Kérdések: Patricia levele

 Patricia levele

„22 éves lány vagyok, nagyon szeretem az életet.

Talán 15 éves voltam mikor először találkoztam a „nárcizmus” fogalmával. Utána olvastam, de szerintem akkoriban túl fiatal voltam, hogy ezt realizálni tudjam. 17 évesen lett egy komolyabb párkapcsolatom, boldog voltam az illető mellett, de mindig éreztem, hogy valami nincs rendben velem, dominálni akartam, nem hagytam számára teret, én hoztam meg a döntéseket, egy idő után azon kaptam magam, hogy az „én” szót gyakrabban használom mint bármi mást. A párom jól kezelte, néha kiborult a bili, de általában megoldottuk, ő is domináns típus volt, szóval volt vetélytársam. Két és fél évet voltunk együtt, de az utolsó év már nagyon rosszul sült el. Talán karma, nem hagyott érvényesülni, meg próbált elnyomni, ahogy én tettem az elején, éreztem ahogy csökken a figyelme velem szemben, már nem volt annyira kedves és megértő, éreztem a vesztem. Megpróbáltam más úton kielégíteni azt a vágyat, hogy rám figyeljenek, nem más partner által, új barátokat szereztem, gyakrabban járogattam ki kávézókba nélküle, csinos ruhákba öltöztem. Ez a boldogságom addig tartott, ameddig el nem kezdte megszabni, hogy mi az amibe öltözhetek, melyik az a barátom aki rossz hatást gyakorol rám. Hát nem sokára véget is ért a kapcsolatunk. A szakítás után minden erőmet magamból merítettem.

A szakítás után, egy nyári nap volt, mikor a facebook görgetése közben, bele botlottam abba a cikkbe, hogy xy számú jel, amelyből megtudod, hogy egy nárcisztikus személlyel van dolgod (vagy valami hasonló), tisztában vagyok azzal, hogy szakirodalomból olvasunk, de igazán kíváncsi lettem. Az xy számú dologból 2 nem passzolt rám. Tudtam persze, hogy minden ember kissé nárcisztikus, hisz egy kevés kell, hogy rendben legyünk önmagunkkal, szeressük a testünket, életünk, személyiségünket.

Próbáltam ezt a dolgot, egészséges irányba terelni, motiválni a barátaimat, nehéz helyzeteben magamból táplálkozni, minden negatív esetben meglátni a jót. Úgy éreztem, hogy ez mégsem hátrány, hanem mekkora előny!

Már lassan 1 éve, benne vagyok egy új párkapcsolatba. A szakítás és az új párkapcsolatom közt 2 év telt el, ez idő alatt, csak alkalmi partnereim voltak, voltak akivel a szexuális viszony tartott 3 hónapig, 3 hétig, vagy csak 3 alkalom volt. Soha nem volt egy éjszakás kalandom, talán azért mert nem tudnám kezelni azt, hogy valakinek csak egyszer kellek.

Nos, az új párkapcsolatom. Végre egy egészséges kapcsolat, az illető nem akar lekötni, nem akarja eldönteni helyettem mit csináljak, meghagyja nekem a szabadságom. Ám, mégis azt tapasztalom, hogy újra, sőt jobban kezdenek mutatkozni a nárcisztikus jegyek. Mindig éreztem vonzalmat a nálam korban kisebbek iránt, 3-4 évvel fiatalabb illetők. Hisz tudtam, hogy fejlettebb vagyok, irányíthatom őket, magas az érzelmi intelligenciám, stb. Jelen esetben is fiatalabb az illető nálam, de nem szeretném ha ő, az áldozatom lenne inkább a társam.

Hogy miből érzem ezt? –egy vitatkozás során, magamra mindig úgy tekintek mint egy felsőbbrendű személyre, akivel nyugodtan vitatkozzon, úgyis az lesz amit szeretnék.

-nem csak a párkapcsolatban, de az életben is, szeretek a figyelem központjában lenni, szeretem ha a szociális oldalakon sok a követőm, sokan adnak pozitív visszajelzéseket, mondjuk ez kissé általános, hisz ez mindenki számára, remek érzés.

