Kérdések: Éva levele

Éva levele "Ő egy olyan személy volt, aki menedék és vigasz volt valaki másért. Mégis kialakult egy szép dolog, egy szép játszma. Felvállalt! Ez nekem sokat jelentett. Problémái lettek, családi, ott voltam neki. Így kezdtünk el távolodni:,,most szarul vagyok az otthoniak miatt, holnap beszélünk.” Az volt bennem:,,légy türelmes vele, biztos nem könnyű ez neki.” Aztán jött egy üzenet, hogy hirtelen lett barátnője. Kizártam az életemből teljesen, írva egy üzenetet, hogy köszönöm a játszmát ismét. Ismét, mert ezt már egyszer eljátszottuk, csak nem ilyen szintén. Akkor csak kizárólag ismerkedés volt, aztán mondta van valakije. Oké, persze. Búcsút mondtunk. Most közelebbi dolog volt ez az egész. Szóval megtudtam, elköszöntem, úgy hogy ne adjon neki semmi választ. Gyakran találkoztunk, ahol a barátnője is jelen volt, nem tudták kezelni a szitut: kacagások, összesuttogások. Nem bántott. Haragot éreztem iránta. Gyorsan elmúlt, nagyon. De egy idő után kezdett a fejembe motoszkálni. Olvastam valamiről, amit hozzá asszociáltam. Láttam róla egy képet, megálmodtam. Mai napig ez van. Pedig tényleg könnyen elmúlt minden. Konkrétan nem is nagyon emlékszem milyen is volt vele, pedig egy éves a dolog. Miért jelenik meg? Miért motoszkál bennem, a fejembe, ha tényleg nem érzem fontosnak? A kérdésem felé: miért? Miért nem lehetett őszinte, miért nem mondta el hogy valaki közben lett? Mit nem adhattam meg? Hiányolt valamit? Ezeket sokszor megkérdem magamtól. Vele is megbeszélnék, de félek, meg mi van ha megint csak hazugság? Ezt úgy nagyon lerendezném magamba, csak nem tudom az az egyedüli megoldás, hogy beszéljek vele? Van értelme? Vagy magamba rendezzem le?" Kedves Éva! Először is köszönöm a türelmedet, mivel sok idő telt el a leveled óta, és valahogy nekem nem volt időm válaszolni. Sok részletet kiragadhatnék a rövid leveledből, amire rákérdezhetnék, körbejárhatnánk, de csak forognék a saját gondolataim körül minden kérdés újabb kérdést szülne bennem. Arra gondoltam, mindegy is, hogy mi történt konkrétan ebben a kapcsolatban, inkább azt nézném meg, hogy mi van ebben a levélben, és az mit vált ki belőlem, mint olvasójából és innen tudunk visszakapcsolódni arra, hogy hogyan működsz a kapcsolataidban. Lehet, hogy nem lesz válasz a kérdésedre, de tartok neked egy tükröt, amibe belenézve jobban megértheted a kapcsolataid működését. Elsőként azt nézném meg, hogy mi az a levélben ami belőlem is kiváltotta azt, hogy ne válaszoljak. Hiába értem, hogy mit mondasz, látom a működési módot, egyébként lelkesen körbejárom a problémát, most valahogy nem jön, hogy írjak. Nem tudom mihez kapcsolódjak, ahhoz, hogy: Gyorsan elmúlt, nagyon. vagy ahhoz, hogy: Miért jelenik meg? Miért motoszkál bennem, a fejembe, ha tényleg nem érzem fontosnak? Akkor most elmúlt, vagy ott motoszkál? Tényleg szeretnél tisztábban látni? Ez a kettő természetesen jól megfér együtt, és lehet rajta dolgozni, csak nem ebben a formában. Ebből akkor lesz igazi kérés, ha átfogalmazom, elfogadom, hogy ha ott motoszkál folyamatosan akkor fontosnak érezném ha megengedném magamnak, hogy érezzem. Feltehetem úgy a kérdést, hogy miért fontos nekem még mindig? Tényleg nem bántott? Ha, ő mint személy eleve a számodra menedék és vigasz volt valaki másért, akkor érthető, hogy részben gyorsan elmúlt, mert nem is érdekelt soha igazából, és ami motoszkál benned annak nem sok köze van hozzá, hanem más sérelmekről szól, de akkor le kell róla választani és megnézni mik azok. Mindaddig amíg ezt írod le, Gyorsan elmúlt, nagyon... tényleg nem érzem fontosnak... addig nincs értelme annak, hogy Ezt úgy nagyon lerendezném magamba... mivel ami tényleg elmúlt, nem fontos, azon nincs amit lerendezni. Ha ismét szétválasztom Gyorsan elmúlt, nagyon... tényleg nem érzem fontosnak... ezt a konkrét személyre értve, könnyen lehet igaz, mivel lehet nem is volt fontos. De akkor mi a fontos? Mi az amit Ezt úgy nagyon lerendezném magamba... ? Nem tudom, de ha megszüntetem az ellentmondást a mondataid között, ahogy pár sorral előbb tettem, akkor az derül ki, hogy felesleges vele beszélni, nem róla szól, abban segíthetne a beszélgetés, hogy esetleg rávilágít arra, hogy mi az az ez, amit lerendeznél. Ami róla szólt az elmúlt, de maradt valami ami motoszkál, az viszont már nem róla szól.
Egy rövid levéllel elérted, hogy úgy viselkedjek ahogyan a volt barátod, ott hagyjalak a levegőben a kérdéseiddel, és te ne tudd, hogy akkor mi van, miért nem válaszolok. Nem érzem a levélből azt, hogy hozzám szólsz, hogy tényleg szeretnél te egy választ kapni, hogy érdekel és meghallod bármit is mondok. Mire válaszoljak? - arra, hogy már második mondatodban leírod, világosan látod Mégis kialakult egy szép dolog, egy szép játszma, tehát nézzük te mit játszol benne, vagy
- arra ahogyan elzárkózol az érzéseidtől. Pedig tényleg könnyen elmúlt minden. Konkrétan nem is nagyon emlékszem milyen is volt vele, pedig egy éves a dolog. Amikor olvastam a levelet olyan érzésem volt, mintha beleolvastam volna valaki naplójába, kiragadva valahol a közepén néhány mondatot, nem tudom sem az előzményeket sem a folytatást... Azt éreztem, hogy illetéktelenül beleolvastam valamibe, amit valaki csak úgy leírt magának, semmiképp nem azt, hogy nekem erre valamit kellene reagálni... Önéletrajzi írás, vagy fikció? Bármelyik is legyen, nem az a műfaj amihez hozzászólást vár az alkotója, elvégre vagy őszintén leírja magának a gyötrődéseit, vagy már eleve az utókornak szánva manipulál mindenkit magát is beleértve, bármelyik legyen nem kíváncsi mások álláspontjára Mindenképp az volt a reakcióm, hogy nincs amire válaszolni.
Ismerős érzés, hogy azt érzed kérdezel valamit, és nem válaszolnak, vagy nem arra válaszolnak amit te kérdeztél? Azt érzem mástól várod a választ, de tulajdonképpen bármit válaszol az nem érdekel téged, legyen az az én válaszom, a volt partner válasza, nem változtatja meg a te tépelődésedet, pontosan ezért az ellentmondásért, hogy úgy tűnik mondja meg valaki kívülről, érdekel a véleménye de közben te már magyarázod is, hogy úgy van ahogy te mondod. Röviden a válaszom az lenne, hogy meg kell próbálni beszélni vele. Lehet, hogy nem válaszol a kérdéseidre. Talán nem akar, talán ő sem tudja, talán ha akarna sem tudna, talán te sem akarod hallani a válaszát. Van-e olyan válasz ami megnyugtat téged? Elhiszed amit mond? Mit szeretnél hallani, hogy megnyugtasson? Mi a hazugság? Az ami ellentmond annak amit te gondolsz? Lehet, hogy tényleg tudja mit miért tett és akkor jó ha beszélsz vele, elmondja és te megnyugszol elméletileg, gyakorlatilag ez egy újabb fejezet kezdete lehet. Kezdheted elemezni, hogy de vajon igazat mond-e? - de miért mondta, jön benned az újabb kérdés és elindul egy soha véget nem érő történet.
Tehát első lépés, beszélsz vele, elmondja mi volt benne, miért tette ezt veled, tudomásul veszed, hogy számára az ő igaza az igazság, még akkor is ha hazudik magának is, neked ezen nem áll módodban változtatni, és még ha az egyértelműen pirosra is azt mondja, hogy fekete, akkor is az az ő igazsága, te annyit tehetsz, hogy tudomásul veszed, ő ilyen és kár az idődet rá pazarolni. Nyilvánvaló hazugság esetén, nem állsz le vitatkozni, győzködni, bizonyítgatni.

