Sajnálommmm és sajnálom

"Sajnálommmm     és     sajnálom "

          Ezzel az írásommal igazából a férfiakat szeretném vitára bírni, ezért sarkított és provokáló is egyben, szeretném  megtudni, hogyan vélekednek az itt leírtakról, de ajánlom az előszobákban reménykedve várakozó, vagy a Kékszakállú Herceg 7. kamrájában örökre eltemetett nőtársaimnak is, hogy szóljanak hozzá, nó meg azok is, akik köszönik, jól vannak.

          Természetesen,  vannak nők is, akik úgy viselkednek, mint az itt bemutatott férfiak, az egyszerűség kedvéért, nem fogom mindig leírni, hogy igen, nő is van ilyen.

          Férfi - nő kapcsolat a téma, de úgy gondolom, hogy akár szülő gyerek, vagy baráti viszonyban is sok gondot okoznak az alábbiakban feszegetett problémák.  Induljunk ki abból, hogy vannak férfiak is, nők is, akik játszanak a másik ember érzéseivel, emberi méltóságával, tudatosan. Vannak olyanok is akik azt mondják, hogy minden vágyuk egy kiegyensúlyozott párkapcsolat ( többnyire nők) viszont azt nem veszik észre, hogy amikor  a szegény legény 7 nap, 7 éjszaka küzdött, végre felért a kisasszony elefántcsont tornyába, akkor egy palacsintasütővel főbe kólintják, és utána keseregnek, és semmi nem elég bizonyíték arra hogy szerethetőek.

          Most nem a fenti kapcsolatokról  lesz szó, hanem azokról amikor két ember eléggé szereti, tiszteli magát és a másik embert is, és  úgy érzik mindketten, hogy mindent megtesznek ami tőlük telik, mégsem megy a kapcsolat.

          A kiindulópont egy rövid írás volt:

"Egy szó, ami megmentheti a házasságodat" - ami kapcsán tovább futottak a gondolataim. 

A cikket belinkelem a végén, ami elindította az elmélkedésemet, az a következő gondolat volt: 

„Férfiak, ha boldog házasságban akartok élni, tanuljátok meg azt mondani: a szívem mélyéből sajnálom. Tedd meg, ahányszor csak kell (ez sok ezer lesz). Meg fogsz lepődni az eredményen.”
          Elgondolkodtam az olvasottakon, és azt éreztem, hogy valóban egy őszintén, szívből kimondott sajnálom, csodákra képes, csak hogy férfi szájából nagyon ritkán lehet hallani őszintén.
A cikk írója férfi, és mondja is, hogy nem könnyű kimondani  egy férfinek  azt, hogy :  SAJNÁLOM.

Nőként nem értem, hogy mi olyan nehéz ebben. 

Ha már elbaltáztam valamit, az a minimum, hogy megmondom a mellettem lévő embernek is, hogy sajnálom. Viszont azt látom, hogy a férfiak ha mégis túlteszik magukat a büszkeségükön, és kimondják, hogy sajnálom, az inkább egy feltételes reflexként működik, mivel tapasztalták már a szó csodatevő erejét, és rájöttek, hogy ha azt szeretnék, hogy vége legyen a számukra kellemetlen helyzetnek, vitának, akkor sajnos azt kell mondani, hogy sajnálom, és minél jobb diplomaták, annál hamarabb mondják ki a csodatevő szót.

          Igen ám, csak legnagyobb elképedésükre, egy idő után  már nem működik, elszáll a szó varázsereje.

          Miért?

Lehet azért mert a nő bizonytalan magában, és így is, úgy is talál valamit, ami miatt megsértődhet.    
( Előfordul ilyen is, de a férfiak szeretnék azt hinni, hogy csak ez lehet az oka a varázserő elmúlásának)

          Pedig van más oka is...

Tény, hogy  két ember között, aki szereti és tiszteli egymást, egy őszinte sajnálom csodákat tud tenni, de nem mindegy hogy üresen kong a szó, vagy tartalom is van mögötte.