-nehezen viselem el ha gúnyt űznek belőle, ha nagyon közeli az illető, akkor tudom kezelni.

-nem tudom, vagy nagyon nehezen viselem el, ha nem nekem van igazam. De mindig egészséges módon tudom közölni az illetővel, hogy oké, most neked volt igazad.

-nagyon szeretem magam, és ezt soha nem is titkolom el. Arrogáns vagyok, szeretek én dönteni a programokról, a kisállatok nevéről, jövendőbeli gyerekem nevéről.

-ha megbántok egy hozzám nem túl közel álló személyt, lerendezem egy, ne vedd komolyan, ne legyél ennyire érzékeny, fogadd a kritikát. (persze szebben tálalva)

Egy vita során, mikor érvényesíteni akarom az akaratom, akkor mindig találok választ arra, hogy igenis miért jó az amit én mondok, és miért rossz az amit a másik. Ha hozzám közelálló személyt bántok meg az arroganciámmal, olyankor én is szomorú vagyok, és képes vagyok a bocsánatkérésre.

Kicsit hosszúra sikeredett, pedig nehezen tudtam neki fogni. A kérdésem, mit tehetek, hogy hosszútávon egészséges maradjon a kapcsolatom, az illetőt lelkileg ne facsarjam ki.

Vagy egyáltalán ezt a dolgot, hogy tudom a legegészségesebb irányba terelni, hogy a körülöttem lévőkre ne legyen rossz hatással.

Köszönöm!”

Kedves Patricia!

Köszönöm a levelet.
Nem értem pontosan, hogy mi a kérdésed.
Így fogalmazol: "A kérdésem, mit tehetek, hogy hosszútávon egészséges maradjon a kapcsolatom, az illetőt lelkileg ne facsarjam ki.

Vagy egyáltalán ezt a dolgot, hogy tudom a legegészségesebb irányba terelni, hogy a körülöttem lévőkre ne legyen rossz hatással."
Ezt értem, pontosabban azt nem értem, hogy miért?
Miért szeretnél te megváltozni, ha a mostani helyzet neked jó?- ha nem okoz szenvedést neked? Emberbaráti szeretetből? - de akkor mi lesz veled?
Miért kell neked egy kapcsolat?
Mit keresel egy kapcsolatban?
Mindaddig amíg te tudod, hogy igazad van, miért akarsz kompromisszumot kötni?

Egy ilyen kompromisszum hosszú távon nem élhető.
Nincs egészséges kapcsolat úgy, hogy tudom, érzem, nekem van igazam, de mondjuk minden hétfőn nagylelkűen megengedem a partneremnek, hogy igaza legyen. Vagy őt bántja a te leereszkedő nagylelkűséged, vagy számodra lesz fojtogató egy idő után a megalkuvás.

Itt nem azt akarom megkérdőjelezni, hogy valóban a te megoldásod-e a nyerő, csupán csak azt, hogy egy egyenrangú kapcsolatról nem beszélhetünk abban az esetben, ha tényleg nem lehet semmiben a partner véleményét figyelembe venni, ha te mindent jobban tudsz.
Szerintem nincs abszolút igazság, a hegycsúcsra több út is vezet.
Minden megközelítés előbb-utóbb célra vezet.
A kérdés csak az, mennyire kompatibilis a kettőtök által választott út, ha már együtt szeretnétek menni.
Természetesen ezzel együtt lehet, hogy megkeresed mindig azt a partnert, aki szemmel láthatóan nincs a te "szinteden", félsz a megmérettetéstől egy egyenrangú kapcsolatban, mivel nem tudod elviselni, ha nem neked van igazad, hát ösztönösen keresel egy olyat, hogy neked lehessen igazad, majd folyamatosan az orrára koppintasz, hogy már megint nincs a helyzet magaslatán.
Ez magyarázná azt is, hogy fiatalabb partnereket keresel.
Ebben a korban, néhány év a nő javára, még nagyon is érződik a kapcsolatban.
Az is lehet, hogy a partnerrel minden rendben, jók a meglátásai, csak te ragaszkodsz mereven a tiedhez.
Ehhez jobban kellene ismerni a helyzetet, hogy lássam mi az oka.

