Megcsaláshoz vezethet a „külön idő” margójára

Megcsaláshoz vezethet a „külön idő” margójára

Hallgattam BEDŐ IMRE, a Férfiak Klubja alapítójának előadásrészletét

https://www.facebook.com/aferfiakklubja/videos/1426597637375486/?hc_ref=ARRKiAQt2PbDAlSnTMJ1D41b5PNnbVZfjJBKCPE2MMAZF4xh0ViKLtZ3q5yyZL9Ei14&pnref=story

Épp ez a téma egy ideje egyik páciensem életében.

      A mai írás kivételesen nem több történetből áll össze, hanem egy konkrét párról szól, akiknek ezúton is köszönöm, hogy  név nélkül leírhattam az esetüket, szemléltetve ezt a gyakori párkapcsolati problémát.

Annak ellenére, hogy az ők történetük, itt is sokan magukra ismerhetnek, mivel mint mindig, ha csak nagy vonalakban vázolunk egy párkapcsolati problémát, akkor a különböző párok problémái nagyon hasonlóak.

     A köztudatban, az van, hogy ezek a férfiak..., és hajlamosak vagyunk általánosítani, hogy a férfiak ilyenek…, a nők meg olyanok…

Ez nem igaz, férfiak és nők is emberek, bármelyik lehet bármilyen, sőt különböző kapcsolatokban, vagy akár egy hosszabb kapcsolaton belül,  ugyanaz az ember váltogathatja szerepeit. Ebben az esetben a nő az, aki az általában férfiasnak tulajdonított szerepet játssza.

     Engem a nő keresett meg, párkapcsolati problémákkal.
A pár problémái közül azt emelném ki, amit a meghallgatott előadásrészlet felelevenített bennem:

A közös idő és a külön idő.

     A pár életében egy komoly probléma, hogy a nő úgy érzi, a férfi fojtogatja, bezárja, kontrollálja, nem adja meg a saját külön idejét, mindig ott van, mindig kérdez, pedig a nő semmi okot nem ad erre, nem akar más férfitól semmit, csak szeretné jól érezni magát a barátaival, barátnőivel.

     Megnézzük, hogy ez egy konkrét esetben, hogyan játszódik le:

“Például, a tegnap éjjel, el szerettem volna menni táncolni a barátaimmal, amire azt mondta, hogy ő is akar jönni. 
Nem értem, hogy mit akar, nem lehet megérteni?? - hogy én a barátaimmal akarok menni, nem *ugni akarok, táncolni!

Megmondtam neki, hogy egész héten vele voltam, mi a gond abban, hogy egy nap végre én is szeretném jól érezni magamat!, szeretnék szórakozni!, és a helyett, hogy megértette volna, még jobban nyomult!, hát így el fog veszíteni!, én nem bírom ha kontrollálnak!, ha meg kell erőszakolnom magamat, és olyanokat kell tennem, amihez nincs kedvem!!!”

     Tovább beszélve megtudom, hogy mi bántja még a nőt:

A férfi nehezményezi, hogy mivel a nő munkája miatt, gyakran van távol, amikor hazajön, és van egy kis szabad ideje, akkor barátnőkkel, barátokkal megy szórakozni, bulizni, ebédelni, vacsorázni, kávézni, de ezek mind olyan ártatlan dolgok, és nem érti, miért nem bízik meg benne a párja.

     Azt is megtudom, hogy annak ellenére, hogy ezek ártatlan szórakozások, előfordult már, hogy megcsalta a férfit. 
Mivel a férfi nagyon figyeli, érzi a nő hangulatváltozásait, rezdüléseit,  rájött a megcsalásra, és rákérdezett.

     A megcsalás és Pissznél https://pukkaszto.blogspot.com/2016/06/megcsalas-es-pissz.html  leírt módon, tagadta amikor a férfi telefonon felhívta és megkérte, hogy mondja az igazat, mert érzi, hogy gond van, és bármi történt, megbeszélhető, csak ne kelljen ezzel a kétellyel élnie, hogy biztosan lát, érez valamit és válaszként azt kapja, hogy ő egy beteg ember akinek a fantáziája túl élénk és ha így folytatja, akkor biztosan el fogja veszíteni a nőt.

