Az elmúlt napokban megpróbáltam rendszerezni, és leírni az oktatással, neveléssel kapcsolatos gondolataimat úgy, hogy néhány bejegyzés után, egy egységes egészet alkossanak.
Mivel több kötetnyi érzés, gondolat van ezzel kapcsolatban bennem, lemondtam a nagy egész ideáljáról, és írom, ami épp eszembe jut, majd mindenki elhelyezi a saját puzzle-ében, ahová akarja.
Az elgondolásom az volt, hogy körüljárom az oktatás, nevelés buktatóit, és elfogulatlanul megnézem a lehetséges zsákutcákat, majd az azokból kivezető utat.
Ennek kapcsán az előző írásokban megnéztem azt, hogy hol tévedhet el a szülő. Iskolaellenesnek címkéztem fel magam, miközben a címkézés ellen küzdök, és mégis a szülőket veséztem ki, nem az iskolát. Mindezt azért, mert úgy gondolom, értelmetlen küzdeni az oktatási rendszerrel, amíg az ember nem nézett szét a saját háza táján, de ha ez megvolt, akkor nem elég morfondírozni, lépni is kell.
Ha tetszik, vagy épp nem tetszik amit írok, szóljatok hozzá.
Kíváncsi lennék olyan felnőttek hozzászólására, akik elégedettek és jól érzik magukat a bőrükben.
Hogyan kezelték őket gyerekként a szüleik?
Vagy olyan szülők, akiknek már felnőttek a gyerekeik, utólag visszanézve hogy látják a gyereknevelési módszereiket?
Találtam egy mesét, ami egy pár nappal ezelőtti beszélgetésemet juttatta szembe, ma erről írok.
Itt a mese: https://www.youtube.com/watch?v=BaNtYFSwqFA
A csillagok háborúja lett a címe, az a háború és pusztításai, amit a csillaggal, ponttal való címkézések végeznek az emberi lélekben.
Alcíme lehetne:
"Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta."
Egy tanárral beszélgettem, egy, az ő szemében fekete pontos gyerekről.
Teljes jóindulatáról próbált meggyőzni, miközben azt hajtogatta, hogy a gyerek rosszindulatú. Abból indult ki, hogy ha feltesz egy egyszerű kérdést az osztályban, válaszolnak rá négyen, és ötödiknek megkérdi a fekete pontost, és ő nem tud válaszolni, akkor az azért van, mert nem érdekli, rosszindulatú és nem tanult. Ő csak tudja, mert évek óta pedagógus, óriási tapasztalata van.
Nem kétlem, tényleg vannak tapasztalatai, szakmai sikerei, ha a sikereket abban mérjük, hogy a vizsgán egyes diákjai jól teljesítenek. Viszont egy pedagógusnak, ennél tovább kell látni, és nem elég ha tudja a szakmáját, valamit a gyermeki lélekről is kellene tudni.
Ha egy mondatot valaki előtt 4-szer elmondtak, és nem tudja megismételni, annak rengeteg oka lehet. Kapásból 3 lehetőség jut eszembe: buta az illető, rosszindulatú az illető (ez a két lehetőség érdekes módon rögtön beugrik a tanároknak), de a harmadik, hogy három év gyümölcsöző együttműködés után oda jutott a gyermek kapcsolata az iskolával, hogy bár előtte 4-szer elmondták a választ, leblokkol és annyira stresszes lesz, hogy képtelen megismételni, ami akkor hangzott el, ez a változat ritkábban jut eszükbe, mivel az már róluk is szól, nem csak a gyerekről.
Amikor próbáltam neki magyarázni, hogy van ez a harmadik lehetőség is, az a mosoly, ahogyan rám nézett ennek hallatán, pár másodpercig, velem, mint felnőttel is feledtetett minden addig megszerzett ismeretet,
Nem mindig kellenek szavak, hogy megalázzuk a másik embert, de azért a szavakban sincs hiány az adott esetben.
Arra kértem, hogy abból induljon ki a következőkben, hogy ártatlan a gyerek, nem rosszindulatú, nem buta, hanem segítségre, megértésre, biztatásra lenne szüksége.
Ismét nevetés, de hát mit tudjon ő dicsérni a gyereken, azt hogy nem volt házi feladata? ha-ha-ha
Ok, de miért nincs házi feladata? mert nem tudja megoldani egyedül, megoldja segítséggel, aztán nem másolja be a füzetébe, mert ha kihívják a táblához, és nem tudja levezetni, akkor azért büntetés jár. 22-es csapdája.