          Úgy gondolom, hogy tévedni emberi dolog, és ha képesek vagyunk beismerni, hogy tévedtem,  ha valóban belátom, hogy tévedtem, akkor természetesen, és szívből jön a sajnálom, viszont ezt a kijelentést annak is követnie kell, hogy legalább igyekszem, hogy ne forduljon elő máskor is. Egy ilyen sajnálom hallatán, könnyű megbocsátani, meg lehet újra bízni a másik emberben.

          Akkor  mi az oka, annak, hogy idővel, mégsem működik?
A tapasztalat.

          Amikor valaki ugyanarra már n + 1 x mondta, hogy sajnálja, illetve megértette, hogy amit tett zavaró, és mégis folyamatosan ismétli, valahogy hatástalan marad a sajnálom gépies ismételgetése.

          "A megbánás azt jelenti, hogy irányt változtatunk, és a jövőben másként éljük az életünket." Gary Chapman

          A férfi meg nem érti, hogy miért nem működik, a nő magyarázkodni kezd, hogy miért nem meggyőző amit hallott, és egyre inkább eldurvul a vita.

          Tényleg mindenre magyarázat a mamut vadászatból és a tűzhely őrzéséből fakadó különbségek, az agyunk  más működése?

Tény, hogy másként élünk át történéseket.

          A férfi nehezen érti, hogy a nő csak beszélni akar a problémáiról, akarja érezni, hogy van akivel megosztani, hogy valaki megérti, nem arra van szüksége, hogy kioktassák.
          A nő nehezen érti meg, hogy a férfi a problémát nem úgy oldja meg, hogy beszél róla, inkább elvonul stb. Legyen még elfogadható és érthető akár az is, hogy a férfinak a büszkesége fontosabb, mint ahogy mi nők ezt fel tudjuk fogni, de ha a büszkeség fontosabb mint a szeretett ember megbántása miatt érzett fájdalom, akkor szerintem az ilyen embernek nem kellene bevállalni kapcsolatot, házasságot, meg végképp nem.  

          Azt amikor valaki nem vállalja a felelősséget a tetteiért, hazugsággal próbálja megúszni úgy magyarázva magának, hogy a nő érdekében hazudik, mivel nem szeretné megbántani, na az ilyesmiket nem tudom az agyunk működésében mutatkozó különbségekkel magyarázni.
Meg a mamutvadászat sem hiszem, hogy erről szólt.

A vadászatban igenis felelősséget kellett vállalni a döntésekért, egy rossz lépés az ember életébe kerülhetett.

          Azt, hogy sok férfi, nem hajlandó vállalni a felelősséget saját tetteiért, nem lehet míg a világ azzal magyarázni, hogy ilyen a férfi... 
          Elképesztő tanácsokat adnak nők egymásnak, anyák a lányaiknak, és biztatják egymást, hogy ezt el kell fogadni, ilyen a férfi....
          Nem lehet már a lányokat arra nevelni, hogy bármi ami bántja kettejük kapcsolatában, az ő kóros túlérzékenységéből, vagy a fene nagy feminista elvárásaiból adódik, a férfi az már ilyen, és ha nem akarsz leányom egyedül maradni, akkor bizony tűrni kell... 
          Ezeket a tanácsokat ma már szerencsére nem is vennék komolyan a lányok, viszont továbbra is szükségük van a NŐKNEK felelősségteljes FÉRFIAKRA, ha találnak ilyet biztosan azt választják az egyedüllét helyett.

          Nem vagyok feminista, szerintem ez az egyenlőségesdi a nőknek nagyon sokba került, és mivel a nő lehetne az, aki biztosítja a légkört, amiben gyerek, felnőtt jól érzi magát, nyilván lassú férfivé válása mellett ez már nagyjából lehetetlen, nem tudom mi lesz a következő generációval, de ez egy másik téma.

          Minden ember képes különbséget tenni a szívből jövő, és az odadobott sajnálom között, még a férfiember is. 

          Az más, hogy a nők jobban észreveszik az árnyalati különbségeket, és nem hisznek, a nem szívből jövő sajnálkozásnak. 

