Mese

     Az elmúlt nyáron, a  Fedmár Nyári egyetemen,  az egyik workshopon azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk egy mesét, amiben szerepeljenek a következő szavak:

hegedű, maci, csirkeszar, kút, Andris

Na, gondoltam, gyorsan összedobok pár mondatot, azzal leültem egy fűzfa alá a tópartra és ez lett belőle: Szeretettel írtam, fogadjátok szeretettel...

     Nem írtam soha mesét, mondtam sok mesét a gyerekeimnek, ők azt szerették, ha olyan mesehősökkel mondok mesét, akikben magukra ismerhettek. Volt egy könyvünk, csak képek voltak benne, abból szoktunk " olvasni". 

Amikor egyszer nem voltam otthon, megkérték a nénit, aki velük volt, hogy olvasson, abból a könyvből nekik, 

-  amikor hazaértem, felháborodottan mondták, képzeljem el, a néni szerint nem ír semmit abban a könyvben.

A MESE

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, Andris.
Egy teljesen hétköznapi 5 éves kisfiú volt. Sokat játszott a barátaival, meg a játékaival.
     A kedvence egy maci volt. A nagybetűs MACI, mindig az Andris ágyában volt. Hozzá bújt, amikor fájt valami, és az édesanyja nem volt elérhető. Éjszaka, ha rosszat álmodott, a Maci megnyugtatta. Volt olyan is, amikor haragudott az egész világra, még az édesanyjára is, olyankor a Macinak mondta el, hogy sajnos még az édesanyja sem mindig érti meg.
     A megbízható embereknek mesélni is szokott a Macival átélt éjszakai kalandokról, arról, hogyan győzik le komoly harcokban a szörnyeket.
Biztos volt benne, hogy a Maci-nak lelke van, és érez.
Volt aki kinevette, azzal vitatkozott. 
Volt aki azt mondta, hogy az ő kalandja semmi, csirkeszar amellett, hogy mekkora szarokba szoktak ők keveredni éjszakánként a kedvenc sárkányával.

     Anyukája azt mondta, hogy feneketlen kút az emberi fantázia, és ott bármi lehetséges, de még az is előfordulhat, hogy tényleg bármi lehetséges, és feneketlen kút az élet kínálta lehetőségek kútja is, csak sajnos már ő is, mint annyi felnőtt, elfelejtette hogyan kell ebben hinni.
Azt is mondta, hogy örül annak, hogy Andrisnak és a Macinak mindig sikerül megoldani a problémákat, és hogy számíthatnak egymásra.
     Andrist leginkább az zavarta, amikor mesélt a kalandjairól a felnőtteknek, azok még rá is kérdeztek, hümmögtek, és mondták: ......eez igen!!! 
- de látta az arcukon, hogy egy szavát sem hiszik.
     Nagyon sajnálta, hogy a Macija nem tud járni, beszélni. 

 

Szerette volna megtudni, hogy kinek van igaza, neki vagy azoknak, akik bár nem mondják, de remélik, hogy majd csak kinövi ezt a gyerekes képzelődést.

Kételkedni kezdett mindenben ami addig természetes és megnyugtató volt számára.
     Elhatározta, hogy utána jár a dolgoknak, és próbára teszi a macit.
Úgy tervezte, hogy lefekteti a Macit, az ágy egyik sarkába, és szól neki, hogy legyen szíves, reggelre, amire ő felkel, menjen át a másik sarokba. Reggel azzal a reménnyel ébredt, hogy a Maci a másik sarokban lesz, de sajnos a maci ott volt, ahová letette.

Kezdett összedőlni benne a világ, de nem adta fel.
Volt egy hegedűje, amiről Andris mindig is tudta, hogy varázshegedű.

Elvitte a Macit az erdőbe, a patak partra, és el kezdett hegedülni neki.
Tudta, hogy a Maci nem tud ellenállni, és táncra fog perdülni. 
Nem tudta, hogy meddig kell majd hegedülni, amíg a Maci táncra perdül, ezért egy kis lisztből hamuba sült pogácsát is vitt magával.
Estig hegedült rendületlenül, leült megenni egy kis pogácsát, mivel elfáradt és éhes lett.