Nyilván azon kívül, hogy stresszeli magát, a gyerek sem sokat tesz, de ez nem volt így 4 - évvel ezelőtt.
Van amikor próbálkozik. Magánórán megoldja a feladatokat, beviszi, leadja a feladatlapokat, amire hiába volt tanár segítségével megoldva, nem kap jó jegyet, azzal a kísérőszöveggel, hogy megvan oldva, így igaz, de ezt nem ő oldotta meg, elvégre ő nem tudná ezeket a feladatokat megoldani, tehát egy olyan gyereknek aki gyengén teljesít az iskolában, hiába van megoldva minden vakációs feladata, nem lehet 10-est adni.
Rendben. A gyerek ez után egy ideig nem ír házi feladatot, újabb megszégyenítő megjegyzések ha kihívják a táblához, az arról szól, hogy győzzünk meg mindenkit arról, hogy buta, nem arról, hogy megértse a feladatot. Nyilván úgy is lehet nézni, hogy magyaráz a gyereknek, csak a gúnyos megjegyzések eleve lehetetlenné teszik, hogy a gyerek figyeljen. Persze, nem kell olyan mimózának lenni, mondják sokan, miért kell ebből ügyet csinálni.
Következik az a felvonás, amikor ismét ír a gyerek házi feladatot segítséggel, megvan a házi feladat, nem tudja levezetni a táblánál, ez nagyon nem jó.
A következő lépés, egy előző jelenet ismétlése, nem ír házi feladatot.
Aztán próbálkozik, megoldja a feladatokat ameddig tudja egyedül, ez szintén nem jó és az érdeklődés hiányáról tanúskodik, úgy a gyerek mint a szülő részéről.
A tanár szerint mit várjon el a gyerektől, ha a szülő is így áll hozzá. Tényleg, mit?
Annyit hangoztatja sok tanár, hogy tanultak pszichológiát, ők pedagógusok, a sok éves tapasztalat stb. Mind elhiszem nekik, és megértem, de nekik is el kellene hinni, hogy nem minden gyereket lehet jutalom-büntetés módszerrel tanulásra buzdítani, és akit nem lehet, azt minél inkább ellátom fekete pontokkal, annál kevésbé lesz képes tanulni. Az sem elhanyagolható, hogy 3 év fekete pontjai vannak a gyereken.
A tanár reakciója: mit akar, hogy dicsérjem? Mit tudnék megdicsérni?
Nem kértem, hogy dicsérje, dicsérni sem kell, az adott helyzetben elég nehéz is lenne egy őszinte dicséret. Annyit kértem, hogy ne szégyenítse meg, amikor valami olyat nem tud, amit figyelembe véve, hogy ép elméjű, tudnia kellene. Ha ezt párszor képes betartani, akkor változik a gyerek reakciója is.
Azt mondta a tanár, hogy ő teljesen nyitott minden pozitív megoldásra, és megígéri, hogy mihelyt jól teljesít a gyerek, rögtön meg fogja dicsérni. Itt szakadt meg a beszélgetés...
Talán a fenti mese segít megérteni a pedagógusnak, amit úgy tűnik én nem tudtam jól elmagyarázni, hogy amikor valakin már sok fekete pont van, akkor, nagyon nehezen lehet átváltani a csillagra. Minél több a fekete pont, annál nehezebb. Képtelen elvárás, hogy egy sok fekete pontos összeszedi magát és egyből csillagot kap. Elhiszem, hogy amikor megérdemli, ő majd rögtön adni fog, viszont ahhoz, hogy eljusson oda, kell a tanár részéről is egy megelőlegezett bizalom, amikor a gyerek még nem érdemel csillagot, de értékeli a tanár az erőfeszítéseit, nem dicséri, de nem is szégyeníti meg.
Ha nincs megadva egy lélegzetvételnyi nyomás nélküli idő, nagyon nehéz a gyereknek kilépni ebből a helyzetből.
Amíg állandó a fekete pont osztogatás, nem is tud elérni a fekete pontos a csillagokig. Csak annyit kellene tennie a pedagógusnak, hogy egy fekete pontokkal teleragasztott manócskára ne raggasson több pontot, pusztán azért, mert oda jutott, hogy pillanatnyilag nem érdemel csillagot.
