Kérdések: Renáta levele

Kérdések: Renáta levele "Jó napot kívánok! Egy kis segítségre lenne szükségem. Előre is köszönöm válaszát! 23 éves vagyok. Lassan hat éve borzasztó pánikroham tör rám, ha stresszes állapotba kerülök, igazából olyan rohanok, mint az epilepsziás betegek krízisei. Néha tudatomnál vagyok, de nem tudom kontrollálni a rángatózásaim, máskor pedig nem emlékszem. Tompán hallok, nem kapok levegőt, ráz a hideg, van egy nagy góc a torkomban, néha felakadnak a szemeim, görcsbe rándul az egész testem. Azt vettem észre, hogy akkor leszek rosszul, ha érzelmileg vagyok zaklatott. Egy családi vita során történt az első. Aztán egyre több és több lett. Sokáig megkeserítette a mindennapjaim, mert már az utcára is féltem kimenni, minden apróságtól rosszul lettem... Sokszor azt éreztem, hogy direkt csinálom, mintha ezzel védekeznék, de nem, én nem akartam ezt... Azóta, ha családi vita van, akkor én összeomlok. Sok vita van a családban, és agresszió, amely néha verbális, máskor pedig fizikai. Az első rohamok után rájöttem, hogy anyukám az, aki érzelmileg zsarol. Mindig féltem tőle, soha nem mertem kimondani azt, amit éreztem vagy gondoltam. Elköltöztem otthonról, mert nem láttam jobb megoldást. Már öt éve nem lakok otthon, de azt érzem, hogy még mindig irányítani próbál, érzelmileg kihasznál és zsarol. Engem ez nagyon lehúz, amikor már majdnem jól érezném magam... Nem tudom elmondani, hogy nekem ez nem jó, mert egyszer megpróbáltam és azzal fenyegetett, hogy ő öngyilkos lesz, mert én elárultam akkor, amikor eljöttem otthonról. Mégis hogyan tudnék én túllépni ezen? Rémálmaim vannak vele kapcsolatban. Párszor már előfordult, hogy zokogva, segítségét kiáltva keltem fel, nem kaptam levegőt, mert azt álmodtam, hogy anyukám megöl engem. Sokszor hatalmas félelem tör rám, hogy mi van akkor, ha én tényleg cserben hagytam őt!? Emiatt nem tudok egy párkapcsolatot is kialakítani, legalábbis azt hiszem. Mindig arra gondolok, hogy mi van akkor, ha engem nem fogadnak el olyannak amilyen vagyok? Mi van, ha valaki kihasználja a sebezhetőségem? Mi van akkor, ha ő (a férfi) is zsarolni fog engem érzelmileg? Volt egy 5 éves kapcsolatom, az utolsó év nem volt kellemes, mert nem működött a kommunikáció, már nem éreztem szexuális vonzalmat felé, már nem voltak közös programok. De szerettem, csak nem voltam szerelemes. Hatalmas hibát követtem el: megcsaltam a volt párom. Csak egy csók volt, de azóta érzem annak a súlyát... Még nem sikerült saját magamnak megbocsátani. Szakítottunk, közös megegyezés alapján, annak ellenére, hogy ő azt mondta "Hajlandó vagyok megbocsátani neked, mert szeretlek!" Haragudtam magamra, én kezdeményeztem a szakítást. A szakítás után 3 hónapra összejöttem egy fiúval, akivel együtt voltam, de mindvégig az előző párom tulajdonságait kerestem benne. Nem tudtam elengedni. Az az új kapcsolat nem is működött, hiszen nagyon arrogáns volt, sokat veszekedtünk, nem volt jó, de mégis abban a kapcsolatban maradtam egy évig. 3 hónapja szakítottam vele, mert beláttam, hogy én nem szeretem őt és talán csak egy menedéket láttam benne. Nem akarok még egy ehhez hasonló hibát elkövetni! Hogyan szakadjak le a családról? Hogyan engedjem el az exem, akivel öt évig voltam együtt? Hogyan bocsássam meg magamnak az árulást? Mit kezdjek a rohamokkal? Attól félek, hogy nekem már soha nem lesz egy egészséges kapcsolatom, hogy lehet én is rossz anya leszek..." Kedves Renáta! Köszönöm a részletes levelet. Mindjárt kezdhetjük is az utolsó kérdéssel. A rohamokkal. Az első lépés, ami elengedhetetlen, a többi lépés alapja: egy neurológus szakorvost kell felkeresni. A rohamoknak, a leírás alapján van olyan összetevőjük, ami gyógyszeresen kezelhető, kordában tartható.
Valószínű, hogy van érzelmi alapja is, ami nem fog megszűnni a gyógyszeres kezelés hatására, ezzel terápiában érdemes foglalkozni. Ha megszűnnek a rohamok, akkor a pánik egy része is megszűnik, mivel már nem kell attól tartani, hogy bárhol előállhat a krízis, így marad a pániknak az a része, amin a terápia tud segíteni.
Mondhatnám, hogy nagyon tisztán látod magad, és vállalod a te részedet a konfliktusokban. Ez azért nem igaz, mivel az, hogy mindenért magadat hibáztatod ugyanúgy akadályozza a megoldást mint az, ha valaki csak a másik hibáit látja. Gyerekként kiszolgáltatott voltál, tehát ott a felelősség nem a tied volt.
Felnőttként is csak 50% a te részed. Az, hogy a 100%- ot magadra akarod venni, tehát mindenkit te hagytál cserben, árultál el, hogy nem vagy méltó, ugyanúgy elzárja a változtatás lehetőségét, mintha semmit nem akarnál látni a saját részedből.