Azt olvastam ki a leveledből, hogy téged nem zavar a leírt helyzet, csak szegényt szeretnéd megkímélni attól, hogy kifacsard lelkileg. Ez egy kapcsolat alapjának kevés.
A partner számára elviselhetőbb, ha nyíltan elégedetlen vagy, mint az, ha nagylelkű és kíméletes akarsz lenni, anélkül, hogy belső meggyőződésed lenne, hogy lehet neki is igaza, lehet ő a jobb.
Persze, az elégedetlenség nyílt kifejezése, akkor nem ássa alá a kapcsolatot, ha mindkét fél megvédheti a saját álláspontját, nem egyoldalú ítélkezés van.Hogy érint téged, ha kapsz egy kéretlen kritikát azzal megspékelve, hogy ne légy ilyen érzékeny?
- persze "finomabban fogalmazva".
Azt írod vetélytársak voltatok az előző partnereddel.

A párkapcsolat, ha vetélkedésről szól, előbb utóbb homokóraként kezd működni.
Egyszer fent leszel, egyszer lent.
Vagy teljesen elnyomod a másik embert, esetleg ő téged.

Általában csak ideig óráig bírják az emberek, ha semmi nem jó abból amit ők tesznek, gondolnak.

Ha valóban ez a helyzet, akkor azt jelenti, nem jó helyen vagy, kell venni a bátorságot és keresni egy olyan embert aki rendelkezik mindazzal a sok jó tulajdonsággal amit leírtál, hogy benned is megvan.
Ha a partnerben nincs, akkor mit keresel mellette?
Ha valóban szereted az életet és magadat, mit keresel hozzád méltatlan emberek mellett?

Valószínű a partnereid sem rendelkeztek megfelelő önbizalommal, mivel kiegyensúlyozott ember nem marad hosszú ideig olyan kapcsolatban, ahol folyamatosan azt érzi nem elég jó.
Ha marad, akkor lehet, hogy egy
- függő, aki birtokolni akar, szenved, de kapaszkodik beléd
vagy
- olyan ember, akit nem bánt, hogy mindent te csinálsz, mindenben te döntesz, neki így kényelmes, minden felelősség a tied, ő kihasználja a helyzetet, élősködik rajtad, addig amíg talál magának egy jobbat.
Őt nem bántja, hogy te mindent jobban tudsz, eleve az az elve, hogy úgy álljon a munka mellé, hogy más is odaférjen.
- az is lehet, hogy bántja, hogy melletted ennyire elhalványul, mivel ő is rivalizál, és megpróbálja az önbecsülését olyan nők társaságában visszaszerezni akik fel néznek rá.
Így jut sok nő oda, hogy el nem tudja képzelni, hogy őt az okosat és szépet, miért csalják meg egy szerinte butával és csúnyával?
Hát azért, hogy a partner érezze magát valakinek.
Ha abban a "mezőnyben" keresgetne ahol a szép és okos nője játszik, akkor ugyanúgy nem kapná meg az áhított csodálatot, ezért néhány kategóriával alább keres, mivel nem a nőről van szó, hanem arról, hogy csodálják.

Sarkítottan, szarkasztikusan fogalmaztam. Vannak közbenső utak is.

Ha a nem vagy elég jó érzést hosszasan érzi a partner, megpróbál kiállni magáért, ha nem megy, kezd kontrollálni, vagy pont nem érdekli te mit gondolsz róla, mindaddig amíg neki megéri melletted maradni, vagy kilépik a kapcsolatból. Attól függően, milyen a kötődési stílusod, elengeded, eltaszítod, vagy teljesen átengeded neki a kontrollt amikor azt látod, hogy besokallt. 

Azzal együtt, hogy továbbra is azt hiszed neked van igazad, te tudsz mindent jobban, az ő szabályai szerint kezdtek játszani. Veszélyes játék, folyamatos vetélkedés sosincs győztes.

Csak felvázoltam néhány gyakoribb forgatókönyvet, arra az esetre, amikor egyik partnernek mindig igaza van.
Nem tudom rád épp érvényes-e valamelyik, melyiket próbáltad már.
Az derül ki a leveledből, hogy amikor fordult a homokóra az előző kapcsolatban, és kontrollálni kezdett, képes voltál kilépni a kapcsolatból, és magaddal foglalkozni, nem menekültél rögtön új kapcsolatba.

Leírod magadról, mennyi jó van benned, ugyanakkor azt is látom, keresed magadban a hibát, a javítani valót.
Azt mondják, aki minden hibát másban keres, még hosszú út áll előtte, aki magában keresi a hibát, félúton van, aki már nem a hibát keresi, az megérkezett.

Maradjunk a mellett, hogy félúton vagyunk, de ne nevezzük hibának, inkább annak, hogy hol lehet a te részed?
Mit tehetnél te?
Ismét sarkítva fogalmazok:
Ha tényleg igaz, ahogy a leveledben írod, mindig valóban neked van igazad, miért akarsz nagylelkűen az ő szintjére leereszkedni?
- ha nincs közös téma, ha teljesen másképp látjátok a világot, más az értékrend, nem tudtok egy filmet közösen megnézni, ha az úgynevezett férfimunkában is te vagy a jobb?- akkor mit keresel te mellette? Miért nem lépsz tovább?

Miért jó az neked, ha a párod, szemmel láthatóan még a nyomodba sem léphet?

Versenyben vagy és így akarod magadnak garantálni a győzelmet?- mert amint írod a vereséget nem tudod elviselni?

Ha meg nem igazak a fenti állítások, akkor miért fontos, hogy csak a te igazad létezzen?Egészséges kapcsolatra, bármilyen is legyen a partner, semmi esély, ha valóban meggyőződésed, hogy mindenben te vagy a jobb. Ezzel együtt, ha emberségből, meggyőződésed ellenére akarod
azért, hogy ne facsard ki, eljátszani, hogy tiszteled, nem vezet semmi jóra.
Ismétlem a kérdéseimet. Ha így van, miért vagy vele?
Ha akár bízhatnál is benne, ha a partnereid értelmes, hozzád illő emberek, akkor hogy állsz te a bizalommal, azzal, hogy más kezében van a gyeplő?

Vessünk egy pillantást, arra amit az önszeretetedről írsz.
Az eszed tudja, reálisan felméred mennyi jó tulajdonsággal rendelkezel, annyira biztosan tudod, hogy le is mered írni, de kérdés, hogy ha mindezt hiszed is, akkor miért kell neked mindig győzni?
Ha van önbizalmad, szereted magad, akkor sokkal elnézőbb lehetsz magaddal és másokkal is.
Akkor, ha nem figyel senki rád, ha épp nincs igazad, akkor is jól vagy.
Ha valóban mélyen legbelül te elfogadod magad, akkor elég erős a belső késztetésed, hogy olyan kapcsolatban maradj benne ami kielégíti az igényeidet, és megengedheted magadnak is, hogy rábízd magad a szeretett emberre, és mindkettőtök érzéseit tiszteletben tartva cselekedj.
Mindaddig amíg nincs belső késztetésed, motivációd, amíg nem tartod a partnert méltó társnak, csak egy színjáték, ha azt mondod, vagy akár teszed is, hogy próbálsz kíméletes lenni vele.
Ha nincs egy egyenrangú viszony, nincs egészséges kapcsolat. Ideig óráig a patológiás egyensúly működőképes, de előbb utóbb borul.

Van bátorságod meglátni, hogy miért nem mész bele az egy éjszakás kalandba, nem ámítod magad és a világot hamis erkölcsi felsőbbrendűséggel, felismered magadban, hogy vannak nárcisztikus vonásaid, tehát próbálsz őszinte lenni magadhoz másokhoz. Olvasott ember vagy, próbálsz megbízható forrásokból, megbízható válaszokat kapni, de ez még csak okosság, műveltség lesz, biztosabb helyzet a startnál, nagyobb esély a győzelemre, kontroll, de nem önszeretet.
Félre ne értsd, ez mind jó dolog, szükséges, a különbség ott van, hogy kell-e ehhez görcsösen ragaszkodni, mi történik, ha vannak nálad jobbak stb
Azért írom próbálsz őszinte lenni magadhoz, mert van néhány pont ami sántít, és ezek a pontok, nem ott vannak, ahol a hibáidat sorolod, hanem ott ahol azt mondod szereted magad. Tényleg szereted, vagy csak ámítod magad?