Kérdi tőlem egy másik pedagógus, hogy mi a szándékom a sok fekete ponttal, hogy fog ez megváltozni, mit teszek annak érdekében, hogy a gyerek jobban teljesítsen az illető tantárgyból?
A válaszom, hogy én nem teszek semmit, olyan értelemben ahogy ő gondolta, mivel nem vagyok ebben szakember,két éve magánórákra jár, elvileg az iskolában is tanulnia kellene valamit, ha ettől nem lett jobb, nekem más lehetőségem nincs az illető tantárgy jobb elsajátítására. Én amit tehetek és teszek is, hogy segítek neki, lepattogtatni magáról a rajta lévő fekete pontokat...
Kíváncsi lennék olyan felnőttek hozzászólására, akik elégedettek és jól érzik magukat a bőrükben.
Hogyan kezelték őket gyerekként a szüleik?
Vagy olyan szülők, akiknek már felnőttek a gyerekeik, utólag visszanézve hogy látják a gyereknevelési módszereiket?
Találtam egy mesét, ami egy pár nappal ezelőtti beszélgetésemet juttatta szembe, ma erről írok.
Itt a mese: https://www.youtube.com/watch?v=BaNtYFSwqFA
A csillagok háborúja lett a címe, az a háború és pusztításai, amit a csillaggal, ponttal való címkézések végeznek az emberi lélekben.
Alcíme lehetne:
"Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, már úgyis olyan sok van rajta."
Egy tanárral beszélgettem, egy, az ő szemében fekete pontos gyerekről.
Teljes jóindulatáról próbált meggyőzni, miközben azt hajtogatta, hogy a gyerek rosszindulatú. Abból indult ki, hogy ha feltesz egy egyszerű kérdést az osztályban, válaszolnak rá négyen, és ötödiknek megkérdi a fekete pontost, és ő nem tud válaszolni, akkor az azért van, mert nem érdekli, rosszindulatú és nem tanult. Ő csak tudja, mert évek óta pedagógus, óriási tapasztalata van.
Nem kétlem, tényleg vannak tapasztalatai, szakmai sikerei, ha a sikereket abban mérjük, hogy a vizsgán egyes diákjai jól teljesítenek. Viszont egy pedagógusnak, ennél tovább kell látni, és nem elég ha tudja a szakmáját, valamit a gyermeki lélekről is kellene tudni.
Ha egy mondatot valaki előtt 4-szer elmondtak, és nem tudja megismételni, annak rengeteg oka lehet. Kapásból 3 lehetőség jut eszembe: buta az illető, rosszindulatú az illető (ez a két lehetőség érdekes módon rögtön beugrik a tanároknak), de a harmadik, hogy három év gyümölcsöző együttműködés után oda jutott a gyermek kapcsolata az iskolával, hogy bár előtte 4-szer elmondták a választ, leblokkol és annyira stresszes lesz, hogy képtelen megismételni, ami akkor hangzott el, ez a változat ritkábban jut eszükbe, mivel az már róluk is szól, nem csak a gyerekről.
Amikor próbáltam neki magyarázni, hogy van ez a harmadik lehetőség is, az a mosoly, ahogyan rám nézett ennek hallatán, pár másodpercig, velem, mint felnőttel is feledtetett minden addig megszerzett ismeretet,
Nem mindig kellenek szavak, hogy megalázzuk a másik embert, de azért a szavakban sincs hiány az adott esetben.
Arra kértem, hogy abból induljon ki a következőkben, hogy ártatlan a gyerek, nem rosszindulatú, nem buta, hanem segítségre, megértésre, biztatásra lenne szüksége.
Ismét nevetés, de hát mit tudjon ő dicsérni a gyereken, azt hogy nem volt házi feladata? ha-ha-ha
Ok, de miért nincs házi feladata? mert nem tudja megoldani egyedül, megoldja segítséggel, aztán nem másolja be a füzetébe, mert ha kihívják a táblához, és nem tudja levezetni, akkor azért büntetés jár. 22-es csapdája.
Nyilván azon kívül, hogy stresszeli magát, a gyerek sem sokat tesz, de ez nem volt így 4 - évvel ezelőtt.
Van amikor próbálkozik. Magánórán megoldja a feladatokat, beviszi, leadja a feladatlapokat, amire hiába volt tanár segítségével megoldva, nem kap jó jegyet, azzal a kísérőszöveggel, hogy megvan oldva, így igaz, de ezt nem ő oldotta meg, elvégre ő nem tudná ezeket a feladatokat megoldani, tehát egy olyan gyereknek aki gyengén teljesít az iskolában, hiába van megoldva minden vakációs feladata, nem lehet 10-est adni.