     Már folyt a terápia, a nő szemtől szemben már nem akarta letagadni a megcsalást, elmondta, hogy megtörtént, bánja, és a férfi vállán sírta ki magát, hogy micsoda hülyeség volt.

     Az eset után javulni látszott a kapcsolat, csak az volt a gond, hogy a nő egyszer értékelte, hogy milyen szerencsés, hogy az ő párjával még ezt is meg lehetett beszélni, ( tényleg nem kapott semmit abból a kalandból) - máskor viszont az zavarta, hogy ennek az embernek nincs tartása, nincs büszkesége?

Egyik nap azt érzi, hogy meg kellene becsülni ezt az embert, mivel nem valószinü, hogy talál még egy olyan embert, aki minden gondolatát kitalálja, másik nap azt érzi, hogy ez nem élet, ha nem teheti mindig azt amit szeretne, és túl nagy ár ez.

     Nem írom le a féléves munkánk alatt felmerült panaszokat, gondolom eddig már mindenkinek sikerült azonosulni a hozzá közelebb álló szereplővel.

Nézzük mi van a dolgok mögött.

      Kezdjük a nővel, tényleg túlzottak az elvárásai ?
Igen.

          Sajnos dönteni kell, bizonyos helyzetekben a párkapcsolat és a tinédzseri szabadság nem tud kézen-fogva járni.

Igen, az elköteleződés mint a neve is mutatja kötelez arra, hogy tiszteljem, figyelembe vegyem a másik ember igényeit is. Szabad akaratomból vállaltam, amikor azt mondtam, hogy akarom ezt a kapcsolatot.
     Az is igaz, hogy egy harmonikus kapcsolatban mindkét partner szabad, egyik sem akarja a másikat kontrollálni, kisajátítani. Kérdés, hogy mit jelent az, hogy szabad? 
Semmiképp nem azt, hogy folyamatosan külön utakon szereznek örömöket, figyelmen kívül hagyva a partner érzéseit.
     Azt jelenti, hogy szabadon, kényszer, erőszak, szolgaság nélkül, odaadással és önfegyelemmel, szabad elhatározásból azt választják, hogy nem teszik azt, ami fáj a párjuknak.
Szabadok arra is, hogy amint Bedő Imre mondja elmenjenek motorozni a kis szabadidőben, míg a feleség egész nap a gyerekkel foglalkozik, de nem mennek, és nem azért mert megerőszakolták magukat, hanem azért mert így döntöttek. Nem elhazudni, egyensúlyban kell tartani a mindenkiben meglévő belső ellentmondásokat.
     Döntés kérdése. Minden egyes alkalommal eldöntöm fontosabb-e amit épp szeretnék mint a kapcsolatunk. Van amikor az, és azt választom. 
     Fontos az egyensúly. 
     Szabad vagyok arra hogy bántsam a másikat, tudnám bántani, de nem teszem. Feldmár András szerint ez a szeretet.

          Vagy lehet egyedül élni, senki nem szab határokat, de akkor le kell mondani arról, hogy szomorú perceinkben van akinek a vállára hajtjuk a fejünket és megsimogatja a buksinkat. Ez az anyánk dolga lett volna, hogy szabadon enged, feltétel nélkül szeret, és bármikor visszajöhetünk.   Felnőtt párkapcsolatban irreális elvárás, hogy sajnos én ilyen vagyok, ne korlátozz.


     A férfi szemével nézve, ha ez a nő, aki hosszú ideig el volt utazva, most jött haza, és szívesebben van más emberek társaságában, akkor ki vagyok én neki? Aki támogatom amikor elesett, amikor épp nem akar másokhoz menni, kényeztetem, úgy ahogy eddig még senki, ahogy még csak nem is álmodta?