"Tudtam persze, hogy minden ember kissé nárcisztikus, hisz egy kevés kell, hogy rendben legyünk önmagunkkal, szeressük a testünket, életünk, személyiségünket."Ez amit itt írsz, az számomra nem a nárcizmus, hanem önértékelés. 
Nem szeretem címkézni az embereket nárcisztikusnak, szándékosan igyekszem a válaszokban a szakszavakat teljes mértékben mellőzni, ahogy a nyilatkozatban is írtam, ez nem terápia, egy "kávé melletti beszélgetés", ahogy felváltva elmondjuk, ki mit olvas ki ugyanabból a levélből, hogy jobban összeálljon az egész. Mindannyian sérültünk valahol, valamilyen formában.
Mindenkinek vannak gyenge pontjai, és öncélú kívánságai. 
Már máskor is írtam bővebben, hogy gyakran az önbecsülést az önzéssel összekeverik.

Fogok írni csak a nárcizmusról egy bejegyzést, már így is nagyon hosszú lett az én válaszom is.
Írtál egy levelet, én lefordítottam a lapot, és megnéztem mit olvasok a sorok között.

Míg azt érzed, hogy jobb vagy a másiknál, teljesen mindegy, hogy igaz vagy sem, addig versenyben vagy.
Hiába próbálsz nagylelkűen neki adni igazat, ha közben azt érzed, neked van igazad.
Csak színjáték, vagy verseny, akkor is, ha elnyomó vagy, akkor is, ha bevállalod az elnyomott szerepet.
Jó lenne egyenrangú kapcsolatokat keresni, ha már most ez az, akkor a partnert egyenrangú félként kezelni.
Erre a kérdésre te tudod a választ.
Csak ismételni tudom magam, ha valóban nem lehet magad rábízni, mire kell neked ez a kapcsolat?
Ha rá bízhatnád magad, miért kell mégis mindenben neked dönteni.
Bármelyik változat legyen, számomra azt mutatja, hogy mélyen legbelül, minden külső visszaigazolás, minden győzelem ellenére, te nem hiszed, hogy szerethető vagy, csak úgy, csak önmagadért, önmagadnak.
" Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e." Feldmár András

Nyilatkozat:

Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a hozzászólásom a kérdésekhez, vagy bármilyen, az oldalon megosztott anyag, kizárólag tájékoztatásul szolgál, nem helyettesíti az orvost, pszichológust, pszichiátriai, vagy bármilyen kezelést vagy előírást.

A benne található információk sem tekinthetők tanácsadásnak, gyógyításnak, terápiának.

Nem helyettesíti a szakszerű terápiát!

A néhány mondatban vázolt helyzetre adott válasz olyan, mintha egy kávé mellett két ember elbeszélgetne.

A terápia, teljesen más.

Egy rövid leírásra adott választ nem lehet terápiának, de még tanácsadásnak sem tekinteni.

Terapeuta vagyok, terápiát is vállalok, ez itt, nem az.

Ahhoz, hogy bárki reálisan rálásson egy adott helyzetre, sokkal több információra, időre és egy biztonságos terápiás kapcsolatra van szükség.

A leveleket olvasva, alkotok egy képet, és kapcsolódom a levélben felvetett témák egy részéhez. Megvilágítom egy másik szemszögből, ami segíthet a levélírónak is abban, hogy jobban rálásson a helyzetre. Ennyi.

Senki nem tudhatja jobban a másik útját, mint ő maga.

Tehát egy kívülálló, főként egy rövid levél alapján, annyit tehet, hogy meghallgat, támogat, új nézőpontokat mutat, amiken el lehet gondolkodni, majd továbbvinni, vagy éppen eldobni.

A szerző nem vállal felelősséget az anyagok helytelen alkalmazásáért, félreértelmezéséért, illetve a megosztott információk felhasználásáért.