Szeretnéd megtudni valaki miért viselkedett bántóan, megkérdezheted: A- attól a személytől aki így viselkedett veled
B- egy barát véleményét, hogyan látja ő C- egy szakembertől D- egy terápiában E- magadtól A- attól a személytől aki így viselkedett veled - a legrövidebb út, de sok az útelágazás ami tévútra visz, ezért ezt a végén kifejtem bővebben B- Megkérded egy baráttól, ezt már biztosan meg is tetted, válaszol amit tud, elsősorban a válasza arról szól ami benne van, tehát nem válasz a kérdésedre, de lehet egy hasznos nézőpont.
C- megkérdezheted egy szakembertől, amit szintén megtettél, akár ebben a levélben is, gondolván egy szakember biztosan többet tud. Válaszolhatnék röviden neked valamit, de az csak az én nézőpontom lenne, annyi előnyöm van egy baráttal szemben, hogy jobban le tudom magamról választani, viszont hátrány, hogy a baráttal ellentétben semmit nem tudok rólad. A kérdésre a válasz benned van. Ilyen keretek között egy szakember mivel semmit nem tud rólad, csak megmutathat lehetséges forgatókönyveket, te eldöntheted melyik illik jobban a te helyzetedre. Mint mindig, most is hangsúlyozom, ez itt nem terápia, ez egy nézőpont, egy térkép, amikor azzal a pár információval dolgozunk ami a levélben van. D- megkérdezed egy szakembertől, de nem levélben, terápiában, ott lehetőség van hónapok alatt együtt körbejárni, megkeresni a miértekre a választ magadban. Itt a térkép mellé már kerül egy iránytű is. Itt könnyebben eljutsz az E- pontig, ahol magadnak teszed fel a kérdéseket és magadnak adod a választ Visszatérve az A ponthoz, attól a személytől szeretnél választ kapni, aki így viselkedett veled. Bármi elképzelhető a beszélgetés eredményeként, ennyi infó után nem tudhatom. Néhány forgatókönyvet vázolhatok.
1- Világosan, önközlésként elmondod mit tett veled, te hogyan élted meg és ő világosan szintén önközlés formájában elmondja ő hogyan látja a helyzetet. Lehet nem vette észre, hogy fájt neked, most, hogy elmondod megérti, és bocsánatot kér, vagy továbbra sem látja, hogy az ami történt miért volt számodra kellemetlen, de helyet ad a te érzéseidnek, elfogadja, hogy az téged bántott és bocsánatot kér.
Te elfogadod, tiszteletben tartod az ő álláspontját is, akkor is, ha te másképp látod.
Megkaptad amit szerettél volna, el tudod engedni és ezzel ügy lezárva.
Ez a forgatókönyv két felnőtt, kiegyensúlyozott ember esetében. Ebben az első változatban amikor mindként félnél világos önközlés van, nagyon építő lehet a beszélgetés. Tehát igen, meg kell kérdezni. Hasznos lehet. Viszont egy játszmákkal teli kapcsolatban nem sok erre az esély. Nehéz tudomásul venni, hogy soha nem lesz a részéről őszinte válasz a kérdésekre, vagy mert szándékosan hazudik, vagy mert ő sem tudja, hogy mi mozgatja és mit tesz mással. Ilyenkor egy lehetőség van, elgyászolni és tudomásul venni, hogy a miérteket neked kell megválaszolni. Játszmázós kapcsolatok végén nem sok esély van ilyen beszélgetésre.
Talán évek múltán, ha már mindkét fél fejlődött annyit, hogy túl legyen a játszmákon, de akkor már nem is fontos. Érti már az ember, hogy kinek mi volt a része, nem érzi szükségét a sok miért-nek.. Mindaddig amíg szükségét érzed a miérteknek, amire a választ kívülről várod, nincs vége a játszmának. Tulajdonképpen aki túl van a játszmákon az már nem vár magyarázatokat kívülről, hogy a másik miért, a kérdései arra irányulnak, hogy én miért? teszek vagy nem teszek valamit.
Pl. Miért használok egy személyt " aki menedék és vigasz volt valaki másért"? Miért "jelent sokat", hogy valaki felvállal? valaki, aki nem is fontos? Érdekelt téged egyáltalán az ő személye, vagy egy pótlék, eszköz volt a vigasztalódásra? Valóban elfogadtad, hogy ,,légy türelmes vele, biztos nem könnyű ez neki.” vagy ezt tudtad ésszel, de megjelent egy félelem, hogy távolodik és a viselkedésedből nem az elfogadás, hanem a kapaszkodás ment át? Miért nem kérdezted meg tőle akkor, hogy miért tette azt veled? Miért akartad azt hinni, hogy könnyen túl voltál rajta, ha még most is fáj? Mi az ami fáj? Mi a te 5o% abban, hogy így történt?
Ha egyszer már becsapott, miért adtál neki második esélyt, ha azt érezted, hogy nincs megbeszélve, az előző csalódásod amit neked okozott? Meg tudtál bízni benne akár egy percig is? Ha ennyire világos, ahogy többször is leírod, hogy ez egy játszma, akkor miért van neked erre szükséged? Ha ő egy olyan ember akiben nem tudsz megbízni, miért nem kerestél egy olyat akiben bízni tudsz?

2- Világosan, önközlésként elmondod mit tett veled, ő nem érti mi a bajod, szerinte ő semmiért nem felelős, hibáztat, minden miattad volt. Ha a részedről valóban minden rendben, akkor tudomásul veszed, hogy nem kényszerítheted ki belőle, hogy lássa mit tett veled, ha ő nem akarja, nem tudja látni és lezárod magadban is a kapcsolatot. Ha nem tudod lezárni, továbbra is a miérteket kutatod, kívülről várva a választ, akkor magadba kell nézned. Hogy voltál te partner abban, hogy ez megtörtént?
A válaszaim úgy is értelmezhetőek, hogy mindig a levélírót hibáztatom, benne keresem a hibát, míg a partner egy angyal. Nem ez a cél, viszont abból, hogy a partnert szidjuk, nem lesz előre lépés. Szerintem a felelősség 5o-5o%, akkor is, ha a partner tényleg egy nagyon problémás személy. Azért 5o%, mert kiegyensúlyozott ember, ha belebotlik egy beteg emberbe aki bántja őt, akkor elmondja mi bántotta, ad egy második esélyt, viszont ha továbbra is bántja, akkor magyarázatokat már nem vár tőle, kilép a kapcsolatból és magának teszi fel a kérdéseket. Ha benne marad, akkor az már az ő döntése, az ő 5o%-a. Tehát, ha kérdéssel fordul hozzám, én ismeretlenül annyit tehetek, hogy felvázolom mi lehet az ő 5o%-ban, ami nem ítélkezés, nem örök igazság, csak gondolatébresztő. A partnerrel azért nem foglalkozom, mivel mindig csak magunkon tudunk dolgozni, senki nem változik meg azért mert én azt szeretném, vagy nem fog rálátása lenni arra amit nem akar látni attól, hogy én egyedüli igazság birtokosaként megmondom neki, hogy szerintem ő ilyen meg olyan. Lehet, hogy valóban olyan, de neki kell eljutni erre a felismerésre, ahhoz, hogy változni tudjon, egyébként tiltakozik, vagy megjátssza ideig-óráig a kedvemért, hogy megváltozott, attól függően, hogy mennyire fontos neki, hogy a kapcsolat és a látszat megmaradjon.
Ha meggyőződésem valakiről, hogy hazudik, akkor nem pazarlom az energiámat arra, hogy beismerő vallomást csikarjak ki belőle, hanem magamnak teszem fel a kérdést, miért olyan fontos nekem, hogy ő ismerje be, miért nem hiszek magamnak. Mindig magamon kell dolgoznom, és ha én jól vagyok, akkor mindegy milyen a másik. Ha bánt akkor könnyen kilépek. Fontos, hogy - az ő miért tette kérdést!!!????? felváltsa az a kérdés, hogy - amit tett az mit vált ki belőlem, és miért van nekem erre szükségem, ha nem tudom elengedni????? Az elsőben átadom a kontrollt az életem fölött kívülálló személynek, aki esetleg még akár bánt is engem. A második esetben felelősséget vállalok saját magamért, kezembe veszem az életem irányítását. Tehát ezért mondom, hogy végső soron mindegy a partner milyen választ adna a kérdéseimre. Természetesen egyszer meg kell kérdezni, kérdés még az is, hogy tudom-e fogadni az ő verziójából azokat az infókat amik arról szólnak, én hol bántottam őt, a tükröt ami megmutatja, hogy én sem vagyok angyal.
Egy terápia segíthet megerősödni annyira, hogy felismerd a te játszmáidat, és még hosszabb távon ki is lépjél ezekből a játszmákból.
3- Amikor nem játszma van akkor a megbeszéljük valóban működik, játszma esetén a megbeszélés vége, mindig egy újabb megbeszélés kezdete.