Arra vagyok jó, hogy a vállamon kisírhatja magát, hogy milyen hülye volt, hogy nem érti őt miért mindig a rossz fiuk vonzzák?

( Itt zárójelben megjegyezném, hogy ez még a jobbik eset, mert legtöbb ilyen párkapcsolati működést mutató ember, amikor megcsalja a párját, kitart a mellett, hogy nem történt semmi, a párja fantáziája nagyon élénk, hogy jó lenne ha elmenne egy ideggyógyászhoz, és hogy ezt a sok gyanúsítgatást már nem lehet bírni, ne lepődjön meg, ha ő egyszer csak nem bírja és lelépik. 
És itt igaza is van, mivel a párjánál eléri azt, hogy nincs kapaszkodója, nem tudja kinek, minek higgyen, teljesen átmegy őrültbe. Mivel érzi, vagy esetleg tudja is, hogy tényleg megcsalták, de a másik tagadja, marad az az érzés, hogy hazudnak neki és kezd kutatni, kontrollálni, hogy megtudja az igazat, tényleg megbolondult, vagy tényleg megcsalták. 
Mivel legtöbbször egy függő személyről beszélünk, ezért érzi párja minden rezdülését, látja, hogy itt valami nincs rendben, de konkrét információk híján lehet hogy nem ott keres, ahol lenne amit. Így a párja, hiába tudja, hogy tényleg hazudott, tényleg megcsalta, mégis a gyanúsítgatásokra magas lóról válaszolhatja, hogy ő ártatlan és nem bírja a kontrollt)

     Visszatérve a konkrét esethez, ez a nő őszinte volt, megkímélte a férfit attól, hogy saját magában is kételkedni kezdjen, elmondta őszintén, hogy őt vonzzák a rossz-fiúk, és hogy sajnos ennek ő sem örül.

     Innen lehet tovább menni, építeni a kapcsolatot. 
Viszont ha ezeket az őszinte vallomásokat, olyan kijelentések követik, hogy egész héten veled voltam, szeretném végre én is jól érezni magamat, akkor kérdés, hogy az adott férfi képes-e arra, hogy megadja a nőnek a joggal elvárható szabadságot, hogy lehessen olyan öröme is, ami független a párjától.

A férfi fejében ez van: 
Gyakran nincs itthon, hazajön, alig várom hogy együtt lehessünk, erre neki nincs ideje velem lenni, de arra, hogy a barátokkal kimenjen, arra van. 
Valami nincs rendben, már nem szeret, ha velem van unatkozik, amikor mással van, megtelik élettel, - és ezektől a gondolatoktól még jobban kezd kontrollálni.

A nő, nem bírja a kontrollt, az esetek 90% -ban már tényleg ok nélkül van gyanúsítva, és azt mondja, hogy nem bírja, meg egyébként is tudat alatt elítéli, hogy milyen ez a férfi, akivel mindezt meg lehet tenni, miért nem adott egy pofont a helyett, hogy még ő vigasztaljon amikor megcsalom?

Azt mondtam, ha ennyire rossz neki a kapcsolatban, akkor miért nem hagyja el a férfit?

     Azért, mert tudja, hogy akkor nagyon fog hiányozni, és hogy tényleg mindent megtesz érte ez a férfi, és nem biztos, hogy talál még egy ilyet, és hogy a rossz-fiúk vonzzák, de tudja, hogy nem éri meg miattuk feladni ezt a biztonságot, meleget.

Mondom rendben, de akkor valami kompromisszumot kell kötni, ez így mindenkinek szenvedés.

     Nem tud kompromisszumot kötni, az olyan mintha megerőszakolná magát, miért nem érti meg a másik, hogy lépjen hátrébb?

          Ilyenkor az a fél, aki az adott esetben a nő viselkedés típusát mutatja egy kapcsolatban:

     - vagy leszarja, hogy a másik szenved, végzi tovább a dolgát mint eddig

     - vagy elkezdi még durvábban kikérni magának a külön időt

     - vagy közös erővel új alapokra helyezik a kapcsolatot

     Az elsővel itt nem foglalkozom, a partner nagymértékben függő személy lehet, a Piros-szőnyeges írások Lépjéről és Pissz-éről beszélünk.