Félsz, hogy nem fogadnak el. A környezeted, csak azt tükrözi vissza, amit te gondolsz magadról. Ha félsz, hogy nem vagy elfogadható, valószínű meg is kapod ezt a visszajelzést, mindaddig, amíg te megtanulod elfogadni magad. Jó szavakat használsz, megbocsájtás magadnak, elengedni embereket akik már nem részei az életednek, leválni a családról. Nem könnyű ezeket megfogalmazni sem, de annál nehezebb megvalósítani. Ebben sokat segíthet egy terápia, és még így is hosszú folyamat, mivel előfordulhat, hogy nem volt még lehetőséged megélni, milyen az, ha bízol valakiben, vagy ha bíznak benned, és főként, ha te bízol saját magadban. A leválás a családról, még ha egy jó családi légkör van, akkor is szükséges a te korodban, ahhoz hogy saját életet tudj kialakítani. A szakadás, ahogy te írod, fizikailag megtörtént úgy a családról, mint az előző kapcsolatodról.
A láthatatlan kötelékeket úgy tudod kibogozni, vagy elvágni, ha felismered a saját értékeidet, és szeretettel viselkedsz önmagad iránt, másképp viszonyulsz magadhoz, másokhoz és mások is hozzád. Ezzel egyes láthatatlan kötelékek maguktól kibogzódnak. Aki nem tud ahhoz kapcsolódni, hogy te egy értékes ember vagy, aki elsősorban saját magáért felelős, azt el kell engedni. Aki eddig használt, az nem fogja díjazni, ha kezded szeretni és megbecsülni magad. Minden módszerrel nyomkodni fogja a fejedben, lelkedben lévő évek óta beüzemelt gombokat, hogy rosszul érezd magad amikor kiállsz magadért, hogy azt érezd cserben hagytad, elárultad a másikat.
Itt fontos, ha van egy terapeutád, vagy valaki aki támogat, hogy legyen erőd az ilyen kötelékeket elvágni, ha a másik fél nem hajlandó a saját viselkedésén változtatni. A támogatás azért is fontos, mivel nehéz megérezni a határt. Miután megtanultad, hogy a te fejedből mások hangja, ítélete szóljon, amikor lázadni kezdesz könnyen átcsaphatsz az érzéketlenbe, majd vissza az önmarcangolóba.
Lehet tanulni azt, hogy szeresd magad. Alap, hogy törődsz magaddal és tudod, hogy fontos vagy. Magad számára mindenképp a legfontosabb. Nem lehet ezt más kezébe adni, hogy valaki mástól várd el, hogy a legfontosabb legyél neki. Sok ember úgy nőtt fel, hogy minimum csúnya dolog, ha fontosnak tartja magát, azt élték meg, hogy nem méltóak a figyelemre, hogy nem elég jók. Természetesen, fontos, hogy minden nap ha lehet egy fokkal jobbak legyünk, de önmagunkhoz képest. Mit csináltál szerinted olyan szörnyűt, amit nem tudsz megbocsájtani magadnak? Te mondod, hogy nem vagy elég jó, de kinek a mondatait ismétled? Hangsúlyozom, hogy fontos látni a te 50%-at egy kapcsolat alakulásában, de nem azért, hogy ostorozd ezért, vagy elítéld magad, hanem azért, hogy ha látod mi a gyenge pontod, akkor azon tudsz javítani. Egyébként az önként vállat mártír vagy bűnbak szerep ugyanúgy nem a szeretetről szól, mint ahogy az sem az önbecsülésről szól, ha valaki mindig másokat hibáztat.
Amikor azt mondom, hogy szeresd magad nem a hiúságról beszélek. Sajnos az emberek gyakran összekeverik az önbecsülést, önszeretetet az érzéketlenséggel, a másokon való átgázolással, és úgy tüntetik fel, mint egy bűnt. Ahhoz, hogy szeretni tudd magad és másokat, ismerned kell a hibáidat, de az erősségeidet is. A hibáidat látom már szépen felleltároztad. Kezdhetsz egy tiszta lapot az erősségeiddel, azzal amit szeretsz, szerethetnél magadban.
Amíg magadat nem szereted addig valóban megvan az esélye, hogy minden igyekezeted ellenére a gyerekednek ugyanazt a mintát add tovább amit te kaptál.
A gyereknek jobb egy boldog anya mellett, mint egy önfeláldozó anya mellett. Az áldozatokért fizetséget várunk, akkor is ha nem vagyunk ennek tudatában.
Keresd meg magad. Valahol ott bujkál a düh-pánikrohamok alatt, bocsáss meg magadnak és másoknak a vélt és valós tévedésekért, engedd el a felesleges terheket. Szeresd magad, tiszteld elsősorban a saját személyedet és természetesen a többi embert. Elfogadva, hogy vannak hiányosságaid, vagy megoldandó problémáid, de azzal együtt szerethető vagy, abbahagyod, hogy mindenért magad hibáztasd, viszont vállalod a felelősséget magadért. Csak abból tudsz adni, amid neked is van. Mindaddig amíg mást akarsz boldoggá tenni, vagy mástól várod, hogy boldoggá tegyen a körülmények rabja vagy. Mindenki a saját életéért felelős. Amikor mered magad pontosan annak látni aki vagy, sem többnek, sem kevesebbnek, akkor felelősséget vállaltál magadért. Paradox módon, aki valóban szereti, tiszteli magát,(és ismétlem nem a nárcisztikus öncsodálatról beszélek, ) az tud igazán másokat is tisztelni és szeretni, A többi színjáték és manipulálás. Bízni magadban, szeretni magadat, és ebből a szeretetből adni másoknak, az egészséges kapcsolatok és a jó anyaság alapja. Minden esélyed megvan, hogy megtaláld. Tedd félre a "hibákról" szóló leltárívet, és még ma kezdd el az új lapot a szeretem tulajdonságaiddal. Egy mosollyal is megajándékozhatod magad.
Ha nem megy egyedül, kérj segítséget. Vállon is veregetheted magad, tettél egy újabb lépést, valaki előtt névvel, őszintén vállaltad ami épp most benned zajlik. UI. Elnézést, a végén vettem észre, tegező viszonyt használtam. Így hagyom. Köszönöm.