Mivel játszmázni egyedül nem lehet, ezért a megbeszélés is újabb játszmává válik.
Ebbe már szinte minden is belefér, nem írok példákat rá.
A kérdésem felé: miért? Miért nem lehetett őszinte, miért nem mondta el hogy valaki közben lett? Mit nem adhattam meg? Hiányolt valamit? Ezeket sokszor megkérdem magamtól. Vele is megbeszélnék, de félek, meg mi van ha megint csak hazugság? Ezt úgy nagyon lerendezném magamba, csak nem tudom az az egyedüli megoldás, hogy beszéljek vele? Van értelme? Vagy magamba rendezzem le?" Tehát válaszolva a kérdésedre, igen, meg kell előlegezni a bizalmat, hogy megkérded, válaszol, te be tudod fogadni a válaszát, azt is aminek nem örülsz. Ha válaszolt, akkor azokkal az információkkal gazdagabban, vagy ha mégsem sikerült megbeszélni, akkor az eddigi tapasztalataid birtokában lerendezed magadban. Akár beszélsz, akár nem, nem tudod megspórolni azt a munkát amit magadon kell végezned.

A válasza annyiban tud segíteni, hogy jobban rálátsz a te viselkedésedre, abban az esetben ha nyitott vagy, ha be tudod fogadni azt, hogy esetleg te mivel bántasz másokat. Ugyanakkor nem veszed magadra azt, ami nem a tied. Vonzóbb az a változat, hogy megkérdem, megmondja és ezzel megnyugszom és vége. Amikor nem játszma van akkor valóban működik, játszma esetén a megbeszélés vége, mindig egy újabb játszma kezdete. Van ebben a vágyban, hogy beszélni vele, magyarázatokat kérni egy csodavárás, hogy seperc alatt elmúlik az egész. Ő tudna segíteni, csak őszintének kellene lennie. Ez egy illúzió. Először is átadod a te boldogságod fölötti hatalmat az ő kezébe, másodszor hosszútávon a kívülről jövő megerősítés nem visz előre. A felelősséget magadért, a magadon való munkát neked kell vállalni, türelmesen elfogadva, hogy a változás nem üstökösként jelentkezik, hanem egy folyamat, és ami gyorsan elmúlik nagyon, az lehet csak elfojtva van, nem elfogadva. Utána lehet dolgozni vele. Addig amíg nem érzed, addig azon lehet dolgozni, hogy érezzed amit érzel. Ehhez nagy bátorság kell, mert mindaddig amíg elfojtod, addig a kívülállók szemében rendben vagy. Amikor mered érezni, a saját érzéseidet, akkor már lehet, hogy annak ellenére, hogy éppen jó irányban elmozdultál, a kívülállók azt mondják baj van veled, menj pszichológushoz. Ez az ők félelmükről szól, aki nem akar tudni a saját érzéseiről, annak félelmetes egy olyan ember aki érez. Mindenképpen ahol attól van egy látszólagos egyensúly, hogy az a szokás, hogy nem érzünk, ott ha felborítod ezt a szokást, erős ellenállásra számíthatsz, tényleg kell egy szakember segítsége, de nem azért mert most bolondultál meg, hanem azért, hogy kísérjen és segítségével tudd a feltörő indulatokat, a környezet visszahúzó hatását mederben tartani.

Nyilatkozat:

Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a hozzászólásom a kérdésekhez, vagy bármilyen, az oldalon megosztott anyag, kizárólag tájékoztatásul szolgál, nem helyettesíti az orvost, pszichológust, pszichiátriai, vagy bármilyen kezelést vagy előírást.

A benne található információk sem tekinthetők tanácsadásnak, gyógyításnak, terápiának.

Nem helyettesíti a szakszerű terápiát!

A néhány mondatban vázolt helyzetre adott válasz olyan, mintha egy kávé mellett két ember elbeszélgetne.

A terápia, teljesen más.

Egy rövid leírásra adott választ nem lehet terápiának, de még tanácsadásnak sem tekinteni.

Terapeuta vagyok, terápiát is vállalok, ez itt, nem az.

Ahhoz, hogy bárki reálisan rálásson egy adott helyzetre, sokkal több információra, időre és egy biztonságos terápiás kapcsolatra van szükség.

A leveleket olvasva, alkotok egy képet, és kapcsolódom a levélben felvetett témák egy részéhez. Megvilágítom egy másik szemszögből, ami segíthet a levélírónak is abban, hogy jobban rálásson a helyzetre. Ennyi.

Senki nem tudhatja jobban a másik útját, mint ő maga.

Tehát egy kívülálló, főként egy rövid levél alapján, annyit tehet, hogy meghallgat, támogat, új nézőpontokat mutat, amiken el lehet gondolkodni, majd továbbvinni, vagy éppen eldobni.

A szerző nem vállal felelősséget az anyagok helytelen alkalmazásáért, félreértelmezéséért, illetve a megosztott információk felhasználásáért.

Kérdések: Patricia levele

 Patricia levele

„22 éves lány vagyok, nagyon szeretem az életet.

Talán 15 éves voltam mikor először találkoztam a „nárcizmus” fogalmával. Utána olvastam, de szerintem akkoriban túl fiatal voltam, hogy ezt realizálni tudjam. 17 évesen lett egy komolyabb párkapcsolatom, boldog voltam az illető mellett, de mindig éreztem, hogy valami nincs rendben velem, dominálni akartam, nem hagytam számára teret, én hoztam meg a döntéseket, egy idő után azon kaptam magam, hogy az „én” szót gyakrabban használom mint bármi mást. A párom jól kezelte, néha kiborult a bili, de általában megoldottuk, ő is domináns típus volt, szóval volt vetélytársam. Két és fél évet voltunk együtt, de az utolsó év már nagyon rosszul sült el. Talán karma, nem hagyott érvényesülni, meg próbált elnyomni, ahogy én tettem az elején, éreztem ahogy csökken a figyelme velem szemben, már nem volt annyira kedves és megértő, éreztem a vesztem. Megpróbáltam más úton kielégíteni azt a vágyat, hogy rám figyeljenek, nem más partner által, új barátokat szereztem, gyakrabban járogattam ki kávézókba nélküle, csinos ruhákba öltöztem. Ez a boldogságom addig tartott, ameddig el nem kezdte megszabni, hogy mi az amibe öltözhetek, melyik az a barátom aki rossz hatást gyakorol rám. Hát nem sokára véget is ért a kapcsolatunk. A szakítás után minden erőmet magamból merítettem.

A szakítás után, egy nyári nap volt, mikor a facebook görgetése közben, bele botlottam abba a cikkbe, hogy xy számú jel, amelyből megtudod, hogy egy nárcisztikus személlyel van dolgod (vagy valami hasonló), tisztában vagyok azzal, hogy szakirodalomból olvasunk, de igazán kíváncsi lettem. Az xy számú dologból 2 nem passzolt rám. Tudtam persze, hogy minden ember kissé nárcisztikus, hisz egy kevés kell, hogy rendben legyünk önmagunkkal, szeressük a testünket, életünk, személyiségünket.

Próbáltam ezt a dolgot, egészséges irányba terelni, motiválni a barátaimat, nehéz helyzeteben magamból táplálkozni, minden negatív esetben meglátni a jót. Úgy éreztem, hogy ez mégsem hátrány, hanem mekkora előny!

Már lassan 1 éve, benne vagyok egy új párkapcsolatba. A szakítás és az új párkapcsolatom közt 2 év telt el, ez idő alatt, csak alkalmi partnereim voltak, voltak akivel a szexuális viszony tartott 3 hónapig, 3 hétig, vagy csak 3 alkalom volt. Soha nem volt egy éjszakás kalandom, talán azért mert nem tudnám kezelni azt, hogy valakinek csak egyszer kellek.

Nos, az új párkapcsolatom. Végre egy egészséges kapcsolat, az illető nem akar lekötni, nem akarja eldönteni helyettem mit csináljak, meghagyja nekem a szabadságom. Ám, mégis azt tapasztalom, hogy újra, sőt jobban kezdenek mutatkozni a nárcisztikus jegyek. Mindig éreztem vonzalmat a nálam korban kisebbek iránt, 3-4 évvel fiatalabb illetők. Hisz tudtam, hogy fejlettebb vagyok, irányíthatom őket, magas az érzelmi intelligenciám, stb. Jelen esetben is fiatalabb az illető nálam, de nem szeretném ha ő, az áldozatom lenne inkább a társam.

Hogy miből érzem ezt? –egy vitatkozás során, magamra mindig úgy tekintek mint egy felsőbbrendű személyre, akivel nyugodtan vitatkozzon, úgyis az lesz amit szeretnék.

-nem csak a párkapcsolatban, de az életben is, szeretek a figyelem központjában lenni, szeretem ha a szociális oldalakon sok a követőm, sokan adnak pozitív visszajelzéseket, mondjuk ez kissé általános, hisz ez mindenki számára, remek érzés.

-nehezen viselem el ha gúnyt űznek belőle, ha nagyon közeli az illető, akkor tudom kezelni.

-nem tudom, vagy nagyon nehezen viselem el, ha nem nekem van igazam. De mindig egészséges módon tudom közölni az illetővel, hogy oké, most neked volt igazad.

-nagyon szeretem magam, és ezt soha nem is titkolom el. Arrogáns vagyok, szeretek én dönteni a programokról, a kisállatok nevéről, jövendőbeli gyerekem nevéről.

-ha megbántok egy hozzám nem túl közel álló személyt, lerendezem egy, ne vedd komolyan, ne legyél ennyire érzékeny, fogadd a kritikát. (persze szebben tálalva)

Egy vita során, mikor érvényesíteni akarom az akaratom, akkor mindig találok választ arra, hogy igenis miért jó az amit én mondok, és miért rossz az amit a másik. Ha hozzám közelálló személyt bántok meg az arroganciámmal, olyankor én is szomorú vagyok, és képes vagyok a bocsánatkérésre.

Kicsit hosszúra sikeredett, pedig nehezen tudtam neki fogni. A kérdésem, mit tehetek, hogy hosszútávon egészséges maradjon a kapcsolatom, az illetőt lelkileg ne facsarjam ki.

Vagy egyáltalán ezt a dolgot, hogy tudom a legegészségesebb irányba terelni, hogy a körülöttem lévőkre ne legyen rossz hatással.

Köszönöm!”

Kedves Patricia!

Köszönöm a levelet.
Nem értem pontosan, hogy mi a kérdésed.
Így fogalmazol: "A kérdésem, mit tehetek, hogy hosszútávon egészséges maradjon a kapcsolatom, az illetőt lelkileg ne facsarjam ki.

Vagy egyáltalán ezt a dolgot, hogy tudom a legegészségesebb irányba terelni, hogy a körülöttem lévőkre ne legyen rossz hatással."
Ezt értem, pontosabban azt nem értem, hogy miért?
Miért szeretnél te megváltozni, ha a mostani helyzet neked jó?- ha nem okoz szenvedést neked? Emberbaráti szeretetből? - de akkor mi lesz veled?
Miért kell neked egy kapcsolat?
Mit keresel egy kapcsolatban?
Mindaddig amíg te tudod, hogy igazad van, miért akarsz kompromisszumot kötni?

Egy ilyen kompromisszum hosszú távon nem élhető.
Nincs egészséges kapcsolat úgy, hogy tudom, érzem, nekem van igazam, de mondjuk minden hétfőn nagylelkűen megengedem a partneremnek, hogy igaza legyen. Vagy őt bántja a te leereszkedő nagylelkűséged, vagy számodra lesz fojtogató egy idő után a megalkuvás.

Itt nem azt akarom megkérdőjelezni, hogy valóban a te megoldásod-e a nyerő, csupán csak azt, hogy egy egyenrangú kapcsolatról nem beszélhetünk abban az esetben, ha tényleg nem lehet semmiben a partner véleményét figyelembe venni, ha te mindent jobban tudsz.
Szerintem nincs abszolút igazság, a hegycsúcsra több út is vezet.
Minden megközelítés előbb-utóbb célra vezet.
A kérdés csak az, mennyire kompatibilis a kettőtök által választott út, ha már együtt szeretnétek menni.
Természetesen ezzel együtt lehet, hogy megkeresed mindig azt a partnert, aki szemmel láthatóan nincs a te "szinteden", félsz a megmérettetéstől egy egyenrangú kapcsolatban, mivel nem tudod elviselni, ha nem neked van igazad, hát ösztönösen keresel egy olyat, hogy neked lehessen igazad, majd folyamatosan az orrára koppintasz, hogy már megint nincs a helyzet magaslatán.
Ez magyarázná azt is, hogy fiatalabb partnereket keresel.
Ebben a korban, néhány év a nő javára, még nagyon is érződik a kapcsolatban.
Az is lehet, hogy a partnerrel minden rendben, jók a meglátásai, csak te ragaszkodsz mereven a tiedhez.
Ehhez jobban kellene ismerni a helyzetet, hogy lássam mi az oka.

Azt olvastam ki a leveledből, hogy téged nem zavar a leírt helyzet, csak szegényt szeretnéd megkímélni attól, hogy kifacsard lelkileg. Ez egy kapcsolat alapjának kevés.
A partner számára elviselhetőbb, ha nyíltan elégedetlen vagy, mint az, ha nagylelkű és kíméletes akarsz lenni, anélkül, hogy belső meggyőződésed lenne, hogy lehet neki is igaza, lehet ő a jobb.
Persze, az elégedetlenség nyílt kifejezése, akkor nem ássa alá a kapcsolatot, ha mindkét fél megvédheti a saját álláspontját, nem egyoldalú ítélkezés van.Hogy érint téged, ha kapsz egy kéretlen kritikát azzal megspékelve, hogy ne légy ilyen érzékeny?
- persze "finomabban fogalmazva".
Azt írod vetélytársak voltatok az előző partnereddel.

A párkapcsolat, ha vetélkedésről szól, előbb utóbb homokóraként kezd működni.
Egyszer fent leszel, egyszer lent.
Vagy teljesen elnyomod a másik embert, esetleg ő téged.

Általában csak ideig óráig bírják az emberek, ha semmi nem jó abból amit ők tesznek, gondolnak.

Ha valóban ez a helyzet, akkor azt jelenti, nem jó helyen vagy, kell venni a bátorságot és keresni egy olyan embert aki rendelkezik mindazzal a sok jó tulajdonsággal amit leírtál, hogy benned is megvan.
Ha a partnerben nincs, akkor mit keresel mellette?
Ha valóban szereted az életet és magadat, mit keresel hozzád méltatlan emberek mellett?

Valószínű a partnereid sem rendelkeztek megfelelő önbizalommal, mivel kiegyensúlyozott ember nem marad hosszú ideig olyan kapcsolatban, ahol folyamatosan azt érzi nem elég jó.
Ha marad, akkor lehet, hogy egy
- függő, aki birtokolni akar, szenved, de kapaszkodik beléd
vagy
- olyan ember, akit nem bánt, hogy mindent te csinálsz, mindenben te döntesz, neki így kényelmes, minden felelősség a tied, ő kihasználja a helyzetet, élősködik rajtad, addig amíg talál magának egy jobbat.
Őt nem bántja, hogy te mindent jobban tudsz, eleve az az elve, hogy úgy álljon a munka mellé, hogy más is odaférjen.
- az is lehet, hogy bántja, hogy melletted ennyire elhalványul, mivel ő is rivalizál, és megpróbálja az önbecsülését olyan nők társaságában visszaszerezni akik fel néznek rá.
Így jut sok nő oda, hogy el nem tudja képzelni, hogy őt az okosat és szépet, miért csalják meg egy szerinte butával és csúnyával?
Hát azért, hogy a partner érezze magát valakinek.
Ha abban a "mezőnyben" keresgetne ahol a szép és okos nője játszik, akkor ugyanúgy nem kapná meg az áhított csodálatot, ezért néhány kategóriával alább keres, mivel nem a nőről van szó, hanem arról, hogy csodálják.

Sarkítottan, szarkasztikusan fogalmaztam. Vannak közbenső utak is.

Ha a nem vagy elég jó érzést hosszasan érzi a partner, megpróbál kiállni magáért, ha nem megy, kezd kontrollálni, vagy pont nem érdekli te mit gondolsz róla, mindaddig amíg neki megéri melletted maradni, vagy kilépik a kapcsolatból. Attól függően, milyen a kötődési stílusod, elengeded, eltaszítod, vagy teljesen átengeded neki a kontrollt amikor azt látod, hogy besokallt. 

Azzal együtt, hogy továbbra is azt hiszed neked van igazad, te tudsz mindent jobban, az ő szabályai szerint kezdtek játszani. Veszélyes játék, folyamatos vetélkedés sosincs győztes.

Csak felvázoltam néhány gyakoribb forgatókönyvet, arra az esetre, amikor egyik partnernek mindig igaza van.
Nem tudom rád épp érvényes-e valamelyik, melyiket próbáltad már.
Az derül ki a leveledből, hogy amikor fordult a homokóra az előző kapcsolatban, és kontrollálni kezdett, képes voltál kilépni a kapcsolatból, és magaddal foglalkozni, nem menekültél rögtön új kapcsolatba.

Leírod magadról, mennyi jó van benned, ugyanakkor azt is látom, keresed magadban a hibát, a javítani valót.
Azt mondják, aki minden hibát másban keres, még hosszú út áll előtte, aki magában keresi a hibát, félúton van, aki már nem a hibát keresi, az megérkezett.

Maradjunk a mellett, hogy félúton vagyunk, de ne nevezzük hibának, inkább annak, hogy hol lehet a te részed?
Mit tehetnél te?
Ismét sarkítva fogalmazok:
Ha tényleg igaz, ahogy a leveledben írod, mindig valóban neked van igazad, miért akarsz nagylelkűen az ő szintjére leereszkedni?
- ha nincs közös téma, ha teljesen másképp látjátok a világot, más az értékrend, nem tudtok egy filmet közösen megnézni, ha az úgynevezett férfimunkában is te vagy a jobb?- akkor mit keresel te mellette? Miért nem lépsz tovább?

Miért jó az neked, ha a párod, szemmel láthatóan még a nyomodba sem léphet?

Versenyben vagy és így akarod magadnak garantálni a győzelmet?- mert amint írod a vereséget nem tudod elviselni?

