- na, akkor csoki sincs!" Naponta ez ömlik mindenhonnan a nyakunkba. A hogyan légy sikeres? című tréningekre tolonganak az emberek, elvégre tanulható... Valóban az, a konkrét cél, hogy sikeres legyek segít keretet adni, túlélni, de az üresség marad. Mozgásban kell lenni, másképp rájövök, hogy még mindig a nyakamon a kötél. Az áttörést nem az hozza meg, ha megfeszített akarattal kötéllel a nyakamon elkezdek rendszeresen fel és le ugrálni a székről. Az áttörést az hozza meg, ha ott a széken, kötéllel a nyakamban sikerül átélni azt, hogy feladom. Feladom a kapálózást, a kontrollt. Nem az élni akarást adom fel, csak a küzdelmet a boldog életért, rábízom magam az életre. ... nem beletörődöm, feladom... Amit feladok annak van egy címzettje akinek kézbesítik. A nehézség az, hogy nem ismerem a címzettet, és nem is hiszem igazán, hogy létezik.. Minden bizonyosság, garancia nélkül engedem el... Amikor feladom, átteszem egy felsőbb szintre. Feladom - hogy most azonnal boldogságot, igazságot akarok,  - az irigységet, a bűntudatot a szégyent, hogy erre sem voltam jó. (A legtöbb ember fél attól, hogy amit felad az visszaesik a fejébe, ezért görcsösen tartja, utolsó erejéig, nem bízik abban, hogy van akinek feladni azt ami túl nehéz. Nem tud bízni, képtelen feladni önszántából, tartja amíg utolsó csepp ereje is elfogy, míg összeroskad.)  Ha bizalommal nem tudtam feladni, feladom erőm fogytán. Már az sem érdekel, hogy hogyan szartam el az életem, mit lehetett volna jobban, ha ügyesebb vagyok, már minden mindegy... ... és amikor tényleg mindegy, akkor ezek a lehúzó erők eltűnnek ... szabad vagyok levenni a kötelet a nyakamról, leszállhatok a székről, de nem kell... ... megélem, h eltelt x idő nem szálltam le, de nem dőlt össze a világ ... szétnézek, talán először más színben látom a világot ... most már jöhet az akarat, amivel új szokásokat viszek az életembe ... eltűnt a nyomás, az igyekezet, hogy jól csináljam, nehogy ismét elszúrjam Ijesztőnek tűnik, de senki nem halt még bele, bármilyen fájdalmas és hosszadalmas is legyen amíg ez megtörténik. Nem merjük kipróbálni, nem merjük fenékig inni a poharat. Néhány korty után gyors sikerreceptek után nézünk, erre buzdít a társadalom, akár a szeretteink is, rossz nekik nézni, hogy mi lesz ennek a vége, féltenek, félnek ők is, ezért segítenek ugrálni, fel, le, pedig pontosan ez az amibe bele lehet betegedni, bele lehet halni. Kinek van ereje és hite ott állni, látszólag értelmetlenül a széken?- és kibírni amíg elmúlik a keserű pohár... ... vagy ott állni valaki mellett akit szeretsz, és bízni benne, hogy képes ... hogy vannak dolgok amiben nem lehet osztozni és bármennyire szeretnénk megosztani, egyedül kell végig csinálni... hinni, hogy itt van a mennyek országa és van Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor – magától – megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat – hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor – magától – szűnik a vihar, Akkor – magától – minden elcsitul, Akkor – magától – éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem. Reményik Sándor