Sziasztok!

Szeretnék az Ébredés oldalon lehetőséget biztosítani arra, hogy ha van olyan kérdésetek, ahol úgy gondoljátok egy rövid válasz, esetleg új nézőpont is hozhat elmozdulást, bátran tegyétek fel.

Üzenetben lehet küldeni a kérdést, amit itt az oldalon is közzéteszek, a válasszal együtt, természetesen megváltoztatott nevekkel és adatokkal.

Megkérlek, írjatok egy jeligét a levélben, hogy azt használjam a válaszban a nevetek helyett.

Köszönöm.

A válaszokat a https://pukkaszto.blogspot.com/ - on is közzé teszem.

A blogon, hozzászólásként, névtelenül is lehet kérdést feltenni.

Elsőként a névvel vállalt kérdéseket válaszolom meg, mivel úgy gondolom már a kérdés feltevés is egy lépés, amikor valaki vállalja, hogy igen, nekem ez a kérdésem...

Nyilatkozat:

Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a hozzászólásom a kérdésekhez, vagy bármilyen, az oldalon megosztott anyag, kizárólag tájékoztatásul szolgál, nem helyettesíti az orvost, pszichológust, pszichiátriai, vagy bármilyen kezelést vagy előírást.

A benne található információk sem tekinthetők tanácsadásnak, gyógyításnak, terápiának.

Nem helyettesíti a szakszerű terápiát!

A néhány mondatban vázolt helyzetre adott válasz olyan, mintha egy kávé mellett két ember elbeszélgetne.

A terápia, teljesen más.

Egy rövid leírásra adott választ nem lehet terápiának, de még tanácsadásnak sem tekinteni.

Terapeuta vagyok, terápiát is vállalok, ez itt, nem az.

Ahhoz, hogy bárki reálisan rálásson egy adott helyzetre, sokkal több információra, időre és egy biztonságos terápiás kapcsolatra van szükség.

A leveleket olvasva, alkotok egy képet, és kapcsolódom a levélben felvetett témák egy részéhez. Megvilágítom egy másik szemszögből, ami segíthet a levélírónak is abban, hogy jobban rálásson a helyzetre. Ennyi.

Senki nem tudhatja jobban a másik útját, mint ő maga.

Tehát egy kívülálló, főként egy rövid levél alapján, annyit tehet, hogy meghallgat, támogat, új nézőpontokat mutat, amiken el lehet gondolkodni, majd továbbvinni, vagy éppen eldobni.

A szerző nem vállal felelősséget az anyagok helytelen alkalmazásáért, félreértelmezéséért, illetve a megosztott információk felhasználásáért.