Amíg majszolt, el is feledkezett a Maciról.
Amikor megfordult, hogy folytassa a hegedülést... földbe gyökerezett a lába....
TELJESÜLT A KÍVÁNSÁGA?!?
A MACI állt és mozgott, csak nem úgy, ahogyan azelőtt Andris elképzelte!
Már nem egy barna plüssMaci volt, aki az Andris ágyában üldögélt, hanem egy félelmetes, nagy, barna MEDVE.
Bár kedvesen nézett Andrisra, a kisfiú, még a hegedűjét is otthagyva, sírva menekült árkon bokron keresztül.
Nem félt a Medvétől, .... Andris csalódott volt.
     Otthon, amikor az édesanyja kérdezte, hogy miért olyan szomorú, és hová tűnt a macija, azt válaszolta, hogy a maci megbántotta, és többé nem szeretne beszélni róla.
Másnap azért kiment a patakpartra, most azt remélte, hogy a Maci ott lesz, mint minden reggel, úgy ahová letette.

Sajnos, csak a hegedűjét találta meg.
     Hosszú idő után, elmesélte az édesanyjának, hogy mi történt az erdőben.
Az édesanyja azt mondta neki: 
-Menj, és keresd meg a Medvédet - de Andris már nem hitt neki.
     Teltek az évek, és azt gondolta, igazuk volt azoknak, akik bár nem mondták, de nevettek az ő gyerekes álmain, bátor kalandjain.
     Beszélve az álmokról, vágyakról, lehetőségekről, egyszer elmesélte barátainak a történetet, és ők is azt mondták: 
-Menj, és keresd meg a Medvédet!
     Rágódott rajta néhány napig, majd előkotort egy kis lisztet, sütött hamuba sült pogácsát, felment a padlásra, előkotorászta a pókhálók közül a hegedűjét, elindult az erdőbe, a patak partjára.

Ott csak leült, és el kezdett hegedülni. 
Észre sem vette, amikor beesteledett.
Lefeküdt egy fa alá, a mohára.

Reggel, amikor felébredt, érezte, ahogy a nap sugarai simogatják az arcát a moha-ágyon, hallotta a patak vidám csörgedezését, a madarak énekét. 

Hála volt a szívében. 
Sokáig feküdt így, nem akarta a szemét kinyitni, szerette volna, ha örökké tart ez a gyönyörű érzés.
Amikor végül mégis kinyitotta a szemét, életében immár másodszor, földbe gyökerezett a lába, csak most nem a rémülettől, csalódottságtól, hanem a csodálattól.
Ott állt mellette a Medve. 
Igaz, nem Maci volt, hanem Medve. 
Szeme csupa szeretetet és bátorságot sugárzott. 
András, aki időközben kisfiúból, nagyfiú lett, csak nézte a Medvét, és tele volt hálával a szíve.
Álltak egymással szemben, és nem kellett a Medvének beszélni, értették egymást.
András boldog volt, hogy lám-lám, tényleg kiapadhatatlan a vágyak, álmok kútja, csak van ami nem pont úgy és akkor válik valóra ahogyan elképzelte, vagy talán még el sem képzelte, csak akarta kétségbeesetten bizonyítani általa, hogy igaza van, és akarta, hogy a Maci éljen... 

.....Vannak vágyak amihez fel kell nőni,.... 
- hogy nem elég az öncélú, kétségbeesett akarás, az is fontos, hogy a beteljesült álommal mihez tud kezdeni az ember fia, 
és hogy a mesebeli királyfiak nem véletlenül másszák meg az üveghegyet, szaggatnak el néhány pár bakancsot, amíg az álmuk teljesül.

- Fontos az út, a bizalom, hogy nem adta fel, hogy a csalódás ellenére, volt bátorsága kijönni, és hinni hogy a hegedűje előcsalogatja a Medvét.
     Már nem akarta hazavinni, az ágyába tenni a Medvét, bizonyítani sem akart semmit, senkinek. 
     Már TUDTA, a CSODA LÉTEZIK!
András és a Medve, még egyszer egymásra néztek, aztán mindketten mentek útjukra.
A Medve, akit András életre keltett, az erdőbe.
Élő medvének, ott jó az élet...
András hazament, megköszönte édesanyjának, és barátainak, hogy hittek, hisznek, benne és az álmaiban.
Nem faggatták, mi volt, mi történt, ez az András és a Medve titka maradt.