Ha meg nem igazak a fenti állítások, akkor miért fontos, hogy csak a te igazad létezzen?Egészséges kapcsolatra, bármilyen is legyen a partner, semmi esély, ha valóban meggyőződésed, hogy mindenben te vagy a jobb. Ezzel együtt, ha emberségből, meggyőződésed ellenére akarod
azért, hogy ne facsard ki, eljátszani, hogy tiszteled, nem vezet semmi jóra.
Ismétlem a kérdéseimet. Ha így van, miért vagy vele?
Ha akár bízhatnál is benne, ha a partnereid értelmes, hozzád illő emberek, akkor hogy állsz te a bizalommal, azzal, hogy más kezében van a gyeplő?

Vessünk egy pillantást, arra amit az önszeretetedről írsz.
Az eszed tudja, reálisan felméred mennyi jó tulajdonsággal rendelkezel, annyira biztosan tudod, hogy le is mered írni, de kérdés, hogy ha mindezt hiszed is, akkor miért kell neked mindig győzni?
Ha van önbizalmad, szereted magad, akkor sokkal elnézőbb lehetsz magaddal és másokkal is.
Akkor, ha nem figyel senki rád, ha épp nincs igazad, akkor is jól vagy.
Ha valóban mélyen legbelül te elfogadod magad, akkor elég erős a belső késztetésed, hogy olyan kapcsolatban maradj benne ami kielégíti az igényeidet, és megengedheted magadnak is, hogy rábízd magad a szeretett emberre, és mindkettőtök érzéseit tiszteletben tartva cselekedj.
Mindaddig amíg nincs belső késztetésed, motivációd, amíg nem tartod a partnert méltó társnak, csak egy színjáték, ha azt mondod, vagy akár teszed is, hogy próbálsz kíméletes lenni vele.
Ha nincs egy egyenrangú viszony, nincs egészséges kapcsolat. Ideig óráig a patológiás egyensúly működőképes, de előbb utóbb borul.

Van bátorságod meglátni, hogy miért nem mész bele az egy éjszakás kalandba, nem ámítod magad és a világot hamis erkölcsi felsőbbrendűséggel, felismered magadban, hogy vannak nárcisztikus vonásaid, tehát próbálsz őszinte lenni magadhoz másokhoz. Olvasott ember vagy, próbálsz megbízható forrásokból, megbízható válaszokat kapni, de ez még csak okosság, műveltség lesz, biztosabb helyzet a startnál, nagyobb esély a győzelemre, kontroll, de nem önszeretet.
Félre ne értsd, ez mind jó dolog, szükséges, a különbség ott van, hogy kell-e ehhez görcsösen ragaszkodni, mi történik, ha vannak nálad jobbak stb
Azért írom próbálsz őszinte lenni magadhoz, mert van néhány pont ami sántít, és ezek a pontok, nem ott vannak, ahol a hibáidat sorolod, hanem ott ahol azt mondod szereted magad. Tényleg szereted, vagy csak ámítod magad?

"Tudtam persze, hogy minden ember kissé nárcisztikus, hisz egy kevés kell, hogy rendben legyünk önmagunkkal, szeressük a testünket, életünk, személyiségünket."Ez amit itt írsz, az számomra nem a nárcizmus, hanem önértékelés. 
Nem szeretem címkézni az embereket nárcisztikusnak, szándékosan igyekszem a válaszokban a szakszavakat teljes mértékben mellőzni, ahogy a nyilatkozatban is írtam, ez nem terápia, egy "kávé melletti beszélgetés", ahogy felváltva elmondjuk, ki mit olvas ki ugyanabból a levélből, hogy jobban összeálljon az egész. Mindannyian sérültünk valahol, valamilyen formában.
Mindenkinek vannak gyenge pontjai, és öncélú kívánságai. 
Már máskor is írtam bővebben, hogy gyakran az önbecsülést az önzéssel összekeverik.

Fogok írni csak a nárcizmusról egy bejegyzést, már így is nagyon hosszú lett az én válaszom is.
Írtál egy levelet, én lefordítottam a lapot, és megnéztem mit olvasok a sorok között.

Míg azt érzed, hogy jobb vagy a másiknál, teljesen mindegy, hogy igaz vagy sem, addig versenyben vagy.
Hiába próbálsz nagylelkűen neki adni igazat, ha közben azt érzed, neked van igazad.
Csak színjáték, vagy verseny, akkor is, ha elnyomó vagy, akkor is, ha bevállalod az elnyomott szerepet.
Jó lenne egyenrangú kapcsolatokat keresni, ha már most ez az, akkor a partnert egyenrangú félként kezelni.
Erre a kérdésre te tudod a választ.
Csak ismételni tudom magam, ha valóban nem lehet magad rábízni, mire kell neked ez a kapcsolat?
Ha rá bízhatnád magad, miért kell mégis mindenben neked dönteni.
Bármelyik változat legyen, számomra azt mutatja, hogy mélyen legbelül, minden külső visszaigazolás, minden győzelem ellenére, te nem hiszed, hogy szerethető vagy, csak úgy, csak önmagadért, önmagadnak.
" Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e." Feldmár András

Nyilatkozat:

Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a hozzászólásom a kérdésekhez, vagy bármilyen, az oldalon megosztott anyag, kizárólag tájékoztatásul szolgál, nem helyettesíti az orvost, pszichológust, pszichiátriai, vagy bármilyen kezelést vagy előírást.

A benne található információk sem tekinthetők tanácsadásnak, gyógyításnak, terápiának.

Nem helyettesíti a szakszerű terápiát!

A néhány mondatban vázolt helyzetre adott válasz olyan, mintha egy kávé mellett két ember elbeszélgetne.

A terápia, teljesen más.

Egy rövid leírásra adott választ nem lehet terápiának, de még tanácsadásnak sem tekinteni.

Terapeuta vagyok, terápiát is vállalok, ez itt, nem az.

Ahhoz, hogy bárki reálisan rálásson egy adott helyzetre, sokkal több információra, időre és egy biztonságos terápiás kapcsolatra van szükség.

A leveleket olvasva, alkotok egy képet, és kapcsolódom a levélben felvetett témák egy részéhez. Megvilágítom egy másik szemszögből, ami segíthet a levélírónak is abban, hogy jobban rálásson a helyzetre. Ennyi.

Senki nem tudhatja jobban a másik útját, mint ő maga.

Tehát egy kívülálló, főként egy rövid levél alapján, annyit tehet, hogy meghallgat, támogat, új nézőpontokat mutat, amiken el lehet gondolkodni, majd továbbvinni, vagy éppen eldobni.

A szerző nem vállal felelősséget az anyagok helytelen alkalmazásáért, félreértelmezéséért, illetve a megosztott információk felhasználásáért.

Kérdések: Renáta levele

Kérdések: Renáta levele "Jó napot kívánok! Egy kis segítségre lenne szükségem. Előre is köszönöm válaszát! 23 éves vagyok. Lassan hat éve borzasztó pánikroham tör rám, ha stresszes állapotba kerülök, igazából olyan rohanok, mint az epilepsziás betegek krízisei. Néha tudatomnál vagyok, de nem tudom kontrollálni a rángatózásaim, máskor pedig nem emlékszem. Tompán hallok, nem kapok levegőt, ráz a hideg, van egy nagy góc a torkomban, néha felakadnak a szemeim, görcsbe rándul az egész testem. Azt vettem észre, hogy akkor leszek rosszul, ha érzelmileg vagyok zaklatott. Egy családi vita során történt az első. Aztán egyre több és több lett. Sokáig megkeserítette a mindennapjaim, mert már az utcára is féltem kimenni, minden apróságtól rosszul lettem... Sokszor azt éreztem, hogy direkt csinálom, mintha ezzel védekeznék, de nem, én nem akartam ezt... Azóta, ha családi vita van, akkor én összeomlok. Sok vita van a családban, és agresszió, amely néha verbális, máskor pedig fizikai. Az első rohamok után rájöttem, hogy anyukám az, aki érzelmileg zsarol. Mindig féltem tőle, soha nem mertem kimondani azt, amit éreztem vagy gondoltam. Elköltöztem otthonról, mert nem láttam jobb megoldást. Már öt éve nem lakok otthon, de azt érzem, hogy még mindig irányítani próbál, érzelmileg kihasznál és zsarol. Engem ez nagyon lehúz, amikor már majdnem jól érezném magam... Nem tudom elmondani, hogy nekem ez nem jó, mert egyszer megpróbáltam és azzal fenyegetett, hogy ő öngyilkos lesz, mert én elárultam akkor, amikor eljöttem otthonról. Mégis hogyan tudnék én túllépni ezen? Rémálmaim vannak vele kapcsolatban. Párszor már előfordult, hogy zokogva, segítségét kiáltva keltem fel, nem kaptam levegőt, mert azt álmodtam, hogy anyukám megöl engem. Sokszor hatalmas félelem tör rám, hogy mi van akkor, ha én tényleg cserben hagytam őt!? Emiatt nem tudok egy párkapcsolatot is kialakítani, legalábbis azt hiszem. Mindig arra gondolok, hogy mi van akkor, ha engem nem fogadnak el olyannak amilyen vagyok? Mi van, ha valaki kihasználja a sebezhetőségem? Mi van akkor, ha ő (a férfi) is zsarolni fog engem érzelmileg? Volt egy 5 éves kapcsolatom, az utolsó év nem volt kellemes, mert nem működött a kommunikáció, már nem éreztem szexuális vonzalmat felé, már nem voltak közös programok. De szerettem, csak nem voltam szerelemes. Hatalmas hibát követtem el: megcsaltam a volt párom. Csak egy csók volt, de azóta érzem annak a súlyát... Még nem sikerült saját magamnak megbocsátani. Szakítottunk, közös megegyezés alapján, annak ellenére, hogy ő azt mondta "Hajlandó vagyok megbocsátani neked, mert szeretlek!" Haragudtam magamra, én kezdeményeztem a szakítást. A szakítás után 3 hónapra összejöttem egy fiúval, akivel együtt voltam, de mindvégig az előző párom tulajdonságait kerestem benne. Nem tudtam elengedni. Az az új kapcsolat nem is működött, hiszen nagyon arrogáns volt, sokat veszekedtünk, nem volt jó, de mégis abban a kapcsolatban maradtam egy évig. 3 hónapja szakítottam vele, mert beláttam, hogy én nem szeretem őt és talán csak egy menedéket láttam benne. Nem akarok még egy ehhez hasonló hibát elkövetni! Hogyan szakadjak le a családról? Hogyan engedjem el az exem, akivel öt évig voltam együtt? Hogyan bocsássam meg magamnak az árulást? Mit kezdjek a rohamokkal? Attól félek, hogy nekem már soha nem lesz egy egészséges kapcsolatom, hogy lehet én is rossz anya leszek..." Kedves Renáta! Köszönöm a részletes levelet. Mindjárt kezdhetjük is az utolsó kérdéssel. A rohamokkal. Az első lépés, ami elengedhetetlen, a többi lépés alapja: egy neurológus szakorvost kell felkeresni. A rohamoknak, a leírás alapján van olyan összetevőjük, ami gyógyszeresen kezelhető, kordában tartható.
Valószínű, hogy van érzelmi alapja is, ami nem fog megszűnni a gyógyszeres kezelés hatására, ezzel terápiában érdemes foglalkozni. Ha megszűnnek a rohamok, akkor a pánik egy része is megszűnik, mivel már nem kell attól tartani, hogy bárhol előállhat a krízis, így marad a pániknak az a része, amin a terápia tud segíteni.
Mondhatnám, hogy nagyon tisztán látod magad, és vállalod a te részedet a konfliktusokban. Ez azért nem igaz, mivel az, hogy mindenért magadat hibáztatod ugyanúgy akadályozza a megoldást mint az, ha valaki csak a másik hibáit látja. Gyerekként kiszolgáltatott voltál, tehát ott a felelősség nem a tied volt.
Felnőttként is csak 50% a te részed. Az, hogy a 100%- ot magadra akarod venni, tehát mindenkit te hagytál cserben, árultál el, hogy nem vagy méltó, ugyanúgy elzárja a változtatás lehetőségét, mintha semmit nem akarnál látni a saját részedből.
Félsz, hogy nem fogadnak el. A környezeted, csak azt tükrözi vissza, amit te gondolsz magadról. Ha félsz, hogy nem vagy elfogadható, valószínű meg is kapod ezt a visszajelzést, mindaddig, amíg te megtanulod elfogadni magad. Jó szavakat használsz, megbocsájtás magadnak, elengedni embereket akik már nem részei az életednek, leválni a családról. Nem könnyű ezeket megfogalmazni sem, de annál nehezebb megvalósítani. Ebben sokat segíthet egy terápia, és még így is hosszú folyamat, mivel előfordulhat, hogy nem volt még lehetőséged megélni, milyen az, ha bízol valakiben, vagy ha bíznak benned, és főként, ha te bízol saját magadban. A leválás a családról, még ha egy jó családi légkör van, akkor is szükséges a te korodban, ahhoz hogy saját életet tudj kialakítani. A szakadás, ahogy te írod, fizikailag megtörtént úgy a családról, mint az előző kapcsolatodról.
A láthatatlan kötelékeket úgy tudod kibogozni, vagy elvágni, ha felismered a saját értékeidet, és szeretettel viselkedsz önmagad iránt, másképp viszonyulsz magadhoz, másokhoz és mások is hozzád. Ezzel egyes láthatatlan kötelékek maguktól kibogzódnak. Aki nem tud ahhoz kapcsolódni, hogy te egy értékes ember vagy, aki elsősorban saját magáért felelős, azt el kell engedni. Aki eddig használt, az nem fogja díjazni, ha kezded szeretni és megbecsülni magad. Minden módszerrel nyomkodni fogja a fejedben, lelkedben lévő évek óta beüzemelt gombokat, hogy rosszul érezd magad amikor kiállsz magadért, hogy azt érezd cserben hagytad, elárultad a másikat.
Itt fontos, ha van egy terapeutád, vagy valaki aki támogat, hogy legyen erőd az ilyen kötelékeket elvágni, ha a másik fél nem hajlandó a saját viselkedésén változtatni. A támogatás azért is fontos, mivel nehéz megérezni a határt. Miután megtanultad, hogy a te fejedből mások hangja, ítélete szóljon, amikor lázadni kezdesz könnyen átcsaphatsz az érzéketlenbe, majd vissza az önmarcangolóba.
Lehet tanulni azt, hogy szeresd magad. Alap, hogy törődsz magaddal és tudod, hogy fontos vagy. Magad számára mindenképp a legfontosabb. Nem lehet ezt más kezébe adni, hogy valaki mástól várd el, hogy a legfontosabb legyél neki. Sok ember úgy nőtt fel, hogy minimum csúnya dolog, ha fontosnak tartja magát, azt élték meg, hogy nem méltóak a figyelemre, hogy nem elég jók. Természetesen, fontos, hogy minden nap ha lehet egy fokkal jobbak legyünk, de önmagunkhoz képest. Mit csináltál szerinted olyan szörnyűt, amit nem tudsz megbocsájtani magadnak? Te mondod, hogy nem vagy elég jó, de kinek a mondatait ismétled? Hangsúlyozom, hogy fontos látni a te 50%-at egy kapcsolat alakulásában, de nem azért, hogy ostorozd ezért, vagy elítéld magad, hanem azért, hogy ha látod mi a gyenge pontod, akkor azon tudsz javítani. Egyébként az önként vállat mártír vagy bűnbak szerep ugyanúgy nem a szeretetről szól, mint ahogy az sem az önbecsülésről szól, ha valaki mindig másokat hibáztat.
Amikor azt mondom, hogy szeresd magad nem a hiúságról beszélek. Sajnos az emberek gyakran összekeverik az önbecsülést, önszeretetet az érzéketlenséggel, a másokon való átgázolással, és úgy tüntetik fel, mint egy bűnt. Ahhoz, hogy szeretni tudd magad és másokat, ismerned kell a hibáidat, de az erősségeidet is. A hibáidat látom már szépen felleltároztad. Kezdhetsz egy tiszta lapot az erősségeiddel, azzal amit szeretsz, szerethetnél magadban.
Amíg magadat nem szereted addig valóban megvan az esélye, hogy minden igyekezeted ellenére a gyerekednek ugyanazt a mintát add tovább amit te kaptál.
A gyereknek jobb egy boldog anya mellett, mint egy önfeláldozó anya mellett. Az áldozatokért fizetséget várunk, akkor is ha nem vagyunk ennek tudatában.
Keresd meg magad. Valahol ott bujkál a düh-pánikrohamok alatt, bocsáss meg magadnak és másoknak a vélt és valós tévedésekért, engedd el a felesleges terheket. Szeresd magad, tiszteld elsősorban a saját személyedet és természetesen a többi embert. Elfogadva, hogy vannak hiányosságaid, vagy megoldandó problémáid, de azzal együtt szerethető vagy, abbahagyod, hogy mindenért magad hibáztasd, viszont vállalod a felelősséget magadért. Csak abból tudsz adni, amid neked is van. Mindaddig amíg mást akarsz boldoggá tenni, vagy mástól várod, hogy boldoggá tegyen a körülmények rabja vagy. Mindenki a saját életéért felelős. Amikor mered magad pontosan annak látni aki vagy, sem többnek, sem kevesebbnek, akkor felelősséget vállaltál magadért. Paradox módon, aki valóban szereti, tiszteli magát,(és ismétlem nem a nárcisztikus öncsodálatról beszélek, ) az tud igazán másokat is tisztelni és szeretni, A többi színjáték és manipulálás. Bízni magadban, szeretni magadat, és ebből a szeretetből adni másoknak, az egészséges kapcsolatok és a jó anyaság alapja. Minden esélyed megvan, hogy megtaláld. Tedd félre a "hibákról" szóló leltárívet, és még ma kezdd el az új lapot a szeretem tulajdonságaiddal. Egy mosollyal is megajándékozhatod magad.
Ha nem megy egyedül, kérj segítséget. Vállon is veregetheted magad, tettél egy újabb lépést, valaki előtt névvel, őszintén vállaltad ami épp most benned zajlik. UI. Elnézést, a végén vettem észre, tegező viszonyt használtam. Így hagyom. Köszönöm.

Sziasztok!

Szeretnék az Ébredés oldalon lehetőséget biztosítani arra, hogy ha van olyan kérdésetek, ahol úgy gondoljátok egy rövid válasz, esetleg új nézőpont is hozhat elmozdulást, bátran tegyétek fel.

Üzenetben lehet küldeni a kérdést, amit itt az oldalon is közzéteszek, a válasszal együtt, természetesen megváltoztatott nevekkel és adatokkal.

Megkérlek, írjatok egy jeligét a levélben, hogy azt használjam a válaszban a nevetek helyett.

Köszönöm.

A válaszokat a https://pukkaszto.blogspot.com/ - on is közzé teszem.

A blogon, hozzászólásként, névtelenül is lehet kérdést feltenni.

Elsőként a névvel vállalt kérdéseket válaszolom meg, mivel úgy gondolom már a kérdés feltevés is egy lépés, amikor valaki vállalja, hogy igen, nekem ez a kérdésem...

Nyilatkozat:

Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a hozzászólásom a kérdésekhez, vagy bármilyen, az oldalon megosztott anyag, kizárólag tájékoztatásul szolgál, nem helyettesíti az orvost, pszichológust, pszichiátriai, vagy bármilyen kezelést vagy előírást.

A benne található információk sem tekinthetők tanácsadásnak, gyógyításnak, terápiának.

Nem helyettesíti a szakszerű terápiát!

A néhány mondatban vázolt helyzetre adott válasz olyan, mintha egy kávé mellett két ember elbeszélgetne.

A terápia, teljesen más.

Egy rövid leírásra adott választ nem lehet terápiának, de még tanácsadásnak sem tekinteni.

Terapeuta vagyok, terápiát is vállalok, ez itt, nem az.

Ahhoz, hogy bárki reálisan rálásson egy adott helyzetre, sokkal több információra, időre és egy biztonságos terápiás kapcsolatra van szükség.

A leveleket olvasva, alkotok egy képet, és kapcsolódom a levélben felvetett témák egy részéhez. Megvilágítom egy másik szemszögből, ami segíthet a levélírónak is abban, hogy jobban rálásson a helyzetre. Ennyi.

Senki nem tudhatja jobban a másik útját, mint ő maga.

Tehát egy kívülálló, főként egy rövid levél alapján, annyit tehet, hogy meghallgat, támogat, új nézőpontokat mutat, amiken el lehet gondolkodni, majd továbbvinni, vagy éppen eldobni.

A szerző nem vállal felelősséget az anyagok helytelen alkalmazásáért, félreértelmezéséért, illetve a megosztott információk felhasználásáért.

Kérdések Anett levele

Anett levele

"Legelső párkapcsolatban megcsaltak. Azóta nem igazán volt az életemben komolyabb pasi, párkapcsolat egy sem. Mind szexualis kapcsolatok voltak. Nemrègiben akadt egy stabilabb valami, ami nem párkapcsolat, csak egy stabil kapcsolat. Egyre gyakrabban talizunk, sokat vagyunk együtt, hát amúgy pont olyan mintha egy párkapcsolatban élnénk, csak sosem mutatkozunk nyilvánosság előtt. Amíg lazább volt a dolog sok lányról beszélt és volt egy bizonyos Niki lány (azért említem a nevét, mert könnyebb lesz leírni mit szeretnék). Nos ez a Niki irant kezdtek megenyhülni az érzései (tudniillik a pasim csak csalódott a lányokban mindig), aztán ilyenkor én mindig megtörtem. Mióta jól vagyunk nem hallottam Nikiről de a minap mikor nala voltam, a lány felhívta. Nekem ilyenkor gyomoridegem lesz, hányinger, sirógörcs. Lehet nincs is semmi köztük mert a lány jelenleg mas városban van, én meg folyton a palimnal, de ilyenkor mindig előjönnek belőlem azok az érzések amelyeket éreztem mikor tudtam hogy megcsalnak. Ilyenkor mindent hagynék s mindig azt gondolom: nekem nem kell férfi az életemben mert nem akarom ezt valaha újból érezni...

Nem tudom hogyan tudnám ezt legyőzni s hogyan tudnék bizni a férfiban mert ha minden rendben is van, néha elkap egy pánik hogy mi van ha amúgy van valakije csak titkolja (ugye ezt tapasztaltam az előbbi kapcsolatomból)

Nagyon rossz, önbizalomhiány s minden jön egyszerre. Nem tudom mi a megoldás.

Hogyan tudnék ezen dolgozni hogy ne érezzem ezt mindig ha közel kerülök valakihez? Vagyis azt h ez is megcsal, nem vagyok ennek sem eleg.

Mert tudom h nem dolgoztam fel az akkori megcsalást és ez hatassal van most is, 4 év után rám"

Kedves Anett! Egy pár soros levélből nagyon keveset tudok rólad ahhoz, hogy bármilyen konkrét felismeréssel jöhetnék, ezért néhány mondatot kiemelve körbejárok témákat, amiken elgondolkodva, megválaszolva saját magadnak, elindulhatsz. Ha dolgozni szeretnél magadon, feldolgozni az eddigi csalódásokat, segíthet egy terápia, vagy egy önismereti csoport. Nem tudom, hány éves vagy, milyen volt az első kapcsolatod, mióta tart a mostani. Kik voltak a partnereid. Ahhoz, hogy érdemben hozzászóljak, rengeteg kérdésem lenne. Amit ki tudok emelni a leveled alapján, és független a részletkérdésektől, az az, hogy volt egy kapcsolatod, becsaptak, 4 év után sem tudsz megbízni, mivel, folyamatosan ott van benned a félelem, hogy becsapnak. Van most egy kapcsolatod, itt azért jó lenne tudni, mennyi ideje tart, ami "amúgy pont olyan mintha egy párkapcsolatban élnénk, csak sosem mutatkozunk nyilvánosság előtt". Miért nem mutatkoztok a nyilvánosság előtt? Ki nem vállalja fel a kapcsolatot? "A pasim csak csalódott a lányokban mindig"- ő is fél? "Nekem ilyenkor gyomoridegem lesz, hányinger, sirógörcs. Lehet nincs is semmi köztük mert a lány jelenleg mas városban van, én meg folyton a palimnal, de ilyenkor mindig előjönnek belőlem azok az érzések amelyeket éreztem mikor tudtam hogy megcsalnak. Ilyenkor mindent hagynék s mindig azt gondolom: nekem nem kell férfi az életemben mert nem akarom ezt valaha újból érezni..." Ez az a mondat, ami miatt azt mondom, nem is fontosak a részletek, hogy mit tesz a "pasi". Tőle függetlenül van néhány kérdés amit előbb neked kell magadban tisztázni, utána érdemes a partner viselkedésén is elgondolkodva meghozni egy döntést. Te akarod ezt a kapcsolatot, vagy nem. Lehet már az első "pasiban" sem mertél megbízni, vagy jó érzékkel kiválasztottál egy teljesen megbízhatatlant. A lényeg, hogy ez a zsigeri félelem attól, hogy hazudnak, becsapnak, nem vagy elég, valószínű, nem az első kapcsolatodból jön. Hogy honnan, azt feltárni nagyon hosszú folyamat. Mi most induljunk ki abból, hogy ez van, félsz a kapcsolódástól, az valahogy össze van kötve az árulással, elutasítással. Amire én szintén nem tudom a választ, hogy te amikor félsz a kapcsolódástól, hogyan lehetetleníted el saját kezeddel a kapcsolódást? Függsz, vagy elutasítasz? Mindkettő megteszi, hogy lehetetlen legyen egy igazi intim kapcsolat. Használod a másikat, vagy téged használnak? A mostani sokat csalódott pasid nem szeretné a kapcsolatot felvállalni, vagy te? Vagy még olyan rövid ideje vagytok együtt, hogy belefér, hogy még nem tudjátok mit szeretnétek? Nézzünk csak téged. Mit veszíthetsz, ha megcsalnak, becsapnak?

Ha félsz, akkor nem fognak megcsalni?

Azt írod, azért nem kell férfi az életedbe, mert nem akarod újból érezni, a félelmet de amit írsz, abból az derül ki, hogy attól, hogy nem mersz kapcsolódni, még érzed. A félelmet folyamatosan érzed, amit nem engedsz meg magadnak, hogy érezz az az öröm. Folyamatosan félsz inkább, mint hogy megkockáztasd azt, hogy bíztál és elárultak. Attól még, hogy nyilvánosan nem vagy felvállalva, még ugyanazt a fájdalmat érzed, azzal, hogy félsz belemenni a kapcsolatba, még nem kíméled meg magad attól a hányingertől és gyomoridegtől amit érzel.

Mindezt azért, mert a hányingert nem egy konkrét cselekedet, hanem egy a fejedben lévő forgatókönyv alapján érzed. Ha ez ott van benned, még a látszólag leghűségesebb pasiból is kiprovokálod az árulást.

Ha csak arról van szó, hogy a pasi komolytalan, akkor a dolog nagyon egyszerű.

Ha te szeretnéd, hogy felvállaljon, de ő nem akar, ha te szereted, ő nem értékel, akkor a kérdés, kell neked egy ilyen kapcsolat?

Azt írod, hogy nem akarod a hányingert, gyomorideget, sírógörcsöt újra érezni, akkor miért maradsz ott, ahol ezt érzed? Természetesen, ez csak egy kérdés magad felé, nem az a lényeg, hogy mostantól még ezért is dühös legyél magadra, hanem csak próbáld őszintén megválaszolni.

Te mit szeretnél ettől a kapcsolattól?

Ha ő felvállalja, te is fel tudod vállalni?

Előbb a félelmeddel kellene kezdeni valamit, amíg félsz, nagy eséllyel megkapod azt a partnert, akivel újraélheted az elárultság érzését. Ki árult el téged az első pasid előtt? Az első pasidról tudtad, hogy elárul, de tagadta? Hogy érezted magad abban a kapcsolatban?

Ha nincs ez a félelem, működőképes lett volna?

Amíg nem féltél, addig boldog voltál?

Mikor kezdődött ez a félelem? volt konkrét esemény?

Ha tudtad, hogy megcsal, ha annyira fájt, miért nem léptél ki a kapcsolatból? Mi annyira gyomorforgató? Mi történik, ha elárulnak?

Valószínű, egy sokkal mélyebb és régebbi emlék aktiválódik, amikor felmerül a gyanú, hogy hazudnak, becsapnak, elárulnak. Nem tudok semmit a partnereidről, lehet, hogy teljesen rendben vannak, lehet, hogy képtelenek kapcsolatra, de ez most mindegy is, mivel a te reakciód annyira felfokozott, hogy az nem indokolt egy felnőtt ember esetében.

A testi tünetekig menő reakciód egy kislány félelme, aki csalódott, elárulták, vagy csak elárulva érzi magát, de úgy érzi az élete függ attól, hogy elfogadják, szeressék. Ezt a kétségbeesést viszed bele a felnőtt párkapcsolatodba. Ha nagyon mély a kislány csalódása, valószínű szakember segítségére lesz szükséged, hogy feldolgozd, ha nem akkor elég lesz annyi, hogy tudatosítod magadban, te már egy felnőtt nő vagy. Az életed a saját kezedben van. Dönthetsz a saját életeddel kapcsolatban. Az értékességed nem a mások kezében van, ahogy az életed sem. Attól, hogy valaki elárul nem leszel kevesebb, az róla szól. Rólad csak az szól, hogy te hogyan voltál részes ebben. Rólad csak az szól, ha tudod, hogy megaláznak, és mégsem lépsz, ha visszamész kislányszerepbe és minden ügyességedet bevetve azt aki megaláz próbálod meggyőzni arról, hogy jó vagy, mert még mindig azt hiszed, hogy bárki, kívülálló jobban tudja mint te, hogy mennyit érsz. Azt hiszed, hogy bárkinek is joga van ítélkezni feletted. Itt az ideje visszavenni a kezedbe a saját boldogságodat.

Azt már láttad, hogy attól, hogy félsz, elzárkózol, még nem tűnik el a rossz érzés. Attól, hogy nem engedsz közel másokat, azért, hogy ne adj senkinek lehetőséget arra hogy bántson, még ugyanazt a fájdalmat éled át, mintha naponta megcsalnának. Mi lenne ha mától nem a félelmed vezetne?

A kérdés mától az lehet, hogy mit szeretnél, nem az, hogy mitől félsz! Ha az irányít, hogy te mit szeretnél, akkor nem tudsz csalódni. Természetesen tiszteletbe tartva a másik embert is. Ha azért vagy egy férfival, mert az jó neked, akkor nincs becsapás. Ha találkozik más nőkkel, vagy nem, a lényeg, hogy te hogyan érzed magad mellette. Ha arra fókuszálsz, hogy te mit szeretnél, hogyan szeretnéd érezni magad, akkor amikor olyan helyzet adódik ami neked fájdalmat okoz, akkor rögtön lépsz. Megbeszéled vele, hogy ez neked fájt, persze, ha lehet vele beszélni, ha viszont nem lehet, akkor a következő hasonló történetnél, már tudod, hogy lépned kell. Fiatal vagy, csak úgy tudsz kapcsolati tapasztalatokra szert tenni, ha kapcsolódsz, nem úgy ha mindenáron kitartasz valaki mellett ahol neked rossz. Még egy idősnek is meg kell tanulni, hogy ahol nem becsülik, ott kár ezredszerre próbálkozni.

Amit fontos megérteni, hogy nem feltétlenül a másik ember egy vadállat, de akár az is előfordulhat. A probléma két ember kapcsolatában jelentkezik, akik hetedik érzékkel mindig ki tudják a partnert választani úgy, hogy lehessen játszani a gyerekkorból ismert játszmákat, amik hiába fájdalmasak, de biztonságosnak tűnnek, mert ismerősek,

Nézz úgy magadra, hogy felnőtt nő vagy, nem egy kiszolgáltatott kislány, nem az életed múlik azon, hogy XY szeret-e, elárul-e, Ott vagy saját magadnak, és el sem tudnak árulni, ha azért vagy egy kapcsolatban, mert neked jó. Ha te egy fiút meg akarsz csókolni, és ő megcsókol, ne azon gondolkozz, hogy de vajon igaz-e, vagy csak megjátszotta magát. Fogadd el, és éld meg a pillanatot, majd ha azt látod, hogy becsapott, akkor teszel magadért konkrét lépéseket és ráérsz elgyászolni. Ezt a helyett, hogy már az első pillanattól azon rettegnél, hogy mi van, ha nem igaz... majd kiderül... Az aggódás nem óv meg a csalódástól, viszont elveszi a boldogságnak a lehetőségét is. Mindaddig, amíg aggódsz, és szarul vagy már jó előre félve az estleges csalódástól, ha tényleg elárulnak nem lépsz ki, mivel gyakorlatilag a belső megélésedben eddig is ugyanezt élted meg, tehát nincs egy induló lökés ami jó messzire vinne a megalázásból. Ha bátran azt mondod, ez most jó nekem, elhiszem, hogy őszinte, mersz örülni, akkor ha valóban elárul, becsap akkor egyértelmű lesz, hogy nem jó itt neked, valamit tenni kell. Nem vagy a külső körülmények áldozta, tudsz változtatni a belső megéléseiden. Ehhez a legfontosabb, hogy legyen bátorságod kipróbálni, hogy elesel, hogy lehet hogy becsapnak, de ettől te még felállsz és megerősödve mész tovább. Nem kell mindig jól járni, aki mindent meg akar úszni, az a boldogságtól is megfosztja magát.

Szeretnék az Ébredés oldalon lehetőséget biztosítani arra, hogy ha van olyan kérdésetek, ahol úgy gondoljátok egy rövid válasz, esetleg új nézőpont is hozhat elmozdulást, bátran tegyétek fel.

Üzenetben lehet küldeni a kérdést, amit itt az oldalon is közzéteszek, a válasszal együtt, természetesen megváltoztatott nevekkel és adatokkal.

Megkérlek, írjatok egy jeligét a levélben, hogy azt használjam a válaszban a nevetek helyett.

Köszönöm.

A válaszokat a https://pukkaszto.blogspot.com/ - on is közzé teszem.

A blogon, hozzászólásként, névtelenül is lehet kérdést feltenni.

Elsőként a névvel vállalt kérdéseket válaszolom meg, mivel úgy gondolom már a kérdés feltevés is egy lépés, amikor valaki vállalja, hogy igen, nekem ez a kérdésem...

Nyilatkozat:

Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a hozzászólásom a kérdésekhez, vagy bármilyen, az oldalon megosztott anyag, kizárólag tájékoztatásul szolgál, nem helyettesíti az orvost, pszichológust, pszichiátriai, vagy bármilyen kezelést vagy előírást.

A benne található információk sem tekinthetők tanácsadásnak, gyógyításnak, terápiának.

Nem helyettesíti a szakszerű terápiát!

A néhány mondatban vázolt helyzetre adott válasz olyan, mintha egy kávé mellett két ember elbeszélgetne.

A terápia, teljesen más.

Egy rövid leírásra adott választ nem lehet terápiának, de még tanácsadásnak sem tekinteni.

Terapeuta vagyok, terápiát is vállalok, ez itt, nem az.

Ahhoz, hogy bárki reálisan rálásson egy adott helyzetre, sokkal több információra, időre és egy biztonságos terápiás kapcsolatra van szükség.

A leveleket olvasva, alkotok egy képet, és kapcsolódom a levélben felvetett témák egy részéhez. Megvilágítom egy másik szemszögből, ami segíthet a levélírónak is abban, hogy jobban rálásson a helyzetre. Ennyi.

Senki nem tudhatja jobban a másik útját, mint ő maga.

Tehát egy kívülálló, főként egy rövid levél alapján, annyit tehet, hogy meghallgat, támogat, új nézőpontokat mutat, amiken el lehet gondolkodni, majd továbbvinni, vagy éppen eldobni.

A szerző nem vállal felelősséget az anyagok helytelen alkalmazásáért, félreértelmezéséért, illetve a megosztott információk felhasználásáért.