     A második esetben is ez a felállás.

Itt térnék ki arra, hogy mi a baj a külön idővel?

     Ahogy Bedő Imre is mondja, olyan örömöket szerzünk, amihez a párunknak nincs köze. Ez önmagában még nem baj.

     A rajtam kívül más örömöd nem lehet,  minden vágyadat én akarom kielégíteni! -  mentén felépülő kapcsolatok nem a szeretetről szólnak.
     Ha rendben a kapcsolat, és van elég idő arra, hogy közös örömök, élmények is legyenek, akkor rendben van a saját idő.
Sőt, minden embernek szüksége van a külön időre, amit nem oszt meg a párjával, nem lehet egymásban élni.

     Viszont, amikor egy hosszabb kapcsolatban az idő, a gyerekek, napi problémák súrlódások miatt amúgy is vannak buktatók, akkor a sok külön idő, menthetetlenül a kapcsolat végét jelenti.

Fennáll a veszélye annak, hogy ha a stabil kapcsolat azzá válik, ahol folyamatosan a mindennapi élet gondjaival szembesülünk, ahová visszamegyünk amikor nem vagyunk formában, amikor csak úgy el vagyunk mint a befőtt, ahol nem teszünk semmit azért hogy szép élményekkel gazdagodjunk, viszont a külön időben beszerezzük a tinédzseres örömeinket, élményeinket, vagy egyáltalán a jó élményeket, tehát mindent ami a kapcsolatot építhetné kivisszük belőle, és kesergünk, hogy a partnerünknek semmi nem elég, úgy fogjuk érezni, hogy joggal lázadunk.

     A mindennapi problémák, az együttéléssel járó súrlódások akkor is okoznak gondot, ha dolgozunk azon, hogy legyenek közös pozitív élmények, örömök, viszont ha ezeket külön időben akarjuk beszerezni, semmi esélye a kapcsolatnak túlélni.

Miért?

     Mert egy párkapcsolat nem ( csak ) diadalmenet. A fenti kellemetlenségeket leszámítva, az is tény, hogy nincs olyan ember aki 100%- ban kielégítené minden vágyunkat.

     Itt jöhet a kompromisszum, amikor felnőtt emberként nem azt mondom, hogy megerőszakoltam magam és nem buliztam idegen pasikkal egész éjjel, hanem azt mondom, hogy fontos nekem ez a kapcsolat, megtanítom például én táncolni a páromat.

     Az elveimet illetően nyilván nem kell kompromisszumot kötni, olyat ami önmagam feladását jelentené nem kell bevállalni, ( és bár lehet, hogy az az érzése, hogy önmagát adja fel, ha nem teheti azt amihez kedve van, attól még ez nem önfeladás) de azt sem lehet egy partnertől elvárni, hogy most biztonságra van szükségem, legyen itt, -  most mit keres itt? -  nem érti, hogy nekem szabadság kell??

Tudat alatt még a szabadságát féltő nő is érzi, valami nincs rendben ezzel a gondolatmenettel, mivel ha megfelel a partner az előbbi elvárásoknak, akkor azt mondja, hogy ez milyen ember, velem ha valaki ezt tenné, nem aláznám ennyire meg magam, lelépnék.

     Általában, ha valami hiányzik a partnerből, annak hiánya az idő múlásával egyre inkább felerősödik.

Beszélni kell róla és megtalálni a mindkét fél számára elfogadható megoldást.

Amikor a partner azt látja, hogy rá nincs idő, mert mondjuk munka van, de ugyanaz a munka halaszthatóvá válik ha a barátok ajánlanak programot, még kétségbeesettebben kezd kapálózni, ami tudjuk, hogy senki számára nem hoz semmi jót.

     Ilyenkor ha a másik fél elmegy és kiveszi a külön idejét, nagy esélye van a megcsalásnak.

Miért?

     Mert előfordulhat, hogy a külön időben találkozik egy emberrel aki 100%- ban kielégíti vágyainak azt a 10%- át, ami az aktuális partnere nem . 
Például az esetünknél maradva tud táncolni, bulizni, és nem kontrollál.
      Adott a helyzet ami fájt, zavart hosszú ideje,.... semmivé foszlik! 

Végre egy ember, akiről ugye azért nem tudjuk, hogy tényleg nem kontrollálna-e az aktuális pár helyébe téve, de itt és most minden felhőtlen. 
A lényeg az egészben a felelősség nélküli szórakozás.

     Nincs ahogy a partner nyerjen ezen a megmérettetésen, őt láttuk a padlón, kétségbeesetten, követelőzve, út-vesztetten, csapzottan, állandóan jön a mindennapi élet hozta problémák megoldásának nyomasztó terhével, fuldoklunk a korlátaitól - ezzel szemben itt van egy másik élettel teli ember, aki nem jön semmi nyomasztóval, örül az életnek, örül nekem, tud bulizni, tud élni, nem követel...

Ez olyan felszabadító érzés, hogy szinte lehetetlen nem elbukni, nem elszédülni, és már meg is történt a megcsalás.

     Legtöbb ember másnap tükörbe néz, elmúlik a mámor, rádöbben, hogy erről az emberről semmit nem tud, és együtt élve, talán olyan sincs mint az aktuális párja, úgy dönt beéri a meglévő 90% al és véget vet a kalandnak.

Kisírja a párja vállán magát, vagy hosszú ideig retteg, hogy ki ne derüljön, vagy még agresszívebb lesz a még jobban gyanakvó partnerével, és azt hiszi a partnere akadályozza abban, hogy kiteljesedjen, és magához hű életet éljen..

     Van aki másnap a tükörben is csak a mámoros arcát látja, elkezd egy párhuzamos kapcsolatot, vagy kirúgja az addigi partnerét, mivel már elég erősnek érzi magát.

     Nézzük azt a részt, amikor közös erővel új alapokra helyezik a kapcsolatot:

Nagyon nehéz, és időigényes folyamat.

     Mindkét félnél a vele azonosulni tudó személy érzi a mélységes szimpátiát és megértést, és világos számára, hogy a partner egy beteg ember, el kell hagyni.

A gond csak az, hogy nem véletlenül választották egymást, mindketten nyernek ebből az áldatlan állapotból.

     Akik a férfival tudnak azonosulni, látják, hogy a férfi a kontrollt csak úgy tudja letenni, ha megkapja a nő részéről azt a szeretetet, törődést, amitől érzi, hogy fontos, és nem az utolsó helyen van .

     Helyre kell állítani a bizalmat. 
A nő, ha fontos neki a párja, kénytelen átgondolni, hogy ha valakivel azt érezteti, hogy már nem kell neki, és csak akkor él igazán ha nem látja,  ha ez igaz, hagyja el, de akkor ne sajnálja magát, hogy szegény én, mikor kapok még egy ilyen pasit, vagy egy ideig el kell viselnie kirohanások nélkül, hogy a másik bizonytalan, és megértenie a részét a helyzet kialakulásában.

     Aki a nővel tud inkább azonosulni, az világosan látja, hogy innen futni kell, mert megfojtják, aztán mégsem fut, mert hát azért van jó is ebben az emberben, de csak nő a partner iránt érzett dühe, 
vagy elfut belekapaszkodva egy külön időn szerzett élménybe, aminek a valósághoz általában semmi köze, de segít lépni.

Nagyon ide kívánkozik Kulka János dala: Ez a hely

https://www.youtube.com/watch?v=ffCO3UI2A6I&list=RDAqAKamw4MTI&index=15

     A gond az, hogy hiába lépett ki, rúgott fel mindent, nagy eséllyel belelépik a következőbe, aztán a következőbe, vagy egy idő után azt mondja, hogy ez az élet és feladja a próbálkozást, ott ragad valaki mellett, aki lehet, hogy a vágyainak már csak 20%-át teljesíti, de már az is valami.

     Nem az a lényeg, hogy kilépjen. A menekülés csak akkor egy olyan út, amin rögtön el kell indulni, amikor a partner egy pszichopata. 
A többi esetben értelmetlen, vagyis lehet értelme, de nem hozza meg a kívánt eredményt, mivel az előző kapcsolatot két ember tette tönkre, tehát ha nem érti meg a saját 50%- át, ugyanilyen helyzetekbe fog újra kerülni, és ugyanígy fog szenvedni, vagy menekülni.

     Ezért érdemes az adott kapcsolaton belül venni a fáradtságot és elkezdeni a keserves szembenézést saját magunkkal. Első lépésben sajnos talán még romlik is a helyzet, de megéri.

     Ha tovább megy, feladott valamit, de akkor sem kerülheti ki a fájdalmas felismeréseket,
Ha valóban szeretne egy szerető társ lenni, egy szerető társat találni, az sajnos nem fog összejönni mindaddig, amíg hiszi, hogy a verekedés úgy kezdődött, hogy a komám visszaütött, és nem azért csaltalak meg mert akartam, hanem mert te rákényszerítettél.

     Amíg csak áldozatként látja magát bármelyik fél, addig szinte mindegy hogy megy vagy marad, a következő utcasarkon szembejön vele az újabb lehetőség a problémái megoldására egy még bonyolultabb párkapcsolat formájában. 
     Persze el lehet tekinteni a realitástól, ismét tovább lehet állni, vagy elhitetni magunkkal, hogy Jól van ez így most..., és itt fordul a szerep, mert mint mondtam minden szerep átjárható, 
-  aki eddig a szabadságért harcoló volt, átmegy kontrollálóba.

     Ha megpróbálják a partnerek a problémát megoldani, általában az első látásra mindenki számára egyszerűnek tűnő megoldások kivitelezhetetlennek bizonyulnak.

Érthetetlennek tűnik, mivel ahogy fent leírtam, mindkét fél egy apróságot kér, egyik nagyobb szabadságot, másik több törődést, csak épp ezt nem tudja egyik sem nyújtani az adott helyzetben.

     Külön beszélve a partnerekkel, mindkettőnek úgy tűnik igaza van, és tényleg igaza van. 

22- es csapdája. Mindkét fél azt érzi, hogy jogos a kérése, de ki kezdje a változást? 
     Mindketten azt hiszik, ha a másik változik az automatikusan magával hozza az ő változásukat is. 
- Ha a férfi kevésbé kontrollálna a nő fellélegezhetne, tehát ha felhagy a fojtogatással, akkor nincs is probléma. Ez sajnos nem igaz, mivel ez a fojtogatás pontosan abban segít a nőnek, hogy legyen akit okolni és ne kelljen beismerni, hogy fél az intimitástól. Ha nem lenne a fojtogatás, keresne a nő valami más ürügyet a vitára, hogy távol tartsa a partnert.
- Ha a nő több törődést mutatna, akkor a férfi nem kontrollálna, gondolja a férfi. Tehát a nő kezében van a megoldás. Sajnos ez sem igaz. 
Sajnos, csak akkor működik, ha mindketten tudatosan dolgoznak ezen.

