2018. augusztus 7., kedd

A világ közepe

A világ közepe




Ki emlékszik még a Lép-re, Pissz-re és Lábtörlőre?
Ma ismét róluk írok
😊










A megoldásokhoz kapcsolódik, azok közül is a fókusz áthelyezéséhez.




Feltételezzük, hogy azonosultál Pissz-el, Lép-el senki nem azonosítja magát szívesen.
Túl vagy a panaszkodáson, az önsajnálaton, a tehetetlenségen, de azt érzed, ezt így tovább nem akarod folytatni.
Amint már írtam, ilyenkor le is lehet Lépni, na, de akkor lép lennél, Pissz inkább a biztos rosszat választja a bizonytalan lehetőségek helyett.
Ha mégis lépnél, hirtelen felindultságodban, végső elkeseredettségedben, vagy egy délibábos új Lép jelentkezne a láthatáron, számolj azzal, hogy a helyzet nem változik.

Pissz és Lép együtt alkot egy egészet.




Képzelj el egy homokórát.
Ti vagytok.
Az szerint, hogy a partner épp milyen erőben van, a kapcsolat hol tart, lehetsz bármelyik a kettő közül.
Mindkét része egyforma a homokórának, egyszer egyik van alul, máskor a másik.
Van olyan Pissz aki még sosem volt Lép szerepben, de az nem jelenti azt, hogy benne nem él egy Lép, csak nem meri felvállalni.




Lép is, Pissz is ugyanazzal a problémával küzd.
Fél az intimitástól, nem mer elköteleződni, nem vállal felelősséget saját vágyaiért, lehet nem is tudja, hogy mik a vágyai.



Ha tudományos dolgozatot írnék, beszélhetnék a nárcisztikus személyiségzavarral élők két típusáról:
A figyelmetlen narcisztikus, ő Lép, és a túlérzékeny nárcisztikus, ő Pissz.
Ha érdekel, írhatok bővebben a két típus jellemzőiről.

Végső soron, mindegy, hogy minek nevezzük, Pissznek aki nem vállalja személyisége sötétebb oldalait, mindaddig, amíg nem ismeri fel magában, hogy vannak bizony nagyon “nem szép” mozgatórugói, mindig szüksége lesz, hogy egy Lép valamilyen formában részese legyen az életének, hogy a lehasított részeit legyen akire áttenni.

Mindegy melyik típus, a lényeg, hogy mindketten túlértékelik saját fontosságukat,
mindketten érzéketlenek a másikra, annak igényeire, ami érdekli, hogy az legyen amit ő szeretne, csak az egyik jobban mutató, viselhetőbb köntösben van mint a másik.

Feltételezzük, hogy egyszerű halandókról van szó, tehát nem pszichopaták, nem szándékosan ártanak a másiknak, csak akkora szeretetéhség, űr tátong bennük, hogy annak folyamatos tömködésén kívül nem igazán van energiájuk másra.






Hogy nyíltan leszarja mi van a másikkal, mit érez, mit miért tesz a másik, vagy állandó mártírként próbál helytállni, mindegy, mindkettőnél az a mozgató rugó, hogy a benne lévő szorongást, kisebbrendűségi érzést, ürességet kompenzálja a másoktól folyamatosan érkező csodálattal, elismeréssel vagy a mások fölött gyakorolt kontrollal.
Ha érdekel írhatok erről is bővebben, nem ítélkezek, okkal lettek ilyenek, meg amúgy is csak az egyszerűség kedvéért kategorizálok, mivel kár bárkire bármilyen bélyeget rányomni, de nem árt tudni, hogy egy bizonyos viselkedési sémát követő emberrel, hogyan érdemes próbálni egy kapcsolat kiépítését.






Ha ezek után, amit itt leírtam, még mindig érzed, hogy sajnos van benned valami Pisszes, 😊 akkor rögtön veheted is le a fókuszt Lépről.

Tök mindegy, hogy hülye vagy nem, te a játszó partnere vagy, és erre senki nem kényszerített. 
Azzal, hogy ő milyen nem foglalkozunk ebben a fázisban, van elég dolgunk magunkkal.

Ha már jó néhányszor belementél a számodra elviselhetetlen, megalázó helyzetbe, és nem mentél el onnan, akkor valamiért neked is kell ez a játék.
Azt sem taglalom itt, hogy miért, inkább csak azt, hogy ne foglalkozzunk most azzal, hogy kerültünk ide, hanem induljunk el kifele. 
A kifele vezető út sajnos hosszú, az alatt arra is lesz idő, hogy megértsük miért nem jöttünk el onnan, ahol nap mint nap azt éreztük, hogy rossz.



Tehát, van egy konfliktus ami nagyon bánt, játszd végig, úgy ahogy szoktad, de legalább utána, ahelyett, hogy sajnálod magad, szidod Lépet, tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi bántott annyira téged.




