Ó riviéra – sok boldog ember

Ó riviéra – sok boldog ember

Aranyalma ághegyen
sorozat 
azonnali megváltás, megdicsőülés, siker csodareceptek vs szenvedéssel járó, időt igénylő megküzdés saját korlátainkkal

           Van már vagy 15 éve, amikor a francia riviérán figyeltem fel először egy furcsaságra.

   Este kimentünk valamit meginni, beszélgetni.
Sétáltunk, és kerestünk egy helyet ahová leülhetünk egy asztak köré 6 személy.
Meglepő módon, nem lehetett egy asztal köré ülni, úgy voltak elhelyezve az asztalok és a székek, mint a moziban, egymás mögött sorban, minden asztal egyik oldalán székekkel.
Mivel mindenhol így voltak a székek, az asztal egyik oldalán, végül leültünk valahová.
   Egy idő után észrevettem, hogy rajtunk kívül a többi vendég mind férfiember.
Még kis nézelődés és azt is megláttam, hogy vannak nők is, csak ők tűsarkú cipőben, tökéletes hajjal, sminkkel, a legújabb divat szerinti ruhákban sétálnak fel-alá, és a székek elhelyezése azt szolgálta, hogy szegény nézelődő férfiak nyaktekergetés nélkül tudják szemügyre venni a felhozatalt.
   Furcsa volt, gondolhattam volna, hogy olyan mintha a kifutón lévő gyönyörű nőkben gyönyörködnének a férfiak, de inkább az az érzés jött át, a baromfi piacon kínálják a portékát, vagy egy árverésen, az uraknak még csak a nyakukat sem kellett tekergetni.
A nők tökéletesek voltak, jól öltözöttek, csinosak, illatosak, tiszták, ápoltak...türelmesen, többször is elsétáltak az asztalok előtt, aztán mi hazamentünk, nem tudom mi lesz egy ilyen  est befejezése, fénypontja.
   Persze, a francia riviéra, már eleve egy ilyen hely... gondoltam, ide sznobok járnak, olyanok akiknek csak a külsőség a fontos, nem is tudom mit keresek itt, de hát olyan szép hely és hát egyszer azért csak meg kell nézni ezt is, hogy ne halljon meg az ember bután, Monte Carlo, meséés gazdagság, de nem ez a boldogság,
még jó, hogy itthon nálunk azért a nő több mint hús kilóra...
"Aztán évek múltak el. És századok teltek el. A város mindig változik, az emberek sosem. A színhely mindig változik, a történet sohasem..."
...és észrevettem hirtelen, hogy itthon sem más a helyzet, csak kevésbé felvállaltan folyik.
   A nők úgy tesznek, mintha nem a férfiak elismerő, és a nők irigykedő pillantásaiért kínlódnának a kényelmetlen öltözékben,
a férfiaknak sajnos kell tekergetni a nyakukat, mivel ez azért mégsem a riviéra,
bármely irányból megjelenhet egy szemrevaló fehérnép,
sőt, némelyikük, ha a párjával van,  még azt is eljátssza, hogy nem is arra néz...

   Rendben van, emberek, társas lények vagyunk, részben a kapcsolataink tükrében definiáljuk magunk. Mindenkinek kell egy bizonyos szintű visszaigazolás, jól esik egy ellenkező nemű rokonszenves ember elismerő tekintete, találkozni csak úgy, tovább menni egy mosollyal gazdagabban, de hol a határ?
Hol kezdődik a baromfipiac?
Hol kezdődik a csak külsőség, a rivalizálás, a kétségbeesett próbálkozás, hogy az egész világ csodálatát elnyerjük?
Vajon szeretetről, jó kapcsolatról szól, amikor valaki azzal szeretné gyenge önbizalmát erősíteni, hogy a közösségi médiában megmutatja, hogy milyen jó pasit, nőt mondhat magáénak?
Vajon akit birtokolnak, azt szeretik?
Vajon tényleg a boldog házasság tükre, amikor a férj/ feleség több tucat fotót készíttet párjával, hogy  megmutathassa a világnak milyen páratlanul szép, és mennyire spontán és szemrevaló, ahogyan épp csak ott megállt (és a századik kattintásra máris meglett a tökéletes kép,)  és bezsebelje az idegen nők/ férfiak elismerését.
Lehet egy ilyen nő/férfi mellett boldog lenni?
- Kinek akarunk tetszeni?
- Van egy bizonyos számú lájk ami megnyugvást hoz?
Nem hiszem.
Hogy jutottunk ide?Mi a baj ezzel? Lehet, hogy semmi...
Szerintem az, hogy mindaddig amíg a boldogságod más kezében van, szükséged van a visszaigazolásra, ha nincs közönség, rivális, értelmét veszíti minden.
Menő tanfolyamok, hogyan legyél még jobb nő, férfi...

...és ismét évek teltek el, és megtaláltam ezt az irományt, és megosztottam,

...és holnap folytatom
egy kis zene: https://www.youtube.com/watch?v=KTBljrM7yfs