Rendben. A gyerek ez után egy ideig nem ír házi feladatot, újabb megszégyenítő megjegyzések ha kihívják a táblához, az arról szól, hogy győzzünk meg mindenkit arról, hogy buta, nem arról, hogy megértse a feladatot. Nyilván úgy is lehet nézni, hogy magyaráz a gyereknek, csak a gúnyos megjegyzések eleve lehetetlenné teszik, hogy a gyerek figyeljen. Persze, nem kell olyan mimózának lenni, mondják sokan, miért kell ebből ügyet csinálni.
Következik az a felvonás, amikor ismét ír a gyerek házi feladatot segítséggel, megvan a házi feladat, nem tudja levezetni a táblánál, ez nagyon nem jó.
A következő lépés, egy előző jelenet ismétlése, nem ír házi feladatot.
Aztán próbálkozik, megoldja a feladatokat ameddig tudja egyedül, ez szintén nem jó és az érdeklődés hiányáról tanúskodik, úgy a gyerek mint a szülő részéről.
A tanár szerint mit várjon el a gyerektől, ha a szülő is így áll hozzá. Tényleg, mit?
Annyit hangoztatja sok tanár, hogy tanultak pszichológiát, ők pedagógusok, a sok éves tapasztalat stb. Mind elhiszem nekik, és megértem, de nekik is el kellene hinni, hogy nem minden gyereket lehet jutalom-büntetés módszerrel tanulásra buzdítani, és akit nem lehet, azt minél inkább ellátom fekete pontokkal, annál kevésbé lesz képes tanulni. Az sem elhanyagolható, hogy 3 év fekete pontjai vannak a gyereken.
A tanár reakciója: mit akar, hogy dicsérjem? Mit tudnék megdicsérni?
Nem kértem, hogy dicsérje, dicsérni sem kell, az adott helyzetben elég nehéz is lenne egy őszinte dicséret. Annyit kértem, hogy ne szégyenítse meg, amikor valami olyat nem tud, amit figyelembe véve, hogy ép elméjű, tudnia kellene. Ha ezt párszor képes betartani, akkor változik a gyerek reakciója is.
Azt mondta a tanár, hogy ő teljesen nyitott minden pozitív megoldásra, és megígéri, hogy mihelyt jól teljesít a gyerek, rögtön meg fogja dicsérni. Itt szakadt meg a beszélgetés...
Talán a fenti mese segít megérteni a pedagógusnak, amit úgy tűnik én nem tudtam jól elmagyarázni, hogy amikor valakin már sok fekete pont van, akkor, nagyon nehezen lehet átváltani a csillagra. Minél több a fekete pont, annál nehezebb. Képtelen elvárás, hogy egy sok fekete pontos összeszedi magát és egyből csillagot kap. Elhiszem, hogy amikor megérdemli, ő majd rögtön adni fog, viszont ahhoz, hogy eljusson oda, kell a tanár részéről is egy megelőlegezett bizalom, amikor a gyerek még nem érdemel csillagot, de értékeli a tanár az erőfeszítéseit, nem dicséri, de nem is szégyeníti meg.
Ha nincs megadva egy lélegzetvételnyi nyomás nélküli idő, nagyon nehéz a gyereknek kilépni ebből a helyzetből.
Amíg állandó a fekete pont osztogatás, nem is tud elérni a fekete pontos a csillagokig. Csak annyit kellene tennie a pedagógusnak, hogy egy fekete pontokkal teleragasztott manócskára ne raggasson több pontot, pusztán azért, mert oda jutott, hogy pillanatnyilag nem érdemel csillagot.
Kérdi tőlem egy másik pedagógus, hogy mi a szándékom a sok fekete ponttal, hogy fog ez megváltozni, mit teszek annak érdekében, hogy a gyerek jobban teljesítsen az illető tantárgyból?
A válaszom, hogy én nem teszek semmit, olyan értelemben ahogy ő gondolta, mivel nem vagyok ebben szakember,két éve magánórákra jár, elvileg az iskolában is tanulnia kellene valamit, ha ettől nem lett jobb, nekem más lehetőségem nincs az illető tantárgy jobb elsajátítására. Én amit tehetek és teszek is, hogy segítek neki, lepattogtatni magáról a rajta lévő fekete pontokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése