De ki az az Isten, ki az az Úr?
Imádkozom, de nem tudom kihez, keresem, de nem tudom kit.
-Ki vagy, te Uram?
- Vagyok, Aki Vagyok!
- Mutasd magad, kérlek!
- Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek!
- Próbáltam, de nem megy. Hogyan kell?
Akkor azt mutasd meg kérlek!
Vezess!
- Vezetlek, de te nem bízod rám magad!
- Hogy bízzam rád magam, ha nem tudom ki vagy??? ... és még azt sem tudom, hogy vagy-e...
Látom, érzem a jelenlétedet földön és égen, látom, hallom is amit mondasz, de nem hiszem mégsem.
Miért? Tudsz ebben nekem segíteni?
- Segíts magadon, az Isten is megsegít!
- Értem, próbálok mindent, azért vagyok most is itt.
Kérlek gyere, töltsd meg a bennem lévő kínzó ürességet szereteteddel!
- Itt vagyok!
- Miért nem érezlek?
- Mert ragaszkodsz a szenvedéshez.
- El tudom engedni?
- El.
- Hogyan?
- A tettek mezejére lépsz, cselekszel.
- De mit?!
Folyton itt akadok el. Ez a legborzasztóbb.
Itt vagyok, gyönyörű helyen, minden adva van, mit szem, száj kívánhat.
Rengeteg időm van, hogy azt tegyek amit szeretnék. Hoztam futó cipőt, ide cipeltem, imádok az erdőben futni, de nem mentem ki futni.
A gondolat, hogy bármit is megtehetnék amit szeretnék, megbénít! - így nem teszek semmit.
Itt akadok el mindig, előkészítem segítségeddel, az angyalok segítségével, megteremtem a körülményeket, és amikor minden adva van, csak egy mozdulat, egy lépés kellene (vagy lehet egy ugrás?), akkor mélységes szomorúság, értelmetlenség, minden mindegy, vagy ami még rosszabb elviselhetetlen félelem tör rám.
Ez a baj otthon is.
.....Hallgatsz még Uram?
- Igen, figyelek.
- Atyám, én annyira félek!!!!!!!!!....
- Itt vagyok.
- Hol?
- Itt, benned, körülötted.
- Érzel.
- Akkor mire jó ez a cécó?
Szívesebben vagyok rabszolga mint szabad ember. Amíg szolgálhatok, addig van értelme. Amikor csak a magam örömére tennék valamit, értelmetlen lesz minden.
Mit mondtam?
Épp azon morfondíroztam, hogy milyen Isten vagy, ha dicsérni kell téged, ha még téged is az éltet, hogy dicsőítsenek, szolgáljanak neked, akkor mit vársz tőlünk, emberektől?
Azt éreztem, hogy feltételhez kötöd a szeretetedet, ha dicsérlek szeretsz, ha nem, akkor megszégyenítesz.
Ettől dühös lettem, csalódott, és nagyon egyedül éreztem magam.
Tudom, amikor én beszélek is te beszélsz általam, de hagyod, hogy mondjam a magamét.
Nekem kell rájönnöm, nekem kell megtaláljalak.
- Nem, már tudod, már rájöttél, már megtaláltál.
- ?????
- Meg kellene élned, ennyi hiányzik.
Csak a te szavaidat ismétlem, leírtad már tegnap is, és még sokszor előtte.
Tudod, hogy én sem az öncélú dicséreteitekre szomjazom, hanem arra, ahogy általatok látom, hogy mindaz amit alkottam, az egészen jó.
Nem azért teremtettelek, hogy véres verítékkel engem szolgáljatok, magatokat sanyargatva engem dicsőítsetek.
Hamis az ilyen dicsőítés, hazug.
Azért teremtettelek, hogy a bennem lévő határtalan szeretet általad is kiáramoljon a világba, minél több a boldog ember, annál nagyobb az én dicsőségem, de ha téged ez a kifejezés zavar, mondhatom, hogy az örömöm nagyobb.
Azért vagytok, hogy örömben, szeretetben, bőségben éljetek, mindenetek adva van.
- Akkor miért pont akkor vagyok a legüresebb, amikor a bőséget élhetném meg?
- Mert amiről te beszélsz az épp a szűkség, a kétség az egység helyett.
- ?
- Meg akarod magadnak tartani, birtokolni, kisajátítani.
- Tudom, azt érzem, hogy még mindig nem elég.
- Nem is lesz elég, ha csak magadnak akarod.
Áramoltatni kell, és igen, ahogy áramlik rajtad keresztül, úgy nő az én dicsőségem.
- Én Veled versenyzek Atyám??
Tökéletes akarok lenni. Azt akarom az én dicsőségem nőjjön.
Pedig azt hittem, már kezdtem érteni az alázatot.
Úgy fogalmazok, hogy pont annyinak tudjam magam amennyi vagyok, se többnek, se kevesebbnek.
Nagy lecke volt megtanulni, hogy az álszerénység mögött hatalmas hiúság, becsvágy van, úgy dicsérjenek, hogy még a számat se kelljen kinyitni, anélkül, hogy megmutatnám magam, vegyék észre az értékességemet.
- A tegnapi gondolataidra visszatérve, te írtad le, hogy " aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt" .
Lásd az egészet, ahogy látod is.
Pillanatnyi hamis örömért, ne add oda a lelkedet.
Minden öröm ami öncélú, az hamis.
Küldetésed van, nem tetszik neked, ellenkezel.
Általad is nő a dicsőségem a világban. Te azt mondtad nem ismersz, nem szólítasz nevemen, pedig egy vagy velem.
Általad, általatok tudok megnyilvánulni.
Akinek füle van, hallja meg.
Neked van füled és hallod is.
Engedd el a bálványt.
- ?
- Önmagadat, testedet, fizikai porhüvelyedet és annak múlandóságát helyezted az örök élet helyére.
Azt akarod, hogy örökké éljen a tested, mindig jól járj.
- Tudom, sajnos ez igaz.
- Pedig az örök élet igéi nálam vannak.
Több vagy a testednél, te is tudod.
Fényt kell vinned a világba.
Abbéli félelmedben, hogy elfogy, letakartad a fényedet.
Csak annyi a dolgod, hogy égj, ragyogj, és ne sajnáld másoktól, hogy ők is kapnak belőle, esetleg fényednél rövid idő alatt meglátják az ösvényt, amit te évtizedekig kerestél.
Ha letakarod a fényedet, akkor te is csak sötétben tapogatózol, és csak belülről feszít.
Felelősséged van, nem tehetsz úgy, mintha nem hallanál.
Célja van az életednek.
Igen, az én dicsőségemet hirdetni.
Mielőtt elzárkózol, mondom, hogy ez azt jelenti, hogy a világ egy jó hely, szeretettel telve, egységben, és tudod a mustármagot...
A szenvedés ebben az értelemben ahogy te szenvedsz, értelmetlen.
Csak a kereszt hordozására kértelek, nem arra, hogy hason csússzál, de te ha nem épp hason csúszol, akkor elszállsz a saját nagyszerűségedtől.
Én alkottalak, tényleg nagyszerű vagy, de mint mondtam, ÉLETEDNEK CÉLJA VAN.
Ürességed onnan ered, hogy önző módon, csak magadnak akarsz mindent.
Futni, hogy csinosabb, szebb legyél. Értelmetlen, de futni, hogy tested, lelked, szellemed felüdüljön, egészséges legyen, hogy nagyobb erővel hirdesd az én dicsőségemet, az már más.
Látom, még mindig a homlokodat ráncolod.
Hatalmas vagy, Isten gyermeke vagy.
Atyád vagyok, mint minden teremtménynek.
Neked van füled, hallod, ezért célod, felelősséged is van a hatalmad mellé.
NEM ÖNCÉLÚAN, A DICSŐSÉGEMRE HASZNÁLD.
- Mit tegyek, Atyám?
- Fejezd be a rinyálást, ÉN, ÉN, ÉN...
Nézz körül. Hálával és szeretettel. Köszönd meg, ami körülvesz.
Tudod, ez is a kedvenced: a szolgaság öncélú, mert nem szeretetből fakad, szeretetet, dicsőséget vásárolsz magadnak.
A szolgálat az önzetlen, de nem hoz feltétlenül rajongókat.