     Igaz az, hogy a férfi lassan annyira leköti magát azzal, hogy szereti – vagy - nem, őt a nő, hogy hanyagolja a saját feladatait, a saját életét, minden arról szól, hogy kicsikarja azt a bizonyos törődést, azt az érzést hogy fontos. Egyre inkább besavanyodik, nem koncentrál a saját munkájára, így tényleg az a partner lesz, akitől legjobb elmenekülni.
Az is igaz, hogy mindezt a partner viselkedése hozta nála felszínre, de ha tudatosan nézi, akkor a kapcsolatnak köszönheti, hogy ezek az elfojtott bizonytalanságok napvilágra kerültek, és ezáltal orvosolhatóvá váltak. 
Igaz, hogy a partner szemét volt, de ehhez a szemétséghez kellett az ő bizonytalansága, szeretet koldulása is. Eljutott egy olyan szintre, ahol az addig is benne lévő tanult tehetetlenség fogva tartja, leépül, olyan dolgokat tesz ami megalázza őt is és a partnerét is. 
Erőszakosan feltépi a hetedik ajtót, ahogy Popper Péter mondja, vagy ahogy a Kékszakállú Hercegben is jobb lett volna zárva hagyni. 
Olyan dolgok után kutat, amiket ha tud, akkor sem lesznek a segítségére, viszont a partnert sérti. Igaz, hogy nem ok nélkül kezdett el kutakodni, de akkor sem vezet sehova ha egyre szörnyűbb dolgokat tud meg, mivel azon kívül, hogy még bizonytalanabbá teszi, nem vezetik ezek az információk őt sehová. Szégyenkezik önmaga előtt is, hogy ide jutott, tudja, hogy nem jó. 
Neki is dönteni kell. Megbízik, vagy elmegy.

"Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. A hetedik ajtó csukva maradhat."

"Gondolati háttér: Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni." Popper Péter

A fenti idézet alapján, tehát igaza van a nőnek, amikor kéri a szabadságát, de ugyanígy  igaza van a férfinek is, amikor a törődést kéri, egy ugyancsak Popper Pétertől   származó gondolat alapján:

"Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét."

"Gondolati háttér: Minden fényforrás és melegség kialszik, kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is joga van mindenkinek ahhoz a gyengédséghez, csábításhoz, törődéshez, azokhoz a hangulatokhoz, amelyek az udvarlás idején természetesek voltak. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem is a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség és a lustaság. Túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is – mint a növény – arrafelé fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá."

     A nő abban a tudatban, hogy már semmi nincs abból meg a másikban ami miatt megszerette, jogosnak érzi, hogy lelépik, mivel úgy érzi semmi köze ahhoz, hogy a partner már csak önmaga árnyéka.

     Itt legtöbbször ketté válik az út, de ha akarnak tenni a kapcsolatért, bevállalják a munkát, eljuthatnak oda, hogy megértsék magukat és egymást, és úgy kössenek kompromisszumot, hogy ne érezzék erőszaknak.

Rengeteg akadálya van annak, hogy felismerje mindkét partner a maga szerepét, mivel nagyon jól álcázzák a saját problémáikat.

     Mindkét ember nárcisztikusan sérült, egyiket sem a szeretet mozgatja.

Ha sikerül felismerniük saját részüket a kapcsolat alakulásában, saját rejtett mozgatórugóikat, el lehet indulni a közös jövő építésében. Hosszú folyamat, de mint már írtam, ha csak nem egy pszichopata partnerről van szó, a partnercsere nem oldja meg egyikük problémáját sem.
    

     Mindketten kötődési problémákkal küszködnek, egyik függő, másik elutasító.

Ezeket a problémákat és megoldásukat a lábtörlős esetek megoldásainál taglalom, és igérem, hogy befejezem a megoldással kapcsolatos részeket is.

          Röviden összegezném, hogy a fent ismertetett párnál mik azok a rugók amik szépen elbújtatva kikezdték a kapcsolat kárpitját.

     Azért nehéz megtalálni mindenkinek a saját részét, mert nagyon szépen van álcázva.

     Az egyik fél, esetünkben a nő, úgy néz ki, hogy egy élettel teli, vidám, erős nő, aki mindent kézben tart, könnyen barátkozik, a társaság középpontja, könnyen teremt kapcsolatot, mindenkit, az egész világot a kebléhez öleli, szeretettel van tele, csak egy bizonytalan önbizalomhiányos partner akarja korlátok közé szorítani.

Ebben a felállásban nehéz meglátni a nőnek, hogy tulajdonképpen senkivel nincs igazán kapcsolatban, fél közel engedni bárkit is magához, fél attól hogy fájni fog ha már nem kell, fél az elköteleződéstől, ha meghittség fenyegeti, mindig talál egy ürügyet, hogy kilépjen a helyzetből.

Egy vacogó kisgyerek aki az erős nő álarca mögé bújva didereg, és gyermek abban is, hogy a partnertől olyan reakciókat, viselkedést vár el, amit az anyja tud megadni egy csecsemőnek, valószínű nem kapta meg, de felnőttként ezeket a vágyakat a helyükre kell tenni, nem a partnert kell helyzetbe hozni, hogy amit az anyám nem adott meg, azt egy partnertől kérjem, azzal a rejtett szándékkal, hogy annak ellenére hogy ellehetetlenítem a partneremet, hátha megadja amit anyámnak nem sikerült, és ha mégsem akkor mondhatom, hogy olyan mint anyám, a gyógyulás reményében számtalanszor újrajátszani a fájdalmas epizódot.

    Önző, csak magára gondol, de mindig a partnerre hárítja, hogy az nincs rá tekintettel.

Nem tapasztalta meg soha a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást, és egy felnőtt kapcsolatban már nem lehet elvárni, hogy lám ha a fejére szarok szeret-e? ( persze ez tudattalan játék, mivel tudatosan nem látja be, hogy mit tesz, hiszen ő csak a szabadságát keresi)
Ha igen, akkor ez milyen ember? -  ha nem, akkor olyan mint az anyám.

     A feltétel nélküli szeretet meg nem tapasztalása a baja a férfi partnernek is, csak nála az önzőség, hogy én legyek a középpont, a legjobb, sokkal burkoltabban jelentkezik.

Ő látszólag teljesen önzetlen, szolgál, a partnere mellett aki mindenben csillog, nem nagyon van amiben ő tűnjön ki.

Azt gondolnánk nagyon tud szeretni, pedig nem, nem tud, nem mer, a mozgatórugója amiért szolgál, az a félelem, hogy nem szeretik, hogy  nem kell senkinek. Magát elhanyagolva próbál mindent kibírni, megfelelni a partnernek.

Egy idő után egyetlen erőforrása az erkölcsi fölény a nyilvánvalóan önző partnerrel szemben, hogy ő milyen jó, még ezt is megérti..., milyen erős még ezt is kibírta...

..... és akkor itt áll tulajdonképpen két különálló piedesztálon két gyerek, akik erősnek mutatják magukat, 
- egyikük azt gondolja, hogy ő a legjobb csak a párja miatt ha nem vigyáz elveszíti önmagát, de mással majd biztosan megtalálja,

- a másik fél ugyancsak egy piedesztálon áll, csak ez az önfeláldozó ember piedesztálja, és kapaszkodik az utolsó szalmaszálba, hogy majd jön egy ember aki értékeli.

    Szeretetről szó sincs. Nem is lesz addig amíg meg nem teszik a fájdalmas lépést, hogy leszállnak a realitás talajára.

A piedesztálok hatalmas talapzata lehetetlenné tesz minden intim kapcsolódást.

          Ha nem foglalkoznak saját maguk megismerésével mindketten azt hiszik a másik miatt nem megy a kapcsolat, és pontosan azért jön jól egy ilyen kapcsolat, mivel annyira biztosak vagyunk  a saját igazunkban, hogy megvéd attól a szembesüléstől, hogy tulajdonképpen a partner csak tükör, díszlet, a szomorú valóság az, hogy én félek átadni magam az igazi közelségnek, mivel fogalmam sincs, sosem tapasztaltam milyen az, hogy szeretek, szeretnek.

          Azt gondolni, hogy ha a másik változna én is más lennék, ördögi kör ez esetben, mert mindig jön a kérdés, ki kezdte? Ki az aki kezdte?  a változást Ki kezdje? Mindketten és mindenki a maga változásán dolgozzon, ne a partnerén.

Akit érdekel a téma, lehet jelentkezni az Ébredés workshop-ra a  
Ébredés workshop linkre kattintva, bővebb információk. 
A jelentkezés nem nyilvános, bátran lehet jelentkezni.