2018. szeptember 30., vasárnap

" Ahová érdemes eljutni, oda nem vezet rövidebb út"


" Ahová érdemes eljutni, oda nem vezet rövidebb út"



            Mint szoktam, párkapcsolati problémákon morfondíroztam.

   Azért jó téma, mivel rajta keresztül eljuthatunk minden más problémához, elvégre kevés esettől eltekintve, a problémák gyökere nem az adott kapcsolatban van.




   Az igaz, hogy a probléma mindig két ember között mutatkozik meg, egyik ember jobban felszínre hozza az elakadásainkat, mint a másik, de akkor sem lehet csak ő az oka a kettőnk közötti problémának, és ha felismerem a saját hozzájárulásomat a probléma kialakulásához, akkor onnan indulva megkereshetem a saját destruktív mintáimat.

   Természetesen, vannak emberek akiket legjobb elkerülni, de mint mindig, most sem ezekről az esetekről beszélek.

   A párkapcsolati problémák lehetőségek saját régi sérelmeink, mintáink felismerésére, rendezésére.
Itt csapódik le az élet összes területén összegyűlt frusztráció.




           Azon morfondíroztam, hogy úgy-e régebb nem voltak párkapcsolati problémák, nagyanyáink idejében kevés kivételtől eltekintve senki nem nyavalygott a párkapcsolati gondjai miatt.

Az jutott eszembe, hogy persze, hogy nem voltak száz évvel ezelőtt párkapcsolati gondok, mert nem is voltak párkapcsolatok, abban az értelemben ahogyan ma vannak.


     Volt a házasság, egy szövetség férfi és nő között, anyagi biztonságról, közös gyermekek felneveléséről, egymás támogatásáról szólt, ahol mindenkinek meg volt a konkrét feladata, tennivalója.

     Volt a szex, arra voltak bordélyházak, szeretők, cselédek a férfiak számára, a nők nagy része elhitte, hogy őt nem is érdekli, büszke is volt rá, elvégre csak tisztességtelen nőszemélyek foglalkoztak ilyesmivel.
Aki mégsem, az mondjuk a komája szeretője lett, vagy álmodozott élete végéig Pistáról akit leányul annyira szeretett, ez volt az úgynevezett szerelem.

     Nem szándékszom itt egy hiteles elemzést nyújtani, hogy pontosan hogyan éltek, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy ilyen fokú intimitásra, mint napjainkban fél évszázaddal ezelőttig, soha nem kényszerültek az emberek.

     Volt egy szövetség jóban-rosszban, ásó, kapa, nagyharang, tették a dolgukat, és igen, nem volt ennyi agybaj, hisztéria, pedig mennyivel nehezebb volt, mondják sokan.

      Valóban sok minden nehezebb volt, de volt ami könnyebb. Azok közül ami könnyebb volt, kiemelnék kettőt:
-Tudták mi a ’dolguk’
- Nem volt ilyen fokú intimitás a kapcsolatokban


Nem azt mondom, hogy az úgy jobb volt, csak kevésbé adott teret a mostani elveszettség, kuszaság, értelmetlenség érzésének.

Mint írtam, tették a dolgukat, azért volt könnyebb, mivel tudták, hogy mi a dolguk, mi a dolga a férfinak, mi a dolga a nőnek.
Ha a rájuk eső részt rendesen végezték, akkor a családban meg volt az egyensúly.
Akkor egy nő, ha tiszta volt a lakása, volt főtt étele, rendben voltak a gyerekei, este fáradtan, de elégedetten feküdt le, tudta jól teljesítette a feladatát.

Ez volt Renoir idejében:

" Szeretem a nőket. A nők semmiben sem kételkednek. Ha velük vagy, a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak. Igen jól tudják, hogy az ő nagymosásuk van olyan fontos, mint a német császárság megalapítása. Nők között biztonságos az élet."--Renoir


A férfi, ha megteremtette az asszonynak amit megfőzzön, amit a gyerekekre adjon, ő is elégedetten alhatott reggelig.

Közben ketten csinosítgatták közös fészküket, a nő a női dolgokat, a férfi a férfiasakat.

   Nem azt mondom, hogy ez így tökéletes volt, de volt egy harmónia, és ami a legfontosabb egy keret. 
Még ha nem is volt a saját belső értékrendszerük, de volt egy értékrendszer, amiben mérhették magukat, és lehettek elégedettek.


   Most sok férfi és nő, mivel valóban idejét multa sok minden ami ott működött, azt felrúgta, de helyette nem talált más értékrendet, ami kezdetben úgy tűnik szabadságot ad, viszont hosszú távon pontosan a jól végzett munka örömétől foszt meg.




   Egész nap rohan a férfi és a nő is, teszik amit épp kell, a nap végén hullafáradtan, - mivel nincs egy értékrendjük mint az elődöknek, nincs ami alapján elégedetten elnyújtózzanak, hogy ma is megtettem a dolgomat, -  csak az jár a fejükben, hogy mi mindent nem tettek meg, és legtöbbször a szemrehányásokban még a társuk is besegít.

   Itt aztán lehet váltani, ha már elviselhetetlen a céltalanság, hiábavalóság érzése, le lehet hasítani és kirakni a társra.


            A második, ami szintén nem azt mondom, hogy jobb volt, csak kevesebb fejfájással járt, hogy nem volt ilyen fokú intimitás a kapcsolatokban.




   Általában egy nő és egy férfi vagy szövetségben éltek jól meghatározott célok érdekében, vagy szexeltek, vagy szerelmesek voltak egymásba, de ritkán volt olyan elvárásuk, hogy ez a három dolog egy emberrel egy időben müködjön.
Voltak akkor is művészek, akár egyszerű emberek is, akik erre vágytak..., na azok pont olyan „agybajosak” voltak, mint a mostani párkapcsolatban élő emberek.

Most tulajdonképpen ezt várjuk el egy házasságtól, párkapcsolattól. 

   Kivitelezhető, ha elfogadjuk, hogy vannak hullámok és hullámvölgyek, és hogy a boldog élet nem jelent folyamatos problémamentességet.




   Az igazi nehézség abban van, hogy ez a fajta kapcsolat egy olyan intimitást igényel, amire nem vagyunk felkészülve, amire nem sokan láttunk mintát. 
   Mindenki egyéni hajlamai szerint választhatja meg, hogy milyen módon reagál, dolgozik, időt, energiát fektet a kapcsolatba, vagy menekül a helyzetből, mártír lesz, vagy üldöző, Pissz, Lép, vagy lábtörlő.


   Itt is lehet segíteni, sajnos ehhez két ember kell aki vállalja a kockázatot, hogy egy ilyen viszonyban, ahol valakit ennyire közel engedett magához, a párja tudná bántani, de nem fogja.
   Itt is az első lépés felismerni ezt a félelmet, és akarni változtatni, szembefordulni, megoldani, a fej homokba dugása, önámítás, rózsaszínű felhőcskék, a szomszéd kertjéről álmodozás, tagadás, megfutamodás helyett dolgozni kell rajta.

Na, szóval nehéz dolgunk van..., de ha valaki szeretne foglalkozni vele, megteheti, ha jelentkezik a Budapesten és Marosvásárhelyen induló Ébredés önismereti csoportokba.