Tudod mi a szolgálat, szolgálj.
- De hogyan?
Jó, tudom, hülyeség már megint.
- Ja, és a szeretetem feltétel nélküli, akkor is szeretlek, ha teszed a süketet.
- Akkor miért van bűntudatom?
- Mert többre vagy képes.
- Mit szeretnél általam cselekedni ATYÁM?
- Már mondtam.
- De hogyan?
- Azt is elmondtam...
- Mitől múlik el az ürességem?
- Tudod ezt is.
Kétségek helyett az egység.
Szolgaság helyett a szolgálat.
Önzés helyett a szeretet. - de ez mind ugyanaz.
Isten dicsőségére, egy nemes célért ajánld fel mindazt amit teszel.
- Atyám, bocsásd meg, de ezt még emésztenem kell.
- Tudom, de örülök, hogy beszéltünk.
- Szeretlek, Apu!
Hánynom és bőgnöm kell, hogy ezt mondtam.
Miért nem hiszem el, hogy szeretsz?
- Mert akkor megszűnik a kétség, egy leszel velem, és félted, hogy az egyéniséged megsemmisül.
Jó úton jársz lányom, csak így tovább.
...........
- Atyám! Még itt vagy?
- Veletek vagyok a világ végezetééig.
- Akkor még kérdezek.
Tudom a válaszaid mind az én szavaimmal vannak, azt ismétled el amire magamtól is már rájöttem.
Viszont van egy fontos különbség!
Az én szavaim hasítanak, zajosak, kérdeznek, felkiáltanak, parancsolnak, nagyon akarnak, számonkérnek, szidnak, tagadnak.
Te mindent kijelentő módban fogalmaztál, megengedően, elfogadóan, hatalmas érzelmi töltet nélkül, mégis szeretet és türelem sugárzik minden szavadból.
Miért van az, hogy én jöttem rá, és mégsem hiszem?
- Elmondtam, mivel félsz, hogy akkor megsemmisülsz.
Egy vízcsepp vagy, és az akarsz maradni, pedig vár a tenger.
A vízcsepp egyedül elpárolog, semmivé foszlik, de tudatodnak mégis kedvesebb, és harcolsz a megsemmisülés ellen. Ez egy reménytelen harc, a különálló vízcsepp bármennyit is harcol, véges életű. Te ebbe az elkülönültséged fenntartását és megőrzését célzó harcba fekteted minden energiádat, az az illúziód, hogy így megmented az életedet.
Pedig " aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt", már mondtam, te is mondtad.
A másik lehetőség, hogy beleolvadsz az óceánba. Ez az útja, hogy megismerd az örök életet, de számodra ez egyenlő a halállal, te ez ellen küzdesz.
Te leszel a teljes óceán, de nem leszel egy különálló vízcsepp.
Ezt a különállóságodat, különlegességedet félted, de így nincs egy nyugodt perced.
A kétség gyötör, az egységtől félsz, és nem tudod hová menekülj.
Szeretnél engem megismerni, szeretnél egy lenni velem, közben azt kéred, ezt a mostani formádat tartsam meg örökre.
Azt kéred örökre elkülönült légy, miközben minden sejted az egységre vágyik.
Kapcsolataidban is pontosan azt hiányolod, hogy nem érzed az egységet, hogy nem tudtok egy emberként tenni bármit.
Pont azt félted, ami az akadály.
- Igaz, de számomra ez egyenlő a megsemmisüléssel.
- És mégis, ha eljött az idő, ezt neked kell meglépni.
Szabad akaratod van, nem tudom helyetted.
- Annyira félelmetes. Annyira azonosítottam magam a korlátozó hiedelmeimmel.
E mellett még bűntudat is gyötör, tudod a tálentumok, amiket elástam...
- Nyisd ki a kezed, engedd el, amit oly erősen markolsz.
Már vérzik a kezed.
- Nem merem Atyám, nem merem!
Mondom, hogy hiába ismétlem, hogy a hajam szála sem görbül a tudtod nélkül, visszajutok oda, hogy mégsem hiszem.
Beszélek veled, és mégsem hiszem, Kányádi szavai járnak a fejemben:
"Uram, ki vagy, s ki mégse vagy,
magunkra azért mégse hagyj,
ajtódon félve kaparász,
kis szárnyával e kis fohász,
gyermeki hangon gügyöget,
dicsértessék a te neved"
- Tudom, te kapaszkodni tudsz és kételkedni, eltaszítani.
Látod, hogy nem működik, próbáld ki a bizalmat, az egyenrangú kapcsolatot, a szeretetet.
- Bár tudom, hogy hülyeség, mégis kontrollálni szeretnék mindent is.
A nagy kétségem, egyik pillanatban én vagyok a porszem, amit a szél kedve szerint hordoz, másik pillanatban neked is meg akarom mondani, hogy mit tegyél és mikor.
De még ez is elviselhető lenne, ha tényleg hinném, hogy létezel.
Mit mondtál, miért nem hiszem?
- Mert akkor azt is el kellene fogadnod, hogy én vagyok a Teremtőd, Atyád, Istened.
Hogy van egy teremtett világ, ahol Isteni rend működik, és hogy te nem a világ közepe vagy, hanem csak egy csepp a tengerben.
Amíg nem hiszel bennem, addig Istent játszhatsz. Még ha szenvedsz is, de végül is a te forgatókönyved alapján történik mindez.
A hangsúly nálad a TE szón van. Azt hiszed, ha Te tudsz maradni, akkor megmenekítheted magad, de látva a halált, tudod, hogy nem, innen jön a félelem, az elveszettség, annak az érzése, hogy minden értelmetlen. ... és mégsem adod fel, szorítod.
Nincs egy perc nyugtod.
Tudod, ha beledet nem tekeri az éhség, ha nem robotolsz, szolgáskodsz, akkor az enyészet nyugtalansága szorongatja a lelked.
Akkor veszekszel, eszel, problémát keresel, bármit amit már próbáltál és túlélted, még ha fájdalmas is, csak elterelje figyelmedet a nagy hiányérzetről. Pedig ezekkel épp rombolod isten templomát.
Ha már mindenképp kell a figyelem elterelés, akkor keress valamit, aminek valami haszna van mások számára, vagy legalább nem ártasz magadnak.
Ha valami hasznost teszel, jobban érzed magad, és ha úgy teszel hasznosat hogy nem csak a magad, de mások javát is szolgálja, már el is tűnt az üresség.
A figyelem elterelő függőségek közül talán a legkevésbé ártalmas, ha robotolsz, ha szeretetért is cserébe, de teszel valamit másokért.
Ha robotolsz, elégedett vagy magaddal, hogy milyen ügyesen robotoltál, pedig nem erre teremtettelek.
Társak vagyunk a teremtésben, de te nálam is nagyobb szeretnél lenni.
Tudod, nem bírod elviselni, hogy nem vagy tökéletes.
- Kezdek belefáradni.
Mit ajánlasz a gyötrődés helyett?
- Engedd el e hiú vágyadat, hogy még nálam is jobb legyél.
Fogadd el emberi mivoltodat, de ne ragaszkodj ehhez sem.
Szeretlek, nem bűnös vagy, csak ember, aki tökéletlen, pont az elkülönültsége miatt.
Félsz visszatérni az egységbe.
Emberként akarsz tündökölni.
Megteheted, de csak velem együtt és általam.
Ajánld fel szenvedéseidet, vívódásaidat a világ jobbá válásáért.
Mint mondtam, jó amit teszel, csak a szándék, az indíték nem helyes. Ez korlátoz.
Láss túl a kis életeden, lásd a nagy egészet.
Fogadd el, hogy egy fénymunkás vagy. EGY a SOK közül, és tedd a dolgod.
Mielőtt megkérdeznéd, hogy mi a dolgod, fogadd el, és utána az út is megvilágosodik.
Sírtál egyik nap a Bazilika harangját visszhangzó téren amikor olvastad:
EGO SUM VIA VERITAS ET VITA
Cselekedj, mindenre tudod a választ.
ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET
TUDOD, CSAK EGY IGAZSÁG VAN,
A SZERETET,
A TÖBBI TŰNJÖN BÁR KELLEMESNEK, VAGY KELLEMETLENNEK, CSAK ILLÚZIÓ.