Cserélj helyet gondolatban Léppel, előlegezd meg neki a bizalmat, hogy nem szándékos a rosszindulata, ugyanaz a szeretetéhség hajtja mint téged, ugyanúgy nem meri elhinni, hogy szerethető, ugyanúgy fél attól, hogy közel engedjen magához, hogy átadja magát az érzéseinek, ugyanolyan bizonytalan abban, hogy ő értékes ember, ugyanúgy függő személyiség mint Te, csak te bizalmatlan - elkerülő módon kötődsz, ő meg elutasító – elkerülő módon van ebben a függő kapcsolatban. Egyik tizenkilenc, másik egy híjján húsz.




Kár a vizes lepedőt dobálni, itélkezni.
Megtaláltátok egymást, lehetett úgy élni, mintha kapcsolatban lennétek, csak szerncsétlenségetekre pont egy idiótát fogtatok ki, de ennek már vége, már látod, hogy ezt ketten játsszátok.

Persze, már sokszor írtam, hogy vannak pszichopaták, akiktől ne kérdezz semmit, ne próbálj megbeszélni semmit, csak menekülj, ha nem tudsz egyedül, kérj segítséget.

Most feltételezzük, hogy a Te Léped, nem egy pszichopata, csak lehet, még nem jutott az önismeret olyan fokára, hogy felismerje magában a Lépet.

Hiába dugod az újságcikket, vagy a könyvet az orra alá, hogy ez vagy te, nem fog magára ismerni.

Ha igen, akkor már könnyebb a helyzet, lehet együtt dolgozni, de erről legközelebb.



Ha ő még nem látja, hogy mit tesz másokkal, egyelőre egyedül kell dolgoznod.
Amivel dolgozol az a szeretet, együttérzés, magaddal a társaddal szemben.
Ahogy az első írásokban már írtam, nem találkoztam még olyan Léppel, aki a feltétlen szeretettől megjavult, de olyan Pisszel sem, aki feltétel nélkül szeretett volna.

Itt most ezt gyakoroljuk.

Vegyünk egy példát ugyancsak egy régi írásból, (Megcsaláshoz vezethet a külön idő ) mindegy hogy a nő azért akadt ki mert szerinte a férfi lelkiismeret furdalást keltett benne amikor nem tudott jó képet vágni ahhoz, hogy a barátnője szívesebben van más emberek társaságában mint vele, vagy hogy a férfi azért akadt ki mert most azonnal azt szerette volna, hogy ott legyen mellette a barátnője, mindketten csak a saját igényeiket nézték, a másik ember csak mint egy tárgy van jelen, aki a kényelmét biztosíthatná, de nem azt teszi.




Egy ilyen feszült helyzetben, amikor gyakorlatilag mindkét félnek igaza van, lehet kezdeni a gyakorlást.
Már levettük a fókuszt arról, hogy a másik egy szar alak.
Most vegyük le a fókuszt arról, hogy szegény én...
Nézzük tárgyilagosan, lássuk meg a másikban a gyötrődő embert.
Válaszaink szóljanak a kétségbeesett gyermeknek, nem gyermek pozícióból. Felnőttként arra reagáljunk, ami a másik fél félelme, vágya, ne a hányadékra, ami kijön a száján.





Ha nem látja magát, akkor sajnos nem lehet erről vele nyíltan beszélni, de ha képes vagy nem megsértődni, hanem megérteni, és arra reagálsz ami a szenny alatt van, meglepődsz, hogy milyen más lesz a társad reakciója egy idő után.

Na persze, nem azonnal, nem csodával határos módon, és nem kell a pasidat, nődet 
n.-dik gyerekként örökbe fogadni, csak megelőlegezni neki a bizalmat, legalább egy időre.




Ha te már tudsz nem sértődötten, felnőttként reagálni, ő még mindig csak a szennyet ontja, mondhatod bátran, hogy elég volt, léphetsz tovább, már nincs szükséged újabb lépre.
Amit itt pár mondatban leírtam, a hogyan-ról, ha érdekel benneteket, szóljatok, írhatok bővebben is, mára itt megállok.



Indulásnak jó lesz, ha egy vita után legalább megállsz, megvizsgálod, hogy te mit mondtál, ő mit mondott, mit értettél, te miért mondtad amit mondtál, miért fájt annyira, mire emlékeztet, de őszintén keresd az igazi okokat. 
Ajándék, ha erről vele is lehet beszélni.




Felejtsd el, hogy azt hidd minden rólad szól akár pozitív értelemben, akár áldozat szerepben,  hogy mindenki téged csodál, vagy éppen mindenki arról beszél, hogy te milyen semmirekellő vagy.

Vedd vissza magad a VILÁG közepéből, nem te vagy az, viszont vállald azt, hogy a TE világodnak Te vagy a közepe, mivel más nem tud az lenni, és vállad a felelősséget saját világod milyenségéért.