          Lehet férfiként mondani, hogy a nők keresik a kákán a csomót, de sajnos utólag mindig beigazolódik, hogy szó sem volt sajnálatról. A sajnálom, ha nem jön szívből, teljesen mindegy, hogy azért nem, mert nem is sajnálja, vagy azért, mert nem meri átengedni magát azoknak az érzéseknek, amik előtörnének, abban az esetben, ha valóban beengedné a lelkébe, és fel kellene fognia, hogy megbántotta azt akit szeret, no, meg nem utolsó sorban, ha ezt tényleg átérezné, meg kellene szüntetni bizonyos jól bevált megnyilvánulásokat, tehát egyszerűbb nem érteni, mi a baj, és azt mondani, hogy az az eset áll fenn, hogy te, ennek megint nincs sapkája, -  a végeredmény ugyanaz, ismétlődnek az állítólagosan sajnált megnyilvánulások, a végtelenségig.

          Én elhiszem, hogy gyötrődik, hogy a férfiak nagy része nincs szokva ahhoz, hogy szembesüljön a saját érzéseivel, és jó esetben eljut addig, hogy tényleg mondani kell hogy sajnálom, ezt tényleg nem kellett volna, de az őszinte sajnálom-ban az is benne van, hogy fontos nekem a másik, akit megbántottam, és ha megértem, hogy fáj neki, akkor többet nem teszem meg. 

Ez elég kellemetlen, ezért inkább nem gondol bele, de érzi, hogy nagy a nyomás, az érzések kezdenek áttörni a biztonsági gáton, fél, hogy nem tudja tartani  ezt a nem értem mi a gond, a neked semmi nem jó értetlenkedő állapotot, ezért gyorsan , kétségbeesetten, bedobja, hogy sajnálom,  hogy mentse a bőrét, azaz magát attól, hogy mélyebben belemerüljön saját érzéseibe, esetleg emlékeibe. Ott talán felfedezne olyan dolgokat, amik teljesen kizökkentenék a mindennapi kerékvágásból, megtudná esetleg hogy kivel is van neki baja...

Vannak érzések, sérelmek, igények, amikről ha nem tud az ember, könnyebb egy kis langyos életet élni. Viszont a teljes, izgalmas kapcsolat csak álom marad azok számára, akik arra sem kíváncsiak, hogy kik ők valójában.

Ez nőkre, férfiakra egyaránt érvényes, tehát nem értem, hogy miért  olyan természetes, hogy egy férfitól el kell fogadni hogy ő nem lelkizik. Nem kell  mindenen lelkizni, de azért jó ha tudja, hogy lelke azért neki is van.

          Tehát, megbocsátható, ha téved valaki. A gond ott kezdődik, ha nem hajlandó vállalni a tetteiért a felelősséget, és hazugságot, hazugságra halmoz, abban a reményben, hogy megússza. Nem azért lesz ebből egy tönkrement kapcsolat, mert tévedett valaki, hanem azért, mert a másik ember kapaszkodók nélkül maradt, azért mert nem tudhatja már többé, hogy mikor igen, az igen, és mikor mégsem az. 

...tényleg, hiszi valaki, hogy ez magyarázat? - hogy azért van ez, mivel az illető férfi? - szerintem azért van, mert az illető egy gyáva, önző, vagy legjobb esetben is gyerekes, és csak egy dolog érdekli, hogy ő megússza, az már nem érdekli, hogy a kapcsolatban a bizalom ezáltal megszűnt, és nem azért, mert tévedett, hanem azért, mert hazudott.

Azzal aki szokott tévedni, lehet békésen, és bizalomban együtt élni, ha valami zavar, rá lehet kérdezni, lehet szólni, meg lehet beszélni. 

Akiről viszont már tudjuk, hogy ahol ő árvizet mond ott száraz lábbal el lehet  menni, azzal már lehetetlen, és így születik sok esetben a hárpia feleség, aki már ott is ördögöt lát, ahol nincs. Ugyanis, ha valaki szemrebbenés nélkül a szemedbe hazudott, már nem marad semmi támpont, nem tudod, hogy mit lehet elhinni, és mit nem.

          Egy kényszeredett sajnálom után felesleges csodálkozni, hogy  a szónak már nincs meg a varázsereje .
          Valamikor megvolt jó esetben, csak a sok ellentétes tapasztalat után, akármilyen lelkiző legyen, de a nőnek is tudomásul kell vennie, hogy egyedül ad elő egy kétszemélyes darabot.
Seggre esik, feláll, meggyőzi magát hogy mégis csak működik a kapcsolat, aztán kezdődik elülről, egyszer csak rájön, hogy ebben a kapcsolat építésben a férfi nincs sehol.

          Eszembe jutott egy másik, ugyancsak kedvenc férfiaktól hallott mondás, hogy a nőknek semmi nem jó, ha beszélek az a baj, ha hallgatok, az a baj...

Milyen nagyszerű kifogás, ha így látom a dolgokat, akkor nyugodtan tehetem amit akarok, elvégre nem az a gond amit én tettem, hanem bármit is tennék, ennek a sárkánynak úgyis lenne kifogása.

          Erre én azt tudom mondani, hogy van amikor hallgatni kell, van amikor beszélni kell. 

Például, ha te mint férfi vagy nő, tudod, hogy megbántottad a partneredet, akkor kell mondani egy őszinte sajnálom-ot, de ha ez mégsem menne, per pillanat, akkor legalább ne állj neki magyarázni hogy miért is nem kellett volna annyira, vagy mennyire illett volna megbántódni. 

Ami még rosszabb, támadással védekezni... 

Na, ilyenkor jobb ha hallgat az ember, ha már olyat nem tud mondani ami megnyugtatná a másikat, akkor legalább hallgasson.

Van, amikor meg az a rossz ha hallgat... ez is igaz.

Ha a partner rossz passzban van, kételyei vannak saját képességeit, életét, akár vonzerejét illetően, akkor igenis, ha szeretem, akkor tudok neki mondani pár jó szót, nem teszek úgy mintha a húsomból vágnám. 

Természetesen, ha nem jön a jó szó, itt is jobb csendben maradni...

Vagy egy csodálatos közös élmény után, annyira férfiatlan, hogy a férfiember hálás legyen az égieknek, ne adj Isten a párjának, és önkéntelenül is elhagyja a száját egy – egy olyan szó, ami a másiknak jól esik? 

          Ne mondja nekem senki, hogy nem tudják a férfiak, hogy miről beszélek, elvégre megfigyeltem, hogy ha valami tényleg foglalkoztatja őket, akkor az fel- fel bukkan náluk is a semmiből, és szóvá is teszik, ha pletyka nem is lesz belőle, de amikor büszkék egy sikerre, vagy nyomasztja egy megoldatlan, mondjuk munkahelyi probléma, akkor arra mindig visszatérnek. 

Akkor a társukkal való kapcsolatban, miért kell férfiasan eljátszani, hogy nem értik ők mi a különbség egy nem szívből jövő és egy szívből jövő szó között...

          Ez az írás, mint már mondtam elfogult, provokáció, szívesen vitatkozom, még akkor is, ha pár sorral előbb azt írtam, hogy ne mondja nekem senki, hogy nincs igazam...

          Kíváncsi vagyok, férfi szemmel nézve ez hogy néz ki.

Lehet bátran kommentálni, itt a blog bejegyzésnél, hogy egy helyen legyenek a kommentek.  

Trollokra viszont nincs szükség.

" S mennyit bűvöltek több ily szóval is még!

Jellem - tudás - - ám ezekről ki szól ma?
Ha el is leng künn egy-egy emberárnyék:
Öntelt sivárság sötétlik le róla,
S a tudat, hogy csak fent fog, fent köröm nyer
Küzdelmet bárhol - - Ez-e hát az ember?!" Tompa László

          Egy kis zene, ha nagyon megnyomta volna a hosszú bejegyzés a fejeteket, gyomrotokat:

https://www.youtube.com/watch?v=Tllv7GMJuAk                                         Bartók - A kékszakállú herceg vára

Ja, és itt a cikk, ami erre a kis eszmefuttatásra buzdított:

http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/tanitas-atyak-tanito-testverek/4044-egy-szo-ami-megmentheti-a-hazassagodat.html                                                   eredeti változatban                       http://www.catholicgentleman.net/2015/05/three-words-that-can-